A sztár és én

Jó tanácsok

/Laura/

Alig vártam a délutánt, hogy találkozhassak Henryvel, de közben büntudatom volt amiért kihagyom Ben koncertjét. Talán mégis az lenne a legjobb, ha elmennénk Henryvel a koncertre.
Egy közeli kávézóba beszéltük meg a találkozót, hogy majd egy kávé mellett eldöntjük mit akarunk csinálni. Pont időben érkeztem, de Henry már ott várt rám.
- Szia! - köszönt.
- Szia!
Leültünk egy asztalhoz és mindketten rendeltünk egy kávét.
- Mit szeretnél csinálni? - kérdezte.
Most jött el az idő, remélem beleegyezik.
- Arra gondoltam, hogy esetleg elmehetnénk egy koncertre. - mondtam - Van VIP-jegyem. - tettem hozz gyorsan, hátha így jobban érdekli a dolog.
- Jól hangzik. Milyen koncert? - érdeklődött.
Oké, most jön a neheze.
- Ben Scott. - válaszoltam.
- Jó. - mondta.
- Jó? - kérdeztem vissza döbbenten, én arra számítottam, hogy majd győzködnöm kell.
- Igen. Jó. - ismételte meg - Miért ne lenne jó?
- Csak... mindegy, felejtsd el. - legyintettem.
- Oké. Mikor kezdődik? - kérdezte.
- Egy óra múlva. - néztem meg a telefonomon az időt - Innen nincs messze a hely, akár sétálhatunk is. - javasoltam.
- Remek ötlet! - egyezett bele Henry.

/Ben/

Egész délelőtt ideges voltam és nagyjából mindenkivel összevesztem akivel találkoztam. Nem tudom mi az idegességem oka... vagyis, de csak nem akarom, hogy ez zavarjon, nekem barátnőm van, nem kéne idegesítenie annak, hogy Laura egy másik fiúval jön a koncertre. Ha egyáltalán eljönnek... Az se könnyítette meg a dolgomat, hogy Manó észrevette azt, hogy valami bajom van és ki akarta deríteni az okát.
- Mi a baj? Tudom, hogy nem a koncert miatt vagy ideges, azt már ezerszer végig csináltad és máskor nem szoktál ilyen lenni. - mondta el már harmadszor.
- Nincs semmi baj. - és bevetettem a TV-ben már jól ismert mű mosolyomat, csak az a baj, hogy Alice tudja, hogy, mikor hazudok.
- Aha.. - hagyta rám, vagyis azt hittem - összevesztetek Szörnyellával? - a hangja reménykedő volt.
- Nem. - mondtam.
- Akkor mi a baj? - tudakolta, nem tudja elviselni, ha valamit nem tud. De hirtelen mintha rá jött volna. Szinte láttam, ahogyan felgyuladt a lámpa a feje felett, mint a rajzfilmekben.
- Az a baj, hogy Laura nem jön? - kérdezett rá.
Ajaj... Most már nem kell sok és rájön az igazságra. 
- Nem! - tagadtam - Amúgy lehet, hogy itt lesz. - mondtam mellékesen.
- Szóval meghívtad? - kérdezett rá a számára leglényegesebb részre.
- Igen. - válaszoltam.
- Akkor eljön. - mondta.
- Nem biztos.
- De miért? - érdeklődött.
- Mert már van programja valaki mással. - közöltem vele amit én tudok.
- Oh... Akkor ez a bajod! - jött rá - Erre van egy pofonegyszerű megoldás: Dobd Szörnyellát és mond el Laurának, hogy szereted! - mondta el a megoldást. Szerinte a megoldást.
- Nem szakítok Jessel! - jelentettem ki.
- Akkor ne gondolj fojton Laurára! - utasított.
- Az nem olyan egyszerű! - közöltem.
- Miért nem? - kérdezte.
- Mert... Nem... - indokoltam.
- Szerintem ne keress kifogásokat és fogadd el az ötletemet. - tanácsolta Manó - Laura! - nézett a hátam mögé.
Gyorsan megfordultam és elmosolyodtam, mert megláttam Laurát, egyedül.
- Szia, mégis eljöttél? - kérdeztem.
- Igen, sikerült rávennem Henryt, hogy eljöjjünk. - mondta Laura nekem pedig nagy erőfeszítésekbe került, hogy az a mosoly még mindig fent legyen a fejemen.
- Örülök neki. - néztem a szemébe és nem érdekelt, hogy tudja, hogy hazudok.
Még egy kicsit beszélgettünk, megismertem Henryt és szerintem egyáltalán nem illik Laurához, aztán elkezdődött a koncert.
Hálás voltam a rajongóinak, mert megint sikerült jobb kedvre deríteni.
A koncert után, bár tudtam, hogy a kocsiban vár rám a barátnőm én mégis a sötét utcán álltam és néztem Laurát és Henryt, ahogy kézenfogva elsétálnak. Hirtelen megállt mellettem Manó.
- Még mindig nem tudod, hogy kit válasz? - kérdezte, de mivel nem mondtam semmit ezért folytatta - Én segítek: Tudod mikor mosolyogtál utoljára Jessicara amikor megláttad? Én tudom: Sose. És szerintem te is tisztában vagy azzal, hogy a szíved mélyén már rég döntöttél.