Kék Rózsa

5. rész

Elöző rész tartalmából:
-Mért?- remegedt meg a hangom, és nyeltem egyet.
-Azért mert te leszel a feleségem.- válaszólta olyan egyszerűen mintha azt mondta volna, hogy az ég kék, vagy a fű zöld. Sokkoltan bámultam rá.

Hogy milye?? Rosszul hallok?? Nyilván.. hiszen nem lehet... ez csak egy rossz vicc. Ő most komolyan azt hiszi hogy hozzá megyek? Egy pillanat alatt elsápadtam a gondolat miatt hogy én az ő felesége legyek, még belegondolni is nevetséges. Azt meg nem hiheti hogy majd szépen beleegyezem ebbe? Azzonal felvette az arcomat a düh, szinte füstöltem olyan dühös voltam. Mit gondol ez a fickó? Idehivat azt mondja hogy a felesége leszek én meg majd dalolva hozzámegyek? Naa... abból nem eszik az is biztos. Ennek hangot is adtam.
- Ezt nem gondoltad komolyan?? Hogy én menyek feleségül hozzád?- néztem rá dühösen miközben felálltam a kanapéról. Ő pedig felvonta a szemöldökét, majd közelebb jött hozzám de megállt az íróasztal előtt.
-Nincs választásod!- válaszolt látszolag higgatan és kimérten. Mintha csak az időjárásról beszélnénk. Ezzel csak még jobban feldühitett.
-Már hogy ne lenne választásom? Ez az én életem!-ez már tényleg több a soknál. Nem vagyok egy idegbeteg típus de ez a férfi kihoz a sodromból.
-Már nem! Meghaltál, és most a pokolba vagy ami az enyém. Minden ami itt van az az egyém, beleértve téged is!- késként értek a szavai, mindegyik a szívembe csapódott nagy fájdalmat okozva. Mégis mit képzel ez az ember mi vagyok én?
-Én nem tárgy vagyok amit csak úgy megkaphatsz!Sohasem leszek a tiéd! Pláne nem leszek a feleséged soha!!-ezeket a szavakat már kiabálva mondtam. Viszont Lucifer még csak meg sem rezzent. A szemében sem láttam semmi érzelmet mint mindig.
-Vagy úgy szoval nem leszel a feleségem. Hát rendben te akartad ezt. Én probáltam a kiméletesebb módszerrel de úgylátszik neked ez nem jó. -sóhajtott egyett és megcsóválta a fejét. Kíméletes? Mért van kíméletlen? Csak nem meg akar kínozni? Ezt nem teheti... Sápadtam el megínt és egy pillanatra megrémültem.
-Mi??-kérdeztem egy kissé ijedten. Lucifer elmosolyodott, ami tudtam hogy nem jelent jót.
-A második változat az hogy két forgatókönyv közül választhatsz. - nyeltem egyett és ránéztem. Valahogy rosszat sejtettem, nagyon rosszat.
-Mégpedig? - csuklott el a hangom. Alig tudtam kiejteni a szavakat a számon.
-Hozzám jösz feleségül vagy megölöm a szereteidet. Kezdve a barátnőddel azt hiszem  Katenek hívják.-  Kate neve hallatán azt hittem ott esek össze. Szoval ha nem megyek hozzá megölné? Ezt nem hiszem el.. Tudta az a szemét, tudja milyen fontos nekem Kate. Nem hagyhatom hogy Kate meghaljon. Miattam nem, így is eleget szenvedett miattam miután meghaltam. Nem tehetem ezt vele. Nincs más választásom..
-Mi a válaszod?- kérdezte és szinte biztos volt magában hogy igent mondok. Szerettem volna letörölni azt a vigyort és a magabiztosságot a képéről, de Kate mindennél fontosabb nekem.
-Rendben. - suttogtam halkan, és fájdalmasan. Nem volt más választásom. Éreztem hogy sírni fogok. Így kirohantam a szobából, csak futottam. Nem tudom hova csak el onnan ahol ő van, messze a fájdalomtól, a gondoktól, mindentől. Valahogyan a szobámnál kötöttem ki. Nem is törödtem semmivel bementem és sírva bedöltem az ágyba. Utánna már csak arra emlékszem hogy álomba sírtam magam.

