Az Istenek a fejükre estek [BTS fanfiction]

07. rész

- Nem hittem volna, hogy lesz egy téma, ami érdekelni is fog téged velünk kapcsolatban! - jelent meg Taehyung a szobámban. Meg sem lepődtem már.
- Pedig ez most tényleg érdekelt - rántottam vállat, közben kibontottam egy zacskó chipset - Honnan tudtad, hogy ez a kedvencem? - utaltam a kezembe tartott zacskóra
- Elég, ha annyit mondok felhő? - mosolyodott el
- Ja, persze. El is felejtettem, hogy egész életemet nyomon követtétek, mint valami rossz nyomozók - forgattam meg szemeim, aztán eszembe jutott valami - Ugye mikor fürödtem, nem lestetek?
- Hát, hazudnék, ha azt mondanám nem - húzta a száját - De voltak pillanatok, amikor rosszkor támadt kedvünk megnézni mit csinálsz. De Yoongi egyből kapcsolt és egyből a várost láttuk magunk előtt. Szóval nem lestünk úgy téged soha.
- Nagyon helyes! - mondtam unottan és felé nyújtottam a zacskómat, jelezvén, hogy egyen
- Nem eszem ilyeneket, Jin meg is ölne! - nevetett és leült a szokásos helyére, a székre
- Kötve hiszem, hogy meghalnál - nevettem és bekaptam egy burgonya szirmot
- Igazából meghalhatnék - látszott a fején, hogy elgondolkodott, majd a végén elmosolyodott - De nem fogok, mert halhatatlan vagyok.
- Jó neked - morogtam és félre rakva a chipses zacskót, kezembe kaptam egy cukros zacskót. Megbontottam, kivettem belőle egy szemet és szopogatni kezdtem. - Tudod mi a nem fair? - néztem rá hirtelen egy grimasszal az arcomon
- Mi? - kérdezett vissza
- Hogy utoljára talán két hónapja kúrtam, de nektek hála, többet nem is fogok!
- Hát.. - látszott rajta, hogy erre nem igazán tud mit mondani
- Nektek amúgy nincs feleségetek? Kibe ürítitek ki a tárat? - vigyorodtam el - Egyáltalán vénségetekre, feláll még?
- Ne sérts már meg! - kapott drámaian a szívéhez - Nem is vagyok öreg! Fiatal vagyok és bohém!
- Leszámítva azt, hogy egy halhatatlan Isten vagy, aki már akkor élt mikor még a jégkorszar be sem következett! - néztem rá fapofával - Fogadjunk azt sem tudod, hogy kell udvarolni egy lánynak?
- Sokat járok a Földre, tanultam pár dolgot - rántott vállat - De nem fogom megmutatni, szóval ne is kérd!
- Nem volt eszembe, nyugi! - nevettem - Nem bírom a pedofilokat!

Egész jól elszórakoztam Taehyung-gal a mai nap folyamán. Megbeszéltük, hogy holnap varázsol színt a szobámba, a kövi héten meg intéz valamit a ruhatárammal. Lehet félre ismertem és mégsem lenne rossz ötlet összehaverkodni vele?

- Yoongi -

- Hogy haladsz a lány bizalmával? - néztem az előttem állo tűz istenére
- Egész jól! - mondta mosolyogva - Már beszél velem és nem küld el két perc társalgás után.
- Ez örvendetes! - erőltettem mosolyt az arcomra - Te is megpróbálhatnál jóba lenni vele, Jimin! - néztem a balomon ülő félre
- Megpróbálhatnám, de nem akarom! - mondta
- És te, Hoseok? - néztem rá
- Tessék uram? - kapta rám tekintetét és pár percig csak nézett rám, aztán felfogta mit mondtam neki - Uram, ha így kívánod, beszélhetek a halandóval.
- Jisoo Hoseok, Jisoo-nak hívják! - vágott közbe Taehyung
- Uram, ha lehet én is segítenék Taehyung-nak! Szívesen beszélgetnék a Jisoo-val! - lelkesedett Namjoon, mellette Jin bólogatott. Úgy hiszem, nem sokára mindenki a lánnyal akar majd lenni. De mi van, ha a sejtésem beigazolódik? Mi van, ha tényleg Ő az?
- Nem tartom jó ötletnek, ha mindenki a közelébe férkőzik - mondtam - Taehyung feladata, hogy jóba legyen vele kötődések nélkül és kész!

