Az Istenek a fejükre estek [BTS fanfiction]

06. rész

Egy hete próbálkozik Taehyung, hogy barátkozzon vele, de én még mindig elutasítom. Nem veszi észre az a tökfej, hogy nem vagyok rá kíváncsi, ne jöjjön be a szobámba kérdezés nélkül és hagyjon engem békén. Annyira szeretnék lemenni a Földre sétálni egy egy kicsit, de félő, hogy Yoongi elküldene melegebb éghajlatra. Az meg még jobban idegesít, hogy mióta itt vagyok semmi édességet nem látott a gyomrom. Kóla helyett pedig valami poshadt vizet kapok mindig, ami ihatatlan. Mintha csak velem akarnának kibaszni. Jin mindig varázsol be nekem gyümölcsöket és kéri, hogy legalább ezeket egyem meg. Ő tűnik a legnormálisabbnak, de nem hiába.

Taehyung ma is bepróbálkozott, de ma is elküldtem. Ha tovább erősködik, megtapasztalhatja majd, hogy milyen mikor egy halandó összeveri.
- Yoongi, én ezt már nem bírom! - rontottam be a nagyterembe, ahol csak Ő és Jungkook voltak
- Én is üdvözöllek téged! - sóhajtott és kiegyenesedett - Mit nem bírsz?
- A fehéret! - mondtam felháborodottan - A fehért szobát, a fehért ruháimat, már lassan én is fehérré válok abban az átkozott szobában! De, ha ez nem lenne elég még Jin gyümölcsökkel is tömköd, ahelyett, hogy édességet hozna! Ki van a gyomrom a rengeteg szőlőtől meg almától! A vízről ne is beszéljünk! Ihatatlan, még fürdeni se jó! Hogy tudtok ti itt élni?! Ha nem csinálsz valamit én nem tudom mit csinálok magammal!
- Miért nem kéred meg Taehyung-ot, hogy a Földről hozzon neked valami nassolni valót? - értetlenkedett Jungkook - A vizemet meg ne szidd, ha nem lenne én se lennék!
- Lehet jobb lenne - morogtam orrom alatt. Szerencsére nem hallotta meg egyik se, vagy csak úgy tesznek, mintha nem hallották volna meg. Már lassan megszokják a beszólásaimat. - Kérlek Yoongi, legalább a ruháimat had kapjam vissza, ha már az életemet nem! A szobámat is had rendezzem úgy ahogy akarom! Kérlek, csak ennyit kérek! - könyörögtem, amit eddig sosem tettem meg. Meg is lepődtek és össze is mosolyogtak. Csak azt ne higgyék, hogy mert könyörgök nekik valamiért, megváltozok.
- Kérd meg Taehyung-ot, hogy segítsen - mondta sóhajtva - Nekem erre nincs időm!
- Miért pont Őt? Már annyira unom, hogy állandóan a nyakamra járkál azzal az ürüggyel, hogy beszélgessünk meg legyünk jóba. Nem vagyok én rá kíváncsi és nem is leszek! Keressen magának más hülyét, aki majd elviselni! - bosszankodtam
- Akkor nem lesz sem édesség, sem kóla, sem ruha, sem új szoba! Mehetsz vissza a szobádba! - mondta idegesen, mire én csak nagyra nyílt szemekkel figyeltem, ahogy beborul az ég és dörren egyet. Kezdem megérteni, hogy miért van állandóan eső. Ha Yoongi-t felidegesítik, akkor erő lesz.
Idegesen fújtatva indultam vissza a szobámba, de még elkaptam Jungkook mondatát a terem ajtajában.
- Taehyung-nak, tényleg nehéz dolga van vele.

Taehyung szokásához híven, ismét megjelent az ajtómba, mint hívatlan vendég. Kezdem már megszokni, ezért sóhajtva ültem fel az ágyon és kíváncsian néztem rá, hogy milyen ürüggyel tört be szerény zugomba.
- Azt mondják édességre éhezel - mosolyodott el, mikor meglátta, hogy szemeim felcsillantak - Beszéltem Yoongi-val, aki megengedte, hogy hozzak neked néhány cuccot - csak most vettem észre, hogy egy szatyrot tart a kezébe, amiben valószínűleg az én imádott édességeim vannak - A hétre ezeket oszd be, mert többet nem hozhatok. A szatyorba van kóla is, meg Földi víz is - mondta, majd az asztalomra lepakolt és már indult is ki a szobából. Mi az, most nem áll le velem beszélgetni? Vagyis próbálkozni.
- Hé, Taehyung! - szóltam utána még mielőtt becsukta volna a szobám ajtaját. Reménnyel teli szemeivel rám nézett és várta, hogy folytassam. - Köszönöm.
- Nem tesz semmit! - legyintett és végleg ott hagyott. Hezitáltam pár percet és szemeztem a szatyorral, majd felpattantam az ágyról és az asztalhoz siettem. Kipakoltam a sok finomságot, majd egy gumicukros zacskót a kezembe kapva, a kólámmal együtt az ágyamhoz siettem. Legalább egy fránya tévét berakhattak volna, hogy otthonosabban érezzem magam.

