Versek

A magányosság

A bánat markai
Szorongatják szívem,
És ez a fájdalom
Elemészti lényem.

Ülök a szobámban
Magányosan,félve,
Hogy mikor jön már el
Az életem vége.

Felemészt a bánat
Az sok szorongás,
De érzem elfog jönni
Az édes megváltás.

Megfogom a pengét
Majd kezemhez emelem,
S lassaú mozdulatokkal
Megéritem kezem.

A vörös folyadèk
Patakként csordogál,
És lassan fájdalmasan
Jön a bus halál.

Fázom és reszketek
Ami csak egy dolgot jelent,
A halál egy csókkal
Vette életemet.

Mostmár boldog lettem
Hisz megszűnt a fájdalom,
És végre úgy érzem
Tényleg boldog vagyok.