A depresszió(s) halált okoz

15. fejezet

  ,, Vagy 5 perce zuhanyozhattam, mikor valaki kopog a fürdőszoba ajtón, majd be is nyit. Mire leesett, hogy el kellene takarnom magam, ő már ott állt velem szemben."

- Ugye nem gond, ha én is beszállok melléd? Már úgy fázom a vizes ruhában- Mondja Ryan széles mosollyal az arcán. Tudom hogy ő nem olyan.

- Hát, még átgondolom.- Mondom kissé még mindig lesokkolva azon, hogy csak így benyit, de tetszik is a helyzet. Azonban mire ezt kimondom, ő már velem szemben áll a zuhanyzóban, kb. 5 centi lehetett köztünk.

Itt állunk meztelenül, és csak nézzük egymást. Vajon mire gondolhat? Mit szeretne? Ugyan azt mint én? De én vajon mit szeretnék?

Gondolat menetemből lágy hangja zökkent ki.

-Szóóval, mi is volt az a délelőtti hóba lökés?- Próbál számon kérő arcot vágni, de szemmel láthatóan ez nem megy neki, látszik hogy küzd azzal, hogy el ne nevesse magát. Őszintén szólva ilyenkor ellenállhatatlan. Vajon tetszene neki ha egy lépcsőfokkal feljebb lépnénk a kapcsolatunkban?

- Mi az, talán szeretnél még?- Kérdeztem kacérkodva, aztán megfogtam a tust, és lefröcsköltem vele. 

-Óó, ha harc, hát legyen harc!-Mondta, majd kikapta a kezemből a fegyvert, és magához szorítva telenyomta az arcom vízzel.

-Ezt még visszakapod!- Néztem rá elázott hajjal mérgesen.

-Egyébként mondtam már milyen jól nézel ki ruha nélkül?- Mondta majd végig mért.

-Jól jegyezd meg, mert többször úgy sem látsz majd így-Mondtam elégedett hangnemben.

-Te csak azt hiszed- Mondta, majd magához húzott, és megcsókolt. Összeért a testünk. Varázslatos érzés volt. Még sosem volt barátom, de azt hiszem, hogy Ő az igazi. Vele boldog tudnék lenni minden téren. 

A falnak lökött, és nekem simult. Úgy csókolóztunk tovább. A csók átment simogatásba, de csak szolidan. Már egy hónapja járunk. Milyen csodás megkoronázása lenne ennek a napnak a Nagy esemény. Viszont ha úgy nézzük, akkor még csak egy hónapja. Nem kellene elkapkodni.

Viszont a víz alól ki kellene mászni, mert anya nem örülne, ha este miattunk nem maradna neki meleg víz.

- Mit szólnál, ha ezt kint folytatnánk?-Kérdeztem két csók között.

-Hát nem is tudom.... Talán még vár-Ekkor felkiáltottam.

-Jajj, nem úúúgy! Ehh...Mármint a csókolózást kellene kint folytatni..-Hát ez rohadt kínos volt!! Mit gondolhat rólam most..

-Minden további nélkül.-Mondta, majd elzárta a csapot. 

A nap hátralévő részében csak lustultunk, filmet néztünk, és megbeszéltük mit fogunk együtt csinálni karácsonykor és szilveszterkor.

Észre se vettük milyen hamar besötétedett. Télen olyan rövidek a nappalok, aminek nem igazán örülök. Mióta folyamatosan azt érzem, hogy valaki figyel, jobb szeretek világos helyen járkálni. Ryan egy ilyen alkalomról tud, mikor azt hittem valaki követ suli után, rögtön azt mondta, hogy többet nem mehetek sehova egyedül. De ezt se vele nem tehetem meg. hogy mindenhova elrángatom, se magammal. Mindenki furcsán nézne, ha mindenhova a barátommal járkálnék. Szóval inkább azt mondtam neki, hogy ez csak egyszeri alkalom volt. Természetesen Ria is félt, de őt is sikerült megnyugtatnom.

- Figyelj Nyuszi, mit szólnál, ha kimennénk sétálni egy kicsit? Olyan romantikus az utca ilyenkor, és még a hó is esik!- Nézett rám csillogó szemekkel Ryan.

Csak ezt ne!

-Dehát olyan hideg vaaan, te komolyan éjszaka a hidegben akarsz kimenni?-Próbáltam lebeszélni erről az abszolút lehetetlen ötletéről. Nem nagy sikerrel.

-Ezt egy igennek veszem. Hidd el, jó lesz. Öltözz!-Nyomott puszit a homlokomra.

Végül is velem van, csak nem lesz semmi baj.

Felvettem vagy három vastag pulcsit, és rá még egy kabátot. Rettentő hideg van kint. Ryan egy pulóverbe és kicipzározott kabátba van. Lehetetlen, hogy nem fázik.

Elindultunk. Próbáltam szép dolgokra gondolni, hogy még véletlenül se jusson eszembe, hogy valaki figyel.De ezzel természetesen csak azt értem el, hogy mereven előre néztem, véletlen se lássam mi van mellettem, vagy mögöttem, az "amit nem látok, az nincs" elvet követve. Egymás mellett mentünk Ryan-nel kézen fogva, mikor egyszer csak megszólal:

-Emily, te nem hallod ezt?-Kérdi, majd fülel.

A szívem elkezdett kalapálni. Ha meglátná, milyen ijedten nézek, azt hinné, rejtegetek valamit. Ami részben igaz, mert nem mondtam el, hogy folyamatosan elkap a szorongás ha egyedül sétálok, de semmi olyan amitől félnem kéne, hogy kiderül.

-Mit kéne hallanom?-Próbáltam magabiztosan kiejteni a szavakat, ne érződjön, hogy belül remegek.

Léptek zaja. Megfordulunk, a zaj irányába.

Egy férfi az. Lehajtott fejjel közeledik. Pillanatok alatt csökken le a távolság közte és köztünk. 

5 méter....

3 méter...

2, majd 1 méter. Mikor közelebb lép, úgy tűnik, Ryan sem ismeri fel az illetőt, és úgy néz rám, mintha nekem tudnom kéne, ki ez az ember.

-Miben segíthetünk?-Kérdi a barátom semleges hangnemben.

Azzal a férfi Ryan-nek ront.