Haláli játék

A szabadság keserves íze

Ütni kezdtem az ajtót, de nem érkezett válasz. Csak a telefon csörgését hallottam folyamatosan.
Ránéztem a telefonra, és könnyes szemmel néztem. Átfutott az agyamon, hogy mégegyszer felvegyem. Remegő kézzel lassan a kagyló után kezdtem nyúlni. Felvettem a telefont, de néma csend fogadott. Amikor a kagyló a kezemben volt, lassan elkezdett a kilincs lefelé indulni. Ebben a pillanatban egy hatalmas sikoly hallatszódott. Ilyedtemben elejtettem a telefont és amilyen erőssen csak tudtam megrúgtam a talpammal az ajtó zárját, ami azonnal kitépődött a helyéről, és így kinyilt az ajtó, de egy hatalmas koppanást hallottam ekkor.
Kisiettem az ajtón, majd megláttam Amandát. Rögvest odarohantam hozzá, majd jó szorosan megöleltem.
-El sem tudom mondani, hogy mennyire örülök, hogy látlak
Amanda ellökött magától és az ajtó felé sietett.
-Jesszusom Mark! Nézd meg, mit csináltál? Jól vagy Dave?
Az ajtókilincselés mégsem egy szellem álltal volt, hanem Dave próbált éppen kiszabadítani. Amikor berúgtam az ajtót, egyenesen fejbekapta Daveet az ajtó. Dave a földön fetrengett szótlanul.
-Dave hallassz engem? -kiáltott fel Amanda.
-Jajj, ne! -Mondtam, majd siettem Dave felé.
Egy nagy lila púp jelent meg a fején, ami egyre csak dagadt.
Megnéztem a fejét, de roppant undorodó arcot vágtam.
-Meg fog gyógyulni? -kérdezte Amanda.
-Most hülyéskedsz velem? -vágtam rá flegmán. Ez meg sem kottyan neki, kipiheni magát majd, egy aprócska fájdalommal, nyugodt szívvel keresi a kulcsokat tovább.
-Veled meg mi történt ott bent, hogy így berugtad azt az átkozott ajtót?
-Ha tudnád, hogy miken mentem én ott bent keresztül.. -mondtam idegesen, bal kezemmel meg az ajtó felé mutattam.
Azt hittem meghaltatok, ezt súgta nekem egy hang, egy elvágott kábelü telefonon keresztül. Olyan szinten kétségbeestem, hogy senkinek sem kívánom, hogy azt átélje. Megértetted? Szóval ne kötekedj, kérlek.
Amanda sóhajtott egyet, majd megrázta a fejét.
-És ti miért futtatok el? Miért nem segítettetek rajtam?
-Szerinted most mit csinálunk itt?-ordibálta nekem, kitágult pupillákkal nézvén a szemembe.
Ezen szavak után szúrós szemmel néztem vissza rá.
-Ne balfaszkodj na, ennyi idő kellett volna ahoz, hogy két lépést lépjetek az ajtóig?
-Én vagyok a balfasz?!-kiáltott fel Amanda.
Nézd már meg szegény Davet, itt fekszik eszméletlen miattad, és még én vagyok a balfasz.
Legyintett egyet, és összeszorította az ökleit.
-Nem figyeltél rám?! Mondom nem tudtam mit tenni! Ha nem rúgtam volna be az ajtót, akkor még mindig ott bent fetrengnék!
-Ennyire nem bízol meg bennünk? Nézett rám kétségbeesett szemekkel.
-Nem! -vágtam rá, hatalmas hibát követve ezzel az egy szóval.
Amanda odalépett hozzám, majd teljes erejéből megpofozott.
-Félreismertelek téged Mark.
Lehajolt, majd óvatosan vállára vette Davet és zavaros léptekkel elindult a konyha felé.
-Amanda várj, nem úgy értettem! -szóltam utána, mintha ért volna valamit.