A depresszió(s) halált okoz

6. fejezet

Egy sötét szobában ültem egy székhez kötözve. Furcsa módon nem próbáltam sem kiabálni, sem kapálózni. Valahogy olyan nyugodt voltam. Semmi félelmet nem éreztem. Lehet kellett volna, de olyan érzésem volt, mintha beszedtem volna egy pár nyugtatót. Kb. egy fél órája  ültem egyedül abban a hideg, nedves és sötét szobában, amikor valaki belépett az ajtón. Mikor közelebb jött már egészen kivehető volt az alakja. Egy lány volt, nagyon ismerős illata volt, de annyira le voltam "bénulva", hogy egyszerűen nem jutott eszembe, hol éreztem már ezt az illatot. Elkezdett hozzám beszélni, de semmit nem értettem belőle, és ezt észre is vette az illető. Ekkor hirtelen megfogta a vállamat és elkezdett rázni, hogy térjek magamhoz. Sikeresnek bizonyult ez a kísérlet, mert onnantól kezdve egyszerre mintha csak minden nyugodtság elszállt volna belőlem. Elkezdtem rettegni, nem tudtam hol vagyok, vagy egyáltalán hogy kerültem oda. A lányt, aki nemvolt idősebb nálam, még mindig nem tudtam be azonosítani akármennyire is próbálkoztam. Még az arcát sem láttam, mégis olyan volt, mintha ismerném. Mikor észrevette, hogy feleszméltem, gúnyos nevetés hagyta el a száját. A hangja torz volt, így  annak az esélye, hogy felismerjem, szinte egyenlő volt a nullával. 

- Ki vagy te?- a hangom remegett

- Jajj, édesem, tudod te az nagyon jól!- Mondta a sötétben is jól látható vigyorral a száján.

- Ha tudnám nem kérdezném! Egyáltalán hol vagyok- kérdeztem, miközben már a sírás határán voltam.

-Majd megtudod, ha eljön az ideje, vagy nem- Még nevetett egyet, azután kiment, engem egyedül hagyva a sötétségben.

Abban a pillanatban eluralkodott rajtam a pánik. torkom szakadtából kiabálni kezdtem, segítségért, vagy már nem is tudom miért, csak jöjjön már valaki. De senki sem jött. Én egy idő után már annyira elfáradtam, hogy egy hang sem jött ki a torkomon, csak némán folytak a könnyeim. Próbáltam kiszabadítani a kezeimet a szoros csomóból, ami a székhez szorított, de sikertelen volt minden. Nagyon jól megkötötték, valószínűleg csak elvágni lehet. Semmiféle kést, vagy éles tárgyat nem hordok magamnál. Miért is hordanék? Semmi ilyenre nem voltam felkészülve. Egyáltalán azt sem tudom, hogy kerültem ide. elkábítottak volna? Nem hinném, nem járok olyan helyekre.Gondolat menetemből az zökkentett ki, hogy valaki megállt mögöttem. Nem láttam senkit, de mégis éreztem, hogy ott van. Hosszú percekig nem történt semmi. Mindenre gondoltam ott, kiabáljak, vagy maradjak csendben amíg történik valami? Esetleg egy gyors mozdulattal tegyek egy 360 fokos fordulatot a székkel, hogy lássam mégis ki vagy mi az? Ez utóbbi jobban átgondolva lehetetlen, ugyanis a lábam is oda van kötve a szék lábaihoz. Ami az igazat megvallva elég rozoga fa szék. Ha mozgolódnék egy kicsit rajta, úgy 2-3 órát, lehet magától szét esne, és szabad lennék.Egy gond van, hogy nekem ahhoz nincs erőm, hogy órákig mozgolódjak egyfolytában. Ekkor hirtelen az a valami elém került. Egy fiú, vagy férfi volt az. Nem tudtam, hogy most örüljek, hogy nem egy vérszomjas állat, vagy démon(ami leheteten) , vagy féljek, mert nem hinném, hogy teázni hozott volna az illető. Egyre közelebb  jött, de a sötétségtől nem láttam az arcát. Nagyon féltem most már. Elég filmet láttam már, ahogy ilyen pszichopaták elrabolják az embereket, és elkezdik megcsonkítani őket. Addig kínozzák, amíg meg nem unják. Nem önszántamból néztem az ilyen filmeket, hanem Ria megkért, hogy nézzem meg vele, mert akkor kevésbé fog utána félni. Természetesen belementem. Meglepetésemre a férfi az ég világon semmit nem csinált, csak állt és nézte, ahogy kisírt szemekkel bámulok a semmibe, várva mit fog tenni velem. Így állt még vagy 5 percig, majd megfogta az állam és maga felé fordította a fejem.

-Most kezdődik a játék, cicám!-Mondta mély hangon perverz mosollyal a száján.

Kinyílt a szemem és levegőért kapkodtam. Ekkor tudatosult bennem, hogy ez csak egy álom volt. Elmondhatatlan megkönnyebbülést éreztem. Mintha egy mázsás kő esett volna le a mellkasomról. A nap már kezdett felkelni. Ránéztem az órámra, ami reggel 6 órát mutatott. Úgy döntöttem, hogy már nem alszok vissza, hisz nemsoká indulunk. Felkeltem, és elballagtam a fürdőszobába. Rémesen néztem ki. Ugyan éjszaka kisminkelve nem voltam, de amit tegnap este nem sikerült levakarni, az most a szemem alatt fekete elfolyt réteget képzett. Csodás-gondoltam magamban. A szüleim már a konyhában készítették a szendvicseket az útra. Miután rendbe szedtem magam lementem, és öntöttem magamnak egy kis narancslevet és egy tál müzlit.

- Negyed óra múlva indulás, Em.- szólt oda anya.

-Rendben- Válaszoltam két falat között. 

Reggelinél általában a híradó szokott menni. Ma reggel semmi különös nemvolt, nem jelentettek haláleseteket sem. Az időjárás jelentésben ma meleg időt jósoltak, aminek örültem, mert nem szeretem a hideget. Inkább a rövid ujjú pólókat kedvelem, a hosszú ujjú valahogy nem az én világom. Miután megreggeliztem felmentem a szobámba és felkaptam egy kék egybe ruhát, és egy hozzá illő szandált. Anya szólt, hogy indulunk, ezért bepakoltam a táskámba a fülhallgatómat, és néhány könyvet, ha esetleg szükség lenne rá. Pár perc múlva el is indultunk.

Sziasztok. Remélem tetszett ez a rész is^-^

Puszi<3