Az Istenek a fejükre estek [BTS fanfiction]

03. rész

- Yoongi -

- Már egy hónpja csak azon gondolkodsz, hogy miként öld meg a lányt! - hallottam magam mellől Taehyung hangját - Nem lenne egyszerű, ha véletlen folytán belecsapna a szívébe a villám és kész?
- Nem Taehyung, nem lenne egyszerűbb - emeltem rá higgadtan tekintetem - Másképp kell életét vennünk.
- Mi lenne, ha egy íjjal szíven lőném? - húzta fel szemöldökét Namjoon
- Mond, a mai világba ki az az ember, aki íjjal a kezében járkál és csak úgy szíven lő embereket? - értetlenkedett fivérem - Mi lenne, ha véletlenül vízbe fulladna?
- Lehet nem tud úszni, de víz közelébe se nagyon megy - mondtam hanyagul és továbbra is a gondolataimba temetkeztem
- Én úgy is mindig lemegyek az emberek közé - szólt Taehyung - Mi lenne, ha lelőném?
- Nem - mondtam
- Az isten szerelméért, miért nem jó, ha belecsap a villám? - emelte fel hangját Jimin - Hisz mindegy lenne neki milyen halált hal, akkor is idekerülne! Uram, öld meg a villámoddal és essünk túl ezen az egészen!
- Bátyám, Jimin-nek igaza van! - háborgott öcsém - Csinálj egy nagy vihart a botoddal, csapjon bele a villám és kész!
Sóhajtottam és felálltam. Igaza volt mindenkinek. Nem húzhatom tovább az időt, ki kell derítenem, hogy ki Ő. A felhő felé álltam, amiben a lányt látjuk, majd suhintottam botommal, ezáltal eleredt az eső. Villámlott, mennydörgött. Amint Jisoo a házuk kapujához ért, felé tartottam botomat és villámomat szívébe szórtam. Egy sikítással ért a földre, életét vesztve.

