Reménytelen |SZÜNETEL|

IV.

Reggel ismét fülsüketítő ébresztőm zökkentett engem ki abból a csodálatos álomvilágból, ahol legszivesebben örökre ottmaradtam volna. De sajnos ez nem lehetséges.

Miután sikerült teljesen feleszmélnem, hogy hol is vagyok, kezembe vettem telefonomat, majd ráirtam Kellyre, hogy hányra ér be a suliba, ugynais nem szeretnék egyedül várakozni. Bethre felesleges lett volna ráírnom, hisz ő ilyenkor még javában nyomja az ágyat. Csoda is lenne, ha egy nap nem késne el e miatt.

A szokásos reggeli telózgatás után, leszaladtam a konyhába ahol összefutottam a nővéremmel, Bellával.
Éppen kávét öntött magának, és látszott az arcán, hogy azt sem tudta melyik világon van, annyira álmos volt.
Kinézetén kicsit felnevettem, mikor megláttam, hogy még a szemfesték is el van kednve az egész fején.

Ne nevess, te se nézel ki jobban ébredéskor.- bunkózott velem, mint mindig.
De legalább én nem felejtem el lemosni a sminkemet. -nevettem fel hangosan, mire elővette telefonját és megnézte, hogy igaz e amit az imént mondtam.

Megreggeliztem, majd felmentem az emeletre és birtokba vettem a fürddőszobát.

Nem voltam az a túlcicomázott lány, aki órákat tud eltölteni a tükör előtt, ezért hamar végeztem, és mentem is be a szobámba valami ruhát keresni.

Miután mindennel vegéztem, elindultam a suliba, ahova viszonylag hamar meg is érkeztem, és szerencsére ismét ottvolt Kelly.

Gondoltam, megvárom Bethet, hogy együtt mondjuk el Kellynek a suliváltást. Igaz, hogy nem egy óriási dolog, hisz nincs olyan messze a másik suli sem szoval nem tűnök el a föld színéről, csak épp annyira van távol, hogy ne kelljen összefutnom egyik idióta volt osztálytársammal sem. Nem sokára volt osztálytársak lesznek...nem jó belegondolni, hogy elszakadok valamilyen szinten a legjobb barátaimtól, de viszont jó, hogy a többi bunkó nagyképű embert nem kell többet látnom.

Beth, meg is érkezett pont csöngetésre, így óra előtt már nem volt idő elmondanunk Kellynek a dolgot.
Miután kicsöngettek az első óráról, már viharzottunk is ki a teremből, majd ledobtuk a következő terembe a cuccainkat, és lementünk az udvarra.

Volt egy kis eldugottabb rész a suliudvarban, ahová nem olyan sokan szoktak járni, mert ottvan a pszihológus irodája mellett, és mivel itt mindenki arra törekszik, hogy minél feljebb juthasson a népszerűségi ranglistán, nem szánkékoznak olyan helyre menni, ahol általában csak a kevésbé ismert kis lelkisérült emberek vannak. Az ő nyelvükön csak szinplán lúzerek.

Leültünk az egyik padra majd elmondtuk Bethel, Kellynek az egészet. Nagy dolog az igazat megvallva, nem történt hisz már ő is tudta, hogy el szeretnék innen menni, ezérzmt neki nem volt akkora meglepetés ez. Tudta merre van az a suli ahová menni fogok és, hogy kb cska fel óra mire odaérünk gyalog, így bármikoe láthatjuk egymást.

Beszélgettünk még egy kicsit, majd mikor meghallottuk a csengőt, a bejárathoz siettünk, majd felmentünk a Terembe, ahol pár perc múlva el is kezdődött az a roppant izgalmas történelem óra.

Kész megváltás volt a csengőszó. Nemtudom, meddig bírtam volna még, ha tovább kell hallgatnom, hogy milyen volt régen a forradalomban.

Istenem. Ha egyszer megtörtént valami, minek azt tovább ragozni? Értem én, hogy az ilyen fontos dátumokat illik tudni, de mégis, hogy lehet egyetlen egy eseményről, kész regrnyeket írni?
Na mindegy is.

A nap többi része szokásosan telt. Másoknak még nem szóltam arról, hogy elmegyek a suliból, hisz kit is érdekelne ez? Nem igazán volt kedvem azt hallgatni az utolsó hetemen itt, hogy "nahh, végre elmegy ez a lúzer innen" és az ehhez hasonló mondatokat.

Mikor hazaindultam, összefutottam Nathennel, aki felajánlotta, hogy hazakísér, aminek én örültem, mert legalább nem egyedül kellett hazasétálnom. Nem mintha olyan messze lenne, de azért jó ha van valaki akivel el tudaz beszélgetni közben.

Nathen az egyik osztálytársam, akivel még annó egy evé jartam is, de mivel mindketten hamar rájöttünk, hogy csak haverként kezeljük a másikat, nem volt egy hosszúéletű kapcsolat.

Igen. Akármilyen meglepő is elsőre, de nem mindig voltam én ilyen lúzer. Egy évvel ezelőtt még enis benne voltam az osztály életében, azaz tudtam énsi az eseményekről, és viszonylag jo helyen is állatam a népszerűségi létrán. De...sajnos ez valahogy megváltozott. A többiek sokkal nagyképűbbek lettek, és hirtelen azt hitték, mindenkit le kell nézni aki nem követi őket a sok hülyeségbe. Mégpedig én nem követtem őket ezért hamar el lettem felejtve. De mondjuk nem is bánom. Legalább én nem lettem egy tömeg gyerek aki midnig a legújabb divat szerint öltözködik, valamint minden hétvégén úgy berúgik, hogy azt sem tudja holvan.

Beth, Kelly és Én meg tudtunk maradni olyanok, mint akik régen voltunk. Kár, hogy ez másokról nem mondható ez el.

Mikor a házunk elé értünk Nathenel, akkor megölelt majd elköszöntünk egymástól. Furcsállom, hogy ő nem közösít engem ki úgy, mint a többiek, és nem feletkezett meg a létezésmeről. Nagyon jó barát, aki sosem hagy a bajban, és épp ezt szeretem benne.

Felmententem a szobámba, és felnéztem a közösségi oldalaimra, ahol elég meglepő dolog fogadott. Vagy 30 ismerősnek jelölés, és vagy 25 új követő. Gyorsan rámentem valamenyik ismretenen ember profiljára, ahol láttam, hogy abba a suliba jár ahová beíratkoztam. Megnéztem még 1-1 profilt, és ők is szintén abba a suliba jártak.

Kicsit furcsa volt, hisz még nem is láttak engem, de máris rámkerestek.
Bizonyára az osztályfőnök mondta el nekik a nevemet, és így találhattak rám.

A nagy netezgetésben el is ment az idő, így elmentem letusolni, majd felvettem a pizsimet és már feküdtem is be az ágyba.
Miután befejeztem a Kellyvel való beszélgetést, eltettem a telefonomat, majd hamar el is elnyomott az álom.

Sziasztok! Na, hát itt is lenne az új rész. Elnézést, hogy ilyen későn töltöm fel, de csak most volt rá elég időm.🐱🐱
Úgy tervezem, hogy szerdán ésn szombaton kerülnek majd fel részek, azaz holnap is jön majd egy. Ha eddig tetszik a sztori, azt jelezd valamivel.
Hali mindenki.🐱🐱