- Jisoo -

- Yoongi, kérhetek valamit? - rebegtettem rá pilláimat, hogy hatásosabb legyen minden
- Hallgatlak - sóhajtott
- Azon a felhős izén, megnézhetem, hogy Eunji mit csinál vagy a szüleim? - láttam rajta, hogy erősen elgondolkodott, majd egy újabb sóhaj kíséretében bólintott. Mosolyogva odaszaladtam a trónjához, amit láttam, hogy nem nézett jó szemmel, de nem szólt semmit. Aztán a karfájára tornáztam magam, amit szintén ferde szemmel nézett. Eleresztettem felé egy kínos vigyort, majd a felhőt kezdtem bámulni. Eunji-t láttam, ahogy a rejtekhelyünkön ül az én babzsák fotelembe és a telefonját nyomkodja. Teljesen feketében volt, a szemei alatt fekete karikák húzódtak és pirosak is voltak a sírástól.
- Hetek óta nem jár be iskolába - hallottam Jin hangját
- Miért? - nem néztem rá, csak a megtört lányt figyeltem
- A hiányod felemésztette. Nem beszél senkivel, nem eszik, nem iszik, állandóan vagy a temetőbe vagy azon a helyen gubbaszt a telefonjába valami képeket nézegetve.
- És a szüleim? - hirtelen a szüleimet láttam, ahogy a kis nappaliban ülnek, csendben, Ők is feketében. Anyám egy zsebkendőt tartott a kezében, míg apám egy újságot olvasva próbálta terelni gondolatait. - Ha még élnék, nem lenne ez - suttogtam inkább magamnak, mintsem nekik - Minden a ti hibátok! - pattantam le a karfáról és hátrálni kezdtem. Csak értetlen pillantásokat kaptam. - Ha ti nem követitek az életemet 0-24-ben és nem állapítjátok meg, hogy a hitetlenségem miatt ide kell jönnöm, akkor nem lenne ez! Miért kellett nektek belerondítani az így is szar életembe? Jó volt nekem úgy, értitek?
- Legalább már hiszel bennünk - vágta rá lazán Jimin
- Nem, egyáltalán nem hiszek bennetek! Egy kibaszott mítosz az, amik ti vagytok! Rajtam kívül még több millió ember nem hisz bennetek, és ők még sincsenek itt! Csak engem büntettek ezzel, hogy a ti fejeteket kell bámulnom naphosszat vagy a szobámba kuksolva nézni azt a kibaszott fehér falat! Legalább egy rohadt tévét basznátok be abba a kurva szobába! Annyira gyűlöllek benneteket! - üvöltöttem, ami miatt az egész terem zengett. Végre nekem is összejött, nem csak ezeknek a gyökereknek. Fújtatva hagytam ott őket még mielőtt valamelyik megszólalt volna, és betrappoltam a szobámba. Levágtam magam az ágyra és a plafont kezdtem el bámulni.
Megtörtem. Megtörtem és ez mind az ő hibájuk. Minek kell itt lennem? Miért kellett elszakítaniuk a családomtól? Mi boldogságuk rejlik abba, hogy engem itt tartanak? Jó nekik, hogy a szüleim szenvednek? És Eunji? Ő miként érdemelte ki, hogy az egyetlen barátjától elszakítsanak? Gyűlölök itt lenni és mindent megfogok tenni, hogy visszakerüljek valahogy az emberek közé.
- Jól vagy? - hallottam Taehyung hangját az ajtó mögül. Most miért nem jött be kopogás nélkül?
- Nem, és légy szíves hagyjál békén! Nem vagyok sem rád, sem a többi gyökérre kíváncsi! Főleg nem a te hülye fő Istenedre! - kiáltottam agresszívan
- Ez most rosszul esett volna, ha felvenném a beszólásaid! - hallottam az ablakomnál egy hangot. Odakaptam a fejem és Yoongi-t láttam ott ülni a párkányon. Mégis mi a fenét akarhat itt? Ő még sosem jött be ide, most meg nem is vagyok rá kíváncsi.
- Mit akarsz? - rivalltam rá
- Beszélgetni.