- Jisoo -

Nem emlékszem semmire, csak arra, hogy éles fájdalmat éreztem szívembe, földre estem és elvesztettem eszméletem. Mikor kinyitottam szemeim, azt hittem, hogy kórházban vagyok, de rá kellett jönnöm, hogy nem. Minden csupa fehér volt, nem voltak semmiféle kórházi képek körülöttem. Egy átlagos szobának tűnt, ami teljesen fehérben pompázott. A fal, az ablak, a szekrények, az ágy, a fali festmények, a padló, szóval minden. Még én is fehérbe voltam, ami fura mert sosem veszek fel fehéret. Tisztán emlékszem, hogy mibe mentem iskolába, és ez nem ez volt.
Émelyegve ültem fel az ágyon, fehér bakancsomat magamra véve. Felálltam de meg kellett kapaszkodnom a szekrénybe, mert megszédültem. Becsuktam néhány percre szemeim, majd mikor úgy éreztem, hogy megbírom tartani egyensúlyom, elindultank a fehér ajtó felé. Kinyitottam, s kipislantottam, remélve, hogy senki nem lát meg, majd elindultam a fehér folyosó egyik irányába. Egy hatalmas, felhőkkel teli terembe értem, ahol hét hatalmas trón szerűség volt. Eléjük sétáltam és akkor véltem felfedezni, hogy mind a hét székben ül, hét fiatalnak tűnő srác.
- Kik vagytok ti, hol vagyok és mi történt velem? - lépdeltem közelebb a középen elhelyezkedő, szőke, komolynak tűnő egyénhez
- Köszöntelek Jisoo az Olümposzon! - állt fel, s tárta szét kezeit. Bal kezében egy bot volt, aminek tetején egy villám ékeskedett. Teljesen ugyan úgy nézett ki a bot, mint Yoongi fő isten botja. Kijelentésén hangos kacagásba kezdtem. Szinte már fulladoztam a nevetéstől és úgy éreztem le kell üljek.
- Ez valami rossz tréfa? - nevettem még mindig - Tudtommal még nincs április elseje, hogy szívassuk egymást, szóval jó lenne, ha ezt a hülyeséget befejeznétek! Szóval hol vagyok?
- Hitetlen halandó! - üvöltötte el magát a balján ülő szürkés hajú egyén. Szinte az egész terem víz hangzott a hangjától.
- Jimin, kérlek higgadj le! - hajolt oda hozzá egy rózsaszín hajú
- Kik vagytok ti? - kérdeztem most már félve
- Yoongi vagyok, Olümposz vezetője és Fő Istene! - mutatkozott be a szőke. Ismét nevetés tőrt rám, de muszáj volt visszatartanom, mert féltem, hogy az a szürke kisegér megint rám üvölt - Nem hiszel nekem, igaz-e?
- Sajnálom, de ezt nehéz elhinni! - nevettem gúnyosan - Tuti anyámék bérelték fel, hogy beadagolják nekem, hogy az Istenek igenis éltek egykor. De közlöm, hogy ez sajnos nem jött össze! Hol van itt a kijárat? Haza akarok menni!
- Már nem mehetsz haza. Meghaltál! - mondta komoran - Szívedbe csapott a villámom és meghaltál.
- Hülyeség! - ráztam a fejem - Biztos csak álmodom mert elájultam vagy, mint mondtam anyámék szívóznak velem!
- Bizonyítást vársz? - hallatta hangját a "Fő Isten" jobbján ülő férfi, egy szigonyt tartva a kezébe. Akárcsak Jungkook isten szigonya lenne. Anyámék ezt jól megtervezték, de hát legyen. Játszunk!
- Ha bebizonyítják, hogy tényleg maguk a hét Isten, megcsókolom a lábuk nyomát is! - mondtam
A szőke bólintott, majd az egyik felhő felé suhintott egyet botjával, ami varázslatos módon szétnyílt és a házunkat mutatta.
- Megmutatom neked hitetlen, hogy hogyan haltál meg! - mondta. Megjelent egy kép, ahol én sétálok a kapuhoz szakadó esőbe. Már épp nyitottam volna ki a kaput, mikor a villám belecsapott a szívembe, sikítottam fájdalmamba és a földre rogytam. Pár percen belül a szüleim rohantak ki a házból holttestemhez. Ráztak, pofoztak, de nem keltem fel. Apám a mentőket kezdte el tárcsázni, míg anyám keservesen zokogott testem fölött.
A kép eltűnt, én pedig könnyes szemeimet kaptam fel a szőkére. Soha nem sírtam még soha az életemben, de még bekönnyezni se könnyeztem be soha. Nem tudom mi van most velem, de egyre jobban kezdek ezeknek hinni.
- Hiszel most már nekünk vagy többet akarsz látni?
- Miért vagyok itt? Nekem a pokolban kellene lennem! - mondtam ridegen és próbáltam elrejteni minden érzelmem
- Lehet, de mi úgy határoztunk, hogy ide hívunk téged. Ez pedig nem lehetett  máshogy megvalósítani, csak ha meghalsz.
- Mit tettem, hogy meg kellett halnom? - talán ez egy költői kérdés lett volna. Pontosan tudom, hogy miért vagyok itt és mit tettem.
- Lopsz, csalsz, hazudsz és a legfőbb bűnöd, hogy hitetlen vagy! - felelte a szigonyos - Reményünk, hogy megtérsz és fohászkodsz majd bocsánatunkért.
- Na ezt benézték testvéreim! - vágtam rá hirtelen
- Hogy van merszed így szólítani minket? - förmedt rám egy háborús katonának kinéző egyén - Mi az Isteneid vagyunk, nem a testvéreid vagy a barátaid!
- Hoseok, nyugodj meg! - rivallt rá a Fő Isten - Nem muszáj nekünk hinned, nem muszáj velünk beszélned sem. De innen már nincs visszaút. Megpróbálhatsz öngyilkos lenni, de úgy is én határozom meg az életed. Amúgy is már halott vagy. Nincs szív verésed, nincs vérkeringésed, sem pulzusod. Ellenőrizd csak le! - és hirtelen a lábam előtt teremt egy vérnyomás mérő. Leguggoltam, s a kezembe vettem. Csak bámultam a tárgyat a kezembe és egyre csak azon kattogott az agyam, hogy ez biztos csak egy álom. Biztos fel fogok ébredni hamarosan az ágyamban, reggel. Istenek nem léteznek, nem létezik az Olümposz. Nem csapott belém a villám, sőt még az eső sem esett. Ez mind csak egy hülye, jelentéktelen álom lesz, ami ráébreszt arra, hogy hinnem kell bennük. De eddig sem hittem, és ezek után sem fogok. Nem léteznek, nem léteztek soha. Csak egy szájról szájra elterjedt hülyeség, amit néhány ember elhitt. Egy mítosz, aminek semmi értelme sincs. És nem is lesz soha.