A sztár és én

Legyen holnap!

Sziasztok!😃 Bocsi, hogy egy ideje már nem frissittem, de elkezdtem egy új történetet: Destiny.😊 És közben beneveztem egy töri versenyre is és az év vége is közel van... 😓 és nem akartam összecsapni a fejezetet, de már itt is van a következő rész. Jó olvasást!😃

/ Ben /

Jessicaval nagyából egy órán át beszéltünk. Megemlítettem neki a holnapi koncertet, de először nem örült neki, mert elfelejtette és más programot szervezett magának. Végül úgy döntött, hogy lemondja és inkább eljön a felépésemre. Cserébe utánna kettesben leszünk valahol, mozi, vacsora. Megígértem neki, végülis a forgatás  miatt már régen voltunk kettesben. Fura nem is vettem észre, és nem zavart most is Jess hívta fel rá a figyelmemet. Végül mesélt valami "cuki" ruháról, amit ma vett, és azt mondta feltétlenül látnom kell, ezért holnap felveszi a hozzá illó cipővel és kiegészítővel. Megbeszéltük, hogy majd Thomassal elugrunk érte a koncert előtt és majd akkor találkozunk. Nemsokára leraktuk a telefont, de szinte azonnal újra megszólalt csak most a legjobb barátom hívott. Sejtettem, hogy miért és, hogy ezt nem fogom megúszni.
- Szia! - szóltam bele a készülékbe.
- Szia! Miért követtél minket? - tért egyből a lényegre.
- Én nem követtelek. - válaszoltam.
- De igen, láttunk téged Laurával. - mondta mérgesen - Figyelj, én megértem, ha több időt szeretnél Laurával tölteni, de azt ne ott és ne akkor amikor mi is ott vagyunk Aliceszel.
Remek, ezek szerint Erik is félreértette és neki se magyarázhattam el, hogy téved. Mert tévedett.
- Ja... - játszottam a meglepettet - Tényleg elmentünk Laurával forró csokizni, de azt nem tudtam, hogy ti is ott vagytok. - hazudtam.
- Ben elég régóta ismerlek, tudom, hogy mikor hazudsz. - mondta.
- Jó... amikor már rendeltünk akkor vettem észre, hogy ti is ott vagytok, de akkor már ciki lett volna elmenni. - szépítettem a dolgot.
- Aha... - Erik hangja nem olyan volt, mint aki elhiszi amit mondok, inkább csak rám hagyta.
- Tényleg bocs! Utánna egyből hazamentetek? - érdeklődtem.
- Igen. - válaszolta.
- És mikor találkoztok újra? - érdeklődtem.
- Nem tudom, nem beszéltünk semmit. - felelte.
- Gyertek el a holnapi koncertemre és utánna legyetek kettesben. Eskü most nem zavarok be! - ígértem.
- Majd meglátjuk. - hagyta annyiban a dolgot - Laura jön? - kérdezte hirtelen.
Én egy pillanatra megakadtam.
- Öh... nem. - mondtam végül.
- Miért nem?
- Mert nem hívtam. - válaszoltam.
- Miért nem? - ismételte meg a kérdését.
- Mert csak most jutott nemrég az eszembe, hogy holnap fellépésem lesz. - magyaráztam.
- De elhívod? - kérdezte.
- Majd meglátjuk. - terltem a témát.
- Jessica miatt nem? - látta át egyből.
- Nem mondtam, hogy nem hívom el. - mondtam - De tény, hogy Jess nem bírja Laurát.
- De te bírod. - érvelt.
- Igen. - értettem vele egyet.
- Nagyon bírod. - közölte.
- Talán túlságosan is. - mondtam ki azt ami már régóta foglalkoztat.
- Ennyire nagy a baj? - tudakolta.
- Igen. Nem... de. - átgondoltam a dolgokat - Az egyik oldalon ott van Jess aki a barátnőm, szép és néha tud kedves is lenni, de a másik oldalon ott van Laura aki kedves, okos, szép, jó vele beszélgetni és rohadtul nem vagyok az esete.
- Basszus, te bele zúgtál! - mondta.
- Mi? Nem! - tiltakoztam.
- De! - vágta rá Erik.
- Mondom, hogy nem!
- De!
- Nem!
- De!
- Ha még egyszer azt mondod, hogy "de" én kinyomlak. - fenyegettem.
- De... - nem vártam meg mit akar mondani, mert minyomtam.
Végül hosszas gondolkodás után felhívtam Laurát. Foglalt volt.

/ Laura /

- Szia rá érsz holnap? - hallodtam meg egy ismerős hangot a telefonban, de nem tudtam hová tenni.
- Szia, bocsi, de ki vagy? - kérdeztem.
- Hát nem ismersz meg? - csodálkozott.
- Bocsi, de nem. - és egyre kínosabban éreztem magam.
- Laura én vagyok az: Henry. - mutatkozott be végre.
- Honnan van meg neked a számom? - jutott eszembe először. Teljesen normális vagyok az iskola legmenőbb fiúja felhív én pedig azt kérdezem meg tőle honnan van meg neki a számom?
- A suliba bent vannak az irataid és én éppen csak belekukantottam. - momdta.
- Te kutattál utánnam? - akadtam ki.
- Muszáj volt, mert nem voltál suliban és fel akartalak hívni. - mondta.
- Miért? - gyanakodtam.
- Mert hiányzol és találkozni akarok veled. - mondta egyből.
Mi??? Henry velem akar találkozni. Hát mégis léteznek a mesék? El se hiszem a stréber és a menő és ez most a valóság.
- Mikor? - kérdeztem.
- Holnap ráérsz? - kérdezett vissza.
- Öhm... persze. - gondoltam át, hogy holnap már nem lesz próba. Először egy kicsit bűntudatom lett Ben miatt, de hamar meggyőztem magam, hogy nekünk úgy se menne, mert neki barátnője van. Akkor akár én is találkozhatok mással.
Megbeszéltük, hogy holnap délután találkozunk és majd eldöntjük, hogy hová megyünk.
Mosolyogva kinyomtam a telefonomat és hátradöltem az ágyamon. Tíz perc múlva újra megszólalt a készülék. Gyorsan megnéztem, hogy ki keres. Ben volt az. Nem tudtam, hogy örülök-e annak, hogy ő hív vagy csalódott vagyok-e mert nem Henry hívott újra.
- Szia! - köszöntem Bennek.
- Szia! - köszönt vissza - Most jutott eszembe, hogy holnap délután fellépésem lesz és arra gondoltam, hogy lenne-e kedved eljönni? - kérdezte.
- Holnap? Délután? - kérdeztem vissza.
- Igen, miért? Nem jó? - lepődött meg.
- Igazából találkozom valakivel. - válaszoltam.
- Kivel? - vágta rá rögtön.
- Az egyik osztálytársammal, Henryvel, de szerintem, úgy se ismered. - mondtam.
- És mit csináltok? - faggatott.
- Nem vagyok köteles beszámolni neked róla, hogy mit csinálunk. - háborodtam fel, ő se számol be nekem, hogy mit csinál Szörnyellával. Bár, ha jobban belegondolok nem is akarom tudni.
- Nem kell megsértődni, csak kérdeztem. - mondta békítően, de a hangjában hallodtam egy kis idegességet, amit nem tudtam hová tenni.
- Igazából még nem tudjuk. - valottam be.
- Akkor mi lenne, ha eljönnétek. Együtt. - hívott meg.
- Hát... köszi a meghívást, de még átgondoljuk. - feleltem.
- Oké, de mindenképpen jó szórakozást. - köszönt el.