Lucifer szemszög:

Ezt most megcsináltam. Ha eddig nem gyűlölt most biztos fog. Ráadásul megint megsírattam. Egy sóhajjal lehuppantam a székemre a dolgozóasztal mögött lévőre és elmerülök a gondolataimba és a bűntudatba . Nem hiszem el.. végre megtaláltam 500 év után. Erre alig 2 nap alatt kétszer is megsírattam, valamint megfenyegettem. Szörnyű vagyok. De mégis alig hiszem el hogy itt van, egy karnyújtásnyira tőlem. Ez annyira hihetetlen. Egyszer csak Sebastian jött be.
-Uram a kisasszony visszament a háloszobájába. - hajolt meg majd közelebb jött de megállt az íróasztal elött.
-Értem. Sebastian szerinted nagyon elszúrtam?- kérdeztem bizonytalanúl tőle. Hiába egy szolga régóta ismerem már Sebastiant szinte kicsikorom óta,megbízom benne és azon kevesek egyike akik őszínték hozzám.
- Talán korai volt még szembesíteni a céljaival, uram. - válaszolta Sebastian. Talán igaza van, hiszen meg azt sem dolgozta fel hogy a Pokolban van vagyis meghalt.
-Jól indul a házasságunk. Már most utál. - nevettem fel gúnyosan a saját szerencsétlenségemen.
-Tudja uram, sok házasság indul viharosan de késöbb azokból lesz a legjobb kapcsolat. - bíztatott Sebastian.
-Remélem igazad lesz.- hagyta el a számat egy fáradt sóhaj. Már tényleg csak reménykedni tudok abban hogy minden jóra fordul. Majd félretettem az érzelmeimet és nekiálltam a nagy halom papírnak ami az asztalon volt. Hát igen a pokolban is kell ügyeket intézni. Valakinek el kell ezt is végezni. Egyszer csak egy érdekes papír akadt meg a kezeim között. Nemsokára lesz egy bál, ha minden igaz 1 hónap múlva  lesz. Tökéletes arra hogy bemutassam a jegyesemet az az Rosaliet. Meg is osztottam az ötletemet Sebastiannal aki helyeselte így el is lett döntve hogy akkor lesz bemutatva, remélem addigra megbékél velem, vagy legalábbis nem fog utálni.

Rosalie szemszöge:

Reggel fáradtan nyitottam ki a szememet. Nem is emlékszem mikor sírtam utonjára állomba magam, valamint arra sem hogy mikor voltam ilyen kiszolgáltatott és gyenge. Utáltam ezt, a helyzetett, a világot, magamat de leginkább Lucifert. Azt akivel le fogom élni az életemet. Még most sem tudok belegondolni hogy mi lesz velem, sőt nem is akarok belegondolni, de egynek örülök, Katenek nem lesz semmi baja. Ha elfelejt engem boldogan leélheti az életét, márpedig most nem kívánok mást csak azt hogy legalább ő legyen boldog.  Kopogtatnak  és bejött Mariett és a lányok. Illedelmesen meghajoltak és a két lány betolt egy kocsit amin ezüst tálcán gondolom a reggelim volt. Csakhogy nekem semmi kedvem nen volt enni. Ezt mondtam is a lányoknak persze finoman visszautasítva, hiszen a lányok nem tehettek semmiről. Vonakodva bár de kivitték a kocsi. Mariett aggódva végignézett rajtam majd kivett egy ruhát a szekrényből és segített felvenni. Utána  az addig megérkező lányok kifésülték a hajamat majd egy meghajlás után távoztak. Mariettel maradtam kettesben. Aki észlelve a szótlanságom ő szólalt meg.
-Kisasszony szeretné megnézni a kastély könyvtárát?- ajánlotta fel mosolyogva Mariett. Egy halvány mosollyal bólintottam, majd követtem   őt. A könyvtár nem volt messze a szobámtól, egészen közel volt. Így hamar odaértünk, egy hatalmas kétszárnyú  ajtóhóz. Amit Mariett nagy nehezen kinyitott. Amint bementem tátva maradt a szám, hatalmas helység volt. Két emelete volt, és hatalmas falig érő polcai. A szoba közepén volt egy kanapé ahova le lehetett ülni. Körbe néztem majd egy fél óra keresgélés után találtam egy nekem tetsző könyvet majd helyet foglalva a kanapén nekiálltam olvasni. Egyszer csak azt vettem észre hogy este van így Mariett visszakísért a szobámba és segített átöltözni majd bedöltem az ágyba aludni. Így ment ez  még 2 napig, ám a 3. nap mikor felkeltem nagyon gyengének éreztem magam, de nem szóltam senkinek. Párszor meg is szédültem de azért elindultam Mariett után aki a szokásosan a könyvtárhoz vezetett ám  a könyvtár előtt a lábaim feladták a szolgálatott és összeestem. Utana má csak arra emlékszem hogy hallom Mariett aggódo hangját és utánna  ellepett a sötétség.

Folyt.....köv...