Az Istenek a fejükre estek [BTS fanfiction]

08. rész

- Mi van, ha én kurvára nem akarok veled beszélgetni? - fontam össze magam előtt a karomat - Nem vagyok rád kíváncsi Yoongi!
- Párszor már mondtam, hogy ne káromkodj - mondta higgadtságot színlelve - Itt nem divat, mint a te világodba.
- Akkor küldj vissza! - háborogtam tovább
- Nem tudnál kicsit lehiggadni és normális hangerőn beszélni hozzám? - húzta fel szemöldökét, közbe leült oda, ahova Taehyung szokott ülni
- Mégis miről akarsz te velem beszélgetni? - értetlenkedtem - Mióta itt vagyok, csak akkor szóltál hozzám, ha bementem a nagytermetekbe panaszkodni. Most meg elmondtam, hogy mennyire utállak titeket, jóba akarsz velem lenni? - nevettem cinikusan - Szánalmas próbálkozás.
- Reméltem, hogy tudsz velem olyan normálisan beszélni, mint Taehyung-gal. De úgy látom nem.
- Nem is akarok, ha őszinte akarok lenni - rántottam vállat. Nem szólt semmit, csak meredten bámult maga elé, mintha gondolkodott volna valamin. Arckifejezéséből nem tudtam kiolvasni, hogy min járhat épp az esze, de grimaszaiból ítélve nem jón. Bántotta volna ahogy beszélek vele vagy mi fene? Sóhajtozva terültem el az ágyamon és raktam a fejem alá egy párnát, hogy lássam Őt. - Mesélj még nekem az Alvilágról - törtem meg a több perce tartandó csendet. Hirtelen rám kapta értetlen tekintetét.
- Az Alvilágról? - kérdezett vissza
- Igen. Milyen ott az élet? Akik ott vannak össze tartanak, mint itt vagy ellenségeskednek egymással?
- Az Alvilág messze nem olyan békés hely, mint az Olümposz. Ott az emberek rosszabbak, mint azt te eltudnád képzelni. Rácsok közé zárva élnek, mint egy börtönbe. Az egész helyet tűz veszi körül, amit hiába próbálnál eloltani, nem sikerülne. Ott nem csak emberek élnek, hanem alvilági lények.
- Mint a Krampusz meg társai? - vágtam közbe izgatottan
- Nem éppen, de nem állsz messze a valóságtól - bólintott - Minden egyes cellát Minotauruszok védenek. Ezek mellett vannak Főnix madarak is, akik az Alvilág felett repkedve figyelik, hogy kik kerülnek oda.
- Ki vezeti az Alvilágot? - kérdeztem - Úgy értem, itt te vagy a vezér vagy mi. Akkor ott is biztos van, aki vezeti, nem?
- Mióta lettél te ennyire kíváncsi az Alvilágra? - értetlenkedett
- Nem tudom, valahogy ez a téma nagyon érdekel. Kíváncsi vagyok milyen ott az élet.
- Rossz - mondta - Szerintem jobban jártál, hogy ide kerültél halálod után, mintsem oda. Ott csak szenvesztenek, éheztetnek, szomjaztatnak. Olykor még bántanak is. Szolgamunkát kell végeznek, ami nem éppen jó munka.
- Mit kéne csinálni?
- Pontosan nem tudom. Az olümpiszi Istenek oda nem tehetik be a lábukat - felelte egyszerűen, majd felállt és a semmibe eltűnt. Kár, pedig lett volna még néhány kérdésem ezzel kapcsolatban. Őszintén, nem tudom, hogy miért érdekel a téma. Talán csak felkészítem magam a legrosszabbra, ha véletlen tényleg oda kerülnék. Semmi sem lehetetlen.

- Yoongi -

- Bátyám, biztos vagy benne, hogy Ő az? - értetlenkedett Jungkook még mindig
- Jungkook, hányszor kell még elmondanom, hogy igen? - emeltem fel a hangom idegesen - Állandóan csak arról az átkozott helyről kérdezett! Semmi kétségem afelől, hogy Ő az.
- Több kell ahhoz, hogy tényleg megbizonyosodjunk róla, hogy Ő az! - mondta idegesen
- Nem igaz, hogy te nem érzed, amit én! - hitetlenkedtem
- Mit kellene éreznem? - értetlenkedett most már Ő is
- Mikor a közeledbe ér, nem érzed, hogy valami köt hozzá? Nem érzed azt, hogy vigyáznod kell rá? Tényleg nem érzel semmi köteléket? - szinte már kiabáltam. Nem tudtam elhinni, hogy nem érez semmit. Akárhányszor, mikor Jisoo a közelembe volt, éreztem azt a testvéri köteléket, amit öcsémnél érzek mindig. Azt éreztem, hogy vigyáznom kell rá és minél előbb a jó útra téríteni Őt. Ez a lány nem lehet az Alvilág Istennője! 

