A depresszió(s) halált okoz

14. fejezet

-Emily! ébresztő! van kint valaki, és félek!-Hallottam egy kislány hangot a francia ágy másik feléről. Nem ismertem fel a hangot, de mikor megfordultam az ágyon, a hang gazdáját sem. Egy teljesen ismeretlen szőke hajú kislány feküdt mellettem. 

-Te meg ki vagy?-Kérdeztem riadtan, azzal kimásztam az ágyból, és a padlón kötöttem ki.

-Csak.. valaki van kint. És minket figyel.-Mutogatott az ablak felé. Én még mindig le voltam sokkolva. Ki ez a lány, és mit keres az ágyamban?

Néhány perc múlva felálltam, hogy megnézzem mégis mi folyik itt. Az ablak felé fordulva megláttam a magas sötét ruhás embert, aki az ablak előtt állt. Annyira elegem lett már ebből, megvoltam győződve, hogy ez az ember az, akinek érzem a jelenlétét az utcán. Akár hova megyek, ő figyel. Nem lehet más, csakis ő. 

Annyira elborította az agyamat a düh, hogy betörtem az ablakot, és egy üvegszilánkkal akartam véget vetni ennek a szorongásnak. Megakartam ölni.

Mikor már épp kimásztam volna az ablakon, hogy az ott álló szörnyeteg szívébe szúrjam a szilánkot, ami már szét vágta az én kezemet is, odajött hozzám a kislány, és mélyen a szemembe nézett. Sötét barna volt a szeme, már-már fekete. Mikor találkozott a tekintetünk, furcsa érzésem támadt. Láttam magam előtt, ahogy fogócskázik a réten egy nővel. Nevetnek. Nagyon boldogok lehetnek. Egyszer csak elfáradtak, és leültek a fűbe egymással szemben.

-Kérlek ne bántsd! Te ne legyél olyan, mint ő!-Szakította félbe a látomásom selymes hangjával. De igaza volt. Nem tudom ki ez az ember, de nem akarok olyan lenni mint ő. 

  *December 1., Szombat*  

-Kelj fel Emiliy!- Hallom a még rekedtes mély hangot.

-Hagyjáál! Még hat óra sincs.-Válaszolok és megfordulok az ágyban.

-Kilenc óra van, és mutatni akarok valamit! Naa, gyerünk!-Azzal lehúzta rólam a takarót. Próbáltam visszahúzni magamra, de nem hagyta. Igen. Együtt vagyunk Ryannel. Lassan egy hónapja. Nagyon boldogok vagyunk együtt, és ma is itt aludt. Hétvégenként általában így megy. Egyszer én alszom nála, aztán ő nálam. Az elején még féltem, mit fognak hozzá szólni a szüleink. Mikor elmondtam anyának, meg sem lepődött. Azt mondta, hogy ő már sejtette a dolgot. Ryan szülei pedig nagyon kedvesek. Úgy kezelnek, mintha már családtag lennék.

Nagy nehezen sikerült felülnöm. Mikor odanéztem az ablakhoz, ahol Ryan állt, hirtelen behúzta a függönyt. Add uram, hogy nem legyen senki  a függöny mögött.

-Ez most mire véljem?-Kérdeztem egy ásítás közben.

-Majd ha felöltözöl megtudod!-Kacsintott egyet majd kiment, ezzel jelezve hogy kezdjek hozzá az öltözködéshez. De nekem semmi kedvem felkelni, felöltözni meg végképp. Viszont ha nem teszem amit kér, pizsamástul felkap a vállára és kivisz. Gyorsan (már amennyire gyors lehet egy még félig alvó ember) felvettem egy meleg nadrágot és egy hosszú ujjú pólót. Mielőtt még elindultam volna utána, vettem egy nagy levegőt, és egy kis résen keresztül kinéztem az ablakon. Nem volt ott senki. Ezek után megkönnyebbülten indultam le a lépcsőn.

Mikor leértem a konyhába, ő már ott ült és várt. Én is ültem volna le mellé, mikor megszólalt:

-Ne nagyon ülj le szerelmem!- Amikor ezt kimondta megpillantottam anyát, ahogy a konyha pult felé fordulva mosolyog. Szerintem neki is szimpatikus Ryan.

-Dehát...-Értetlenkedtem. Mégis miért keljek fel ilyen korán, ha még reggelit sem kapok? Mi folyik itt?

-Vedd fel a kabátod és gyere!- nyomott egy csókot a számra, majd kiment az ajtón.

Nem volt választásom. Felvettem a téli kabátom, és kimentem.

Mikor kiléptem az udvarra nem hittem a szememnek. Minden hó fehér volt, és esett a hó. Egyszerűen imádom a telet. Annyira romantikus, mikor hull a hó, és a főtéren a szerelmespárok esténként forralt boroznak. Ekkor megpillantottam Ryant egy rózsával a kezében. Néha el sem birom hinni, hogy komolyan engem választott a barátnőjének. Megérdemlek én egy ilyen figyelmes fiút?

-Boldog egy hónapot!-Odaadta a rózsát, majd hosszasan megcsókolt. Először csak lágyan, majd egyre hevesebben. Nem bírtunk betelni egymással. Miután elváltak egymástól ajkaink, még másodpercekig nem mertem kinyitni a szemem. Mikor vele lehettem úgy éreztem, hogy minket semmi sem választhat szét. Mi egymásnak lettünk teremtve.

-Igazán nem kellett volna!-Mondtam kipirulva, és kissé lihegve az előbbiek miatt.

-A világ legcsodálatosabb barátnőjének bármit!-Azzal újra meg akart csókolni, de hirtelen meglöktem hátra. Majd nevettem egyet a meglepődött és havas barátomon, és mellé ugrottam a hóba.

-Hó angyaaal!- Nevettem felszabadultan. Mikor Ryannek is leesett miért löktem el, ő is nevetett velem, és  azt tette amit én.

Csak akkor mentünk be, mikor már mindketten teljesen eláztunk. Anya épp akkor ment ki, mikor mi be. Természetesen elküldött minket fürdeni, hogy átmelegedjünk. Elég hideg volt, ezért megfogadtuk a tanácsát. 

Először én mentem be a fürdőbe. Levettem magamról a vizes ruhákat, és beálltam a zuhanyzóba. Megnyitottam a csapot, és meleg víz égette a bőröm, de nagyon jól esett. Vagy 5 perce zuhanyozhattam, mikor valaki kopog a fürdőszoba ajtón, majd be is nyit. Mire leesett, hogy el kellene takarnom magam, ő már ott állt velem szemben.