Tekergők Élete / Harry Potter Fanfiction

Nem csak repülésre jó

Október 24, szombat

Ha aznap megkérdezték volna este, hogy milyen izgalmas és szorakoztató dologgal üttem el ragyogó szombati napot. Hááát...

Mindenki úgy kébzeli el a szombati napokat, mint egy lazítós, hátradőlős napot. Ezzel én sem voltam másképp. Reggel annyi járt fogmosás közben az eszembe, hogy lehet lenézek Hagridhoz, rég jártam nála, aztán lehet hogy játszok valamit Siriussal és ennyi. Ha ilyen egyszerűen menne minden terv, akkor nem lenne ennyi szerencsétlen, köztük én is.

Ahoz képest, hogy a Mindenszentek az ajtón kopogtatott a nap ma csodásan sütött. A kastélyból csodálatos kilátás nyilt a vörös-sárga-narancs színekben játszó végtelen erdőre. Mindenki reggeli után a szabadba akart menni, a kastély folyósoi kihaltakká váltak, minden diák odakint volt és talán az idei utolsó jóidőt élvezte.

- Lily lemegyünk Hagridhoz? - kérdeztem a lánytól már vagy negyedszerre, de az csak bámult maga elé.

- Szerintem víz ment a fülébe, mikor arcot mosott. - húzta fel vékonyka orrát beszéd közben Peter mellettem.

A fejemet ingatva fordultam ismét a lányhoz.

- Evens, hallasz egyáltalán? - ritkán hívom a család nevén, de jobb ötletem nem volt.

- Persze, hogy hallak, Potter. - bolintott, de tekintete még mindig a távolba révedt.

- Lemegyünk Hagridhoz, vagy tovább nézed bambán az ablakot, mint egy kidagadt szemű bagoly? - tudakoltam, abban bízva, hogy a szavaim végre eljutnak a tudatáig. Erre mondják, hogy a remény hall meg utoljára, nos ezen a reggelen Lily Evens ezt is megölte.

- Szerintem kísérjük fel a gyengélkedőre. - kacagta a hasát fogva Sirius, amikor látta, hogy a lány szeme előtt legyezem a kezem, de ő pislogás nélkül bámulja tovább az ablakot.

- Valóban lehet, hogy van valami baj. - nézett fel könyvéből Remus is.

- Szerintem elkapta Pitonka valamelyik nyavajáját. - nevetett tovább Sirius. Én nem tudtam nevetni, mert  minden elhaladó diák vetett ránk egy furcsálló pillantást. Megtudtam őket érteni, elég furcsán mutathattunk öten.

- Evens, gyere, megyünk a gyengélkedőre. - ráncigáltam a lányt le a padról. Remus próbált segíteni, de a nagy igyekezete közben leütött két felsős lányt a padsorról, be az asztal alá.

- Segíts már, Sirius. - kiáltottam rá a nevető fiúra. Kezdett eluralkodni a káosz.

- Jol van, jol van... Jövök. - felelte elcsukló hangon a nevetéstől.

Sirius és én nagy nehezen felállítottuk az asztaltól Lilyt. Ezzel annyit értünk el, hogy most már nem leülve, hanem felállva nézte az ablakot. A mardekáros asztalnál ülőknek kezdett feltünni, hogy valami baj lehet, s nem akartam még azzal is tönkretenni a reggelem, hogy Malfoy gúnyos kacagását hallgassam.

- Sirius, te told hátulról, én meg húzom a kezénél fogva. - utasítottam a fekete hajú fiút. Egy aprót biccentett majd elkezdte tolni a lányt, én meg rángattam a kezét a talárja ujjánál fogva. A lába nem igazán szabályosan, de lépkedtek előre.

- Lily, jól vagy? - kérdezte vagy századszorra Remus, miközben csigalassú tempóban lépkedtünk felfelé.

- Hagyd Lupin, ez megsüketűlt. - legyintett idegesen Sirius.

Ha jól számoltam majdnem fél óra kellett míg elértük a gyengélkedő fehér, kétszárnyú ajtaját. A javasasszony velünk háttal állt, mikot beléptünk, valami kotyvalékokat pakolászott fel egy nagy polcra.