A sztár és én

A randi

/ Laura /

- Igen. Mégis csak a kis húgom első randíjáról van szó. - magyarázta. - Jösz?
Először alaposan végig gondoltam a választ. Alice és Erik nem hiszem, hogy örülnének neki, de egy egész délutánt tölthetek el Bennel. Nehéz a döntés.
- Fel fognak ismerni és akkor lebuksz. - közöltem vele a tényeket.
- Nem, ha álcázom magam. - mosolygott rám. Én pedig igyekeztem nem kimutatni mekkora hatással van rám a mosolya.
- És mégis hogyan? - kérdeztem rá.
- Ezekkel. - emelt fel egy napszemüveget és egy baseball sapkát.
-

Szerinted ennyi elég lesz? - néztem rá felbontás szemöldökkel.
- Igen, nem keltünk feltűnést. De ha most nem indulunk el akkor nem tudjuk követni őket. - Azzal megfogta a kezemet és maga után húzott.
- Hé! Egy szóval se mondtam, hogy megyek! - kezdtem el tiltakozni.
- De nemet se mondtál. - mosolygott megint rám.
- De Alice és Erik nem fognak neki örülni. - próbálkoztam megint.
- Csak akkor, ha megtudják. - mondta.
- Ha... - ismételtem meg. De már rég a nyomukban voltunk.
- Az oké, hogy te álcáztad magad, de mi van, ha engem ismernek fel? - jutott az eszembe.
- Erre is gondoltam. - és elővett egy másik napszemüveget.
- Te két napszemüveggel járkálsz? - értetlenkedtem.
- Áh... van nálam több a biztonság kedvéért, hátha elhagyom, vagy elröröm az egyiket. - magyarázta és a kezembe nyomta az egyiket - Vedd fel!
Gyorsan felvettem és már Erikék nyomában is voltunk. Egy ideig követtük őket aztán leültek egy kávézó teraszára, mi messzebb ültünk le, de tökéletesen láttuk őket. Értem én, hogy a hugáról van szó, de akkor se szép dolog figyelni őket.
- Lehet hogy mégse kéne figyelni öket. - próbálkoztam.
- Most már itt vagyunk, nem mehetünk el. - makacskodott Ben.
Próbáltuk feltünés nélkül figyelni őket. Aranyosak voltak, beszélgettek, nevettek rendeltek egy-egy forró csokit és jól érezték magukat. Nemsokára hozzánk is odajött egy pincér.
- Mit hozhatok? - kérdezte.
- Áh... mi csak... - válaszoltam volna, de Ben közbeszólt.
- Két forró csokit kérünk. - jelentette ki. Miután elment a pincér felém fordult.
- Ugye szereted a forró csokit? - kérdezte.
- Igen. Ki nem? - kérdeztem vissza. Öt perc után Ben megszólalt.
- Na jó ez így unalmas lesz. - jelentette ki - Mesélj magadról!
- Mi? Miért? - kérdeztem vissza.
- Mert nem sokat tudok rólad. - válaszolta.
- Én se rólad. - néztem a szemébe.
- Én világhírű sztár vagyok! Engem mindenki ismer! - jelentette ki.
- Ezek szerint mégse. - romboltam az egóját.
- Ez fájt. Nagyon fájt. Na jó akkor csináljuk azt, hogy én mesélek valamit utánna pedig te. - ajánlotta fel.
- Jó. De ne olyat mesélj ami akkor történt amikor már híres lettél. Arra tényleg bármikor rá tudnék keresni. - mondtam.
- Hát... jó. - gondolkodott el - Hm... életem átlagos diákként... de én sose voltam átlagos. - mosolygott rám - Mindig ott voltam a középpontban és mindenki tudta ki vagyok a tanári kart is beleértve. Főleg miután az egyik osztálykirándulásnál a benzinkútnál ott hagytuk a tanárt.
- Mit csináltatok? - néztem rá döbbenten.
- Unalmas programokat szervezett mi pedig önállósítottuk magunkat. Két múzeum között megálltunk a busszal pihenni, a tanár elment WC-re. Nem értettem miért nem volt gyanús neki, hogy csak ő szált le a buszról. A sofőr pedig Erik unokatesója volt, ezért rá  tudtuk venni, hogy elmehessünk a tanár nélkül szórakozni. Életem egyik legjobb osztálykirándulálása volt. - mosolygott.
- Ne már! - nevettem el magam - És mi lett a tanárral?
- Hívtunk neki egy taxit ami hazavitte. Később kiderült, hogy ő se bánta, hogy nem kell tovább velünk lennie. Most te jössz. - nézett rám.
- Hát... az én életem nem ilyen izgalmas. Nem történt velem eddig semmi. Suliba járok, edzésekre, otthon tanulok vagy olvasok. - meséltem el az életemet.
- Ez tényleg nem sok. Akkor mesélj a balettről, miért kezdted el. - kérdezte kíváncsian.
- Minden lány kiskorában arról álmodik, hogy balerina legyen, én tettem is érte. - mondtam.
- A kislányok nem hercegnők akarnak lenni, akik várják a szőke herceget fehér lovon? - mosolygott rám.
- De igen, amedig rá nem jönnek, hogy nincs olyan, hogy boldogan éltek amíg... és utánna jön a balerina korszak. - magyaráztam.
- Miért van olyan érzésem, hogy te nem hiszel az igaz szerelemben?
- Én nem azt mondom, hogy olyan nincs csak nem mindenki találkozik a nagy Ő-vel. Én például még nem. - válaszoltam. - Te hiszel benne?
- Persze. - nézett Alicre és Erikre. Nem tudtam eldönteni, hogy rájuk gondol vagy csak ellenőrzi őket.
- Most újra te jössz. - néztem rá kíváncsian.
- 6 éve majdnem megbuktam énekből. - mondta.
- Mi? - miért van az hogy ahányszor megszólal én mindig meglepődök.
- Jól hallodtad. - mosolygott.
- Ezt, hogy csináltad?
- Nem volt kedvem az órán énekelni és ez nem tetszett a tanárnak. - vonta meg a vállát.
- Hogy-hogy nem volt kedved? - értetlenkedtem.
- Nem volt szimpatikus a tanár. - magyarázta.
Ahogy így beszélgettünk rá kellett jönnöm, hogy Ben egyre szimpatikusabb és tök jó volt, hogy nem zavart meg minket senki. És nem volt itt Jessica sem, de attól még tudtam, hogy Bennek van barátnője, aki szép, nem olyan buta mint amilyennek látszik és nem én vagyok.
Egy óra telt el mire észre vettük, hogy Erikék nincsenek itt. Upsz.