Attack on Titan Fanfiction - Soto no Sekai (Eren x Oc) [BEFEJEZETT]

Öt évvel a szörnyű tragédia után... Trost elvesztése...

Úgy futottam, ahogy csak tudtam, mikor megkaptam a nyugtalanító levelet. Épp abban a pillanatban értem el a Mária fal egykor oly dicsőn magasodó építményét, majd villámgyorsan átsurrantam a betört kapun. A látvány, amit az emberek által hátrahagyott települések nyújtottak, nagyon felforgató volt. Szemeim egy pillanatra elnedvesedtek, de folytattam utamat Trost felé. A házak teljesen más stílusúak voltak, mint amiket eddig láttam; kőből épültek, belsejük nem volt túl tágas és otthonosan elrendezett, tetejükön furcsa, kiálló valami volt, ahol elméletileg a füst távozott. Nagyon idegen volt számomra, de mégis majd' belesajdult a szívem. A távolból dübörgő léptek zaja hallatszott: TITÁNOK!
Már rutinszerűen nyúltam is a pengéim után, melyeket nemrég éleztem meg és raktam rendbe. Elég különleges kardok voltak, legalábbis Smith-san ezt mondta. Számomra viszont az ő fegyverük volt érdekes. És tudjátok mi volt rajta még furcsa? Az általa "szőkének" nevezett hajszín. Hogy lehet valakinek napszínű haja!? Még soha sem láttam ilyet.
Végre megpillantottam a horizontból kiemelkedő, lomha alakot, mely minden kétséget kizáróan egy titáné volt. Már rohantam is felé, hogy végetvessek az életének, aztán lecsaptam. A vér fröccsent mindenfele, majd a hatalmas test holtam terült el. Tovább futottam, sebesen, még annál is sebesebben, hogy még időben odaérjek. Aggódtam, noha soha nem találkoztam a falon belül élő emberekkel, Smith-san kivételével, mégis úgy éreztem, hogy sietnem kell és mindent megtenni a katonák segítéséért, az értelmetlen halálok megelőzéséért és, hogy ne kelljen még többet szenvednie az emberiségnek. Néha azt kívánom bár lenne egy Subarum, le tudnám előzni a titánokat :D
Úgy 3 óra múlva már láttam is a Rózsa fal büszke, kecses alakját kiemelkedni a déli napsütés árnyékából.