Itt állatam, szó szerint a pokol kapujában. Soha nem jártam itt, de most muszáj volt ide jönni. Ha nem teszem meg, soha nem tudhatom meg, hogy Jisoo tényleg a húgom-e.
Vártam, hogy az Alvilág örzöje végre előjöjjön. Hirtelen egy alak jelent meg előttem, teljesen feketébe. Végig néztem rajta. Fekete hajú, s teljesen fekete szemű démon állt előttem. Tőlem talán egy fejjel magasabb. Hogy én ezeket az undorító teremtményeket, miért nem pusztítottam el annak idején? - gondoltam magamba, aztán megköszörültem a torkom.
- Yoongi vagyok, az Olüm... - és hirtelen a szavamba vágott
- Tudom ki vagy, nem kell a rizsa! Miért jöttél?
- Segítened kell, mint az Alvilág örzője! - mondtam határozottan
- Miért tenném? - horkantott fel a démon
- Van egy olyan érzésem, hogy az Alvilág Istennője, velem van az Olümposzon! - mondtam. Ahogy sejtettem, erre felkapta a fejét és érdeklődve várta, hogy folytassam. - Nem régiben, felhoztunk egy lányt otthonunkba, a Földről. A lányba nincs más, csak gyűlölet, megvetés és hanyagság. Nem foglalkozik senkivel és semmivel. Viszont mióta itt van, úgy érzem, hogy vigyáznom kell rá és kötődöm hozzá. Úgy vélem, Ő a Földre száműzött testvérem, Eunha .
- Csak egy módon tudhatjuk meg - mondta hosszas gondolkodás után - Hozd Őt ide, itt tudja csak használni erejét. Ha valóban Ő az, akkor az Alvilágnak újra van Istennője.
- Majd én azt szabályzom, démon! - vágtam rá - Rendben, elhozom.

- Jisoo -

Egész nap a szobámba kuksoltam és nem mozdultam ki az ágyamból. Annyira unalmas volt már minden, hogy aludni sem volt kedvem. Ha otthon lennék, már lementem volna a kisboltba megfújni néhány nasit, aztán elmentem volna a búvóhelyre és szóltam volna Eunji-nek, hogy jöjjön. De itt nincs kisbolt, nincs búvóhely és nincs Eunji. Itt nincs senkim, akivel hülyülhetnék, beszélgethetnék, megoszthatnám a problémáimat. Egyedül Taehyung volt, aki próbált hozzám közel kerülni, de nem érdekelt és nem is fog. Jó fejség tőle, hogy hoz nekem édességeket, meg átalakítja majd nekem a szobámat és a ruháimat, de ezeken kívül más nem érdekel. Nem vagyok rá kíváncsi sem rá, sem a többi Istenre. Különösen Jimin idegesített az állandó beszólogatásaival és utálkozásaival. Ezek alól Hoseok sem kivétel. Ö és Jimin voltak, akik ellenségesen viselkedtek velem, de azért engem sem kelletett félteni.
Gondolatmentemből Taehyung jelenléte zökkentett ki.
- Aish, mit akar már? - hisztiztem - Nem kaphatnék az ajtómra egy ne zavarj táblát?
- Csak megakartam kérdezni, hogy nem-e vagy éhes - mondta sértődötten - De, amint látom nem vagy valami fényes kedvedbe. Mi a baj még mindig?
- Unatkozom itt. Vágyok az emberek közé, de Yoongi tuti nem engedne le még szellemként sem! - húztam a számat és reménnyel teli szemeket meresztettem Taehyung felé. Annyira naiv és annyura nagy hatással van rá egy pillantásom is, hogy ha kérném, talán még le is szöktetne az emberek köze.
- Engem se szokott leengedni, de már nem nagyon foglalkozok vele - nevetett - Beszélhetek vele, hogy egyszer lemehessünk, de nem ígérek semmit!
- Jisoo! - hallotzam vízhangozni egy ismerős hangot az egész Olümposzon. Még Taehyung is megrémült, nemcsak én.
- Mit követtél el? - nézett rám félve. Értetlenül rántottam vállat és indultam el a nagyterem elé.

Huhh, bocsi, hogy ennyi ideig nem volt rész, de komoly ihlethiányba szenvedek. Mellesleg egy ideje az ágyat nyomom, szóval ja. Jó olvasást.