- Taehyung -

Hallottam Jisoo-t, mikor Yoongi-nak panaszkodott rólam, meg úgy mindenről. Nem hittem volna, hogy ennyire utál, de nem adhatom fel. Muszáj valahogy a bizalmába férkőznöm és az első lépést már meg is tettem. Vittem neki egy rakás egészségtelen dolgot, ami miatt örökké hálás lesz nekem. A következő lépés a ruhatára lesz, aztán a szobája. A végén pedig jó barátok leszünk és végre megtudhatjuk, hogy miért ennyire romlott a lelke.
- Megvetted neki, amit akart? - morgott Yoongi
- Igen, meg. Ezzel is előrébb vagyok egy lépéssel! - mondtam büszkén
- Helyes! - mondta
- Uram, nem visszük ezt már túlzásba? - értetlenkedett Jimin - Miért kell, hogy mindent megkapjon?
- Mert akkor hamarabb megnyílik!
- Előbb vagy utóbb megfog nyílni ezek nélkül is!
- Miért kell ennyire ellenszenvesnek lenned? - förmedt rá Jungkook - Neked is az lenne a dolgod, hogy segíts a lányon, nem az, hogy minél előbb elérd, hogy eltűnjön!
- Nem tetszik, hogy itt van és kész! Sajnálom, de a véleményemen nem tud változtatni semmi!
- Akkor meg maradj csendben és ne szólj semmit! - förmedt most már rá Yoongi is. Komolyan, néha megijeszt a viselkedése. Soha nem volt még ennyire nyugtalan és gondterhelt. Jungkook szerint, tud valamit, amit nekünk is kellene tudnunk, de nem mondja el addig míg biztos nem lesz a dolgában. Vajon mit tudhat Jisoo-ról?

- Jisoo -

Annyira unatkozok a szobámba, hogy inkább bepofátlankodtam az istenek közé hallgatózni. Persze ezt nem mindenki nézte jó szemmel, de nagyon leszartam. Nem értem, hogy Jimin és Hoseok miért ennyire ellenségesek velem, de nem is érdekelt. A Fő Isten parancsát amúgy sem tudják megszegni, ha meg igen, a pokol legmélyebb bugyrai vár rájuk. Tényleg, vajon ki uralhatja az Alvilágot? Ez mindig is foglalkoztatott.
- Ki uralja az Alvilágot? - tettem fel a kérdést, ami már annyira foglalkoztatott. A beszédet mindenki abba hagyta és rám emelték tekintetüket. Valószínűleg a kérdésem meglepte őket, mert úgy néztek rám mintha legalább egy foszló hulla lennék.
- Miért érdekel? - kérdésre kérdés a válasz. Köszönöm Yoongi! - Úgysem hiszel sem bennünk, sem az Alvilág Isteneiben.
- Halálom napján, az első órám irodalom volt és pont erről beszéltünk. Még én soroltam fel a hét Istent. Az Alvilágról tudok, de azt, hogy ki uralja, nem. Kíváncsi vagyok, ha már előbb-utóbb oda kerülök - rántottam vállat
- Hajdan, három Fő Isten volt. Két fiú és egy lány - kezdte én pedig figyelemmel hallgattam - A két fiú lelke tiszta volt, míg a lány belülről teljesen romlott volt. Elárult minket és az egész Olümposzt, de büntetése nem az Alvilág volt, hanem újszülött gyermekként, apánk a Földre száműzte Őt.
- Nem féltek, hogy visszajön és bosszút áll rajtatok? - kérdeztem
- Emlékeit elvették, ezért nincs mitől félnünk - mondta - Nem tudjuk, hogy testvérünk hol van és kinél nevelkedett fel. Apánk így rendelkezett. Azt mondta, ha eljön az idő, akkor újra fel fog bukkanni.
- És mikor jön el az idő?
- Még mi sem tudjuk.

Túlságosan is elkapott az ihlet, sajnálom!:D Szóval itt is van a következő rész, amit nem ma akartam felrakni, de na. Szerintem ma még hallatok rólam!:D