A depresszió(s) halált okoz

1.fejezet

Kézen fogva sétálok az iskola egyik leghelyesebb fiújával, Ryan Collinsal. Még tegnap hívott el randira, amire természetesen igent mondtam. Most komolyan, ki ne mondana igent neki? Nem is kellett sokat készülődnöm, hisz szinte az összes ruha jól áll nekem, ami csak létezik. És most itt vagyunk. Csak ő és én. Ezer százalék, hogy meg fog csókolni, érzem.
- Szóval azt mondod, hogy én is tetszem neked?- kérdi Ryan széles mosollyal az arcán.
- Azt!- Válaszoltam még nagyobb mosollyal és felé fordultam egész testemmel. Tudtam mi fog következni, ezért behunytam a szemem és csak vártam. Már éreztem forró lehelletét az arcomon, és ami ez után történt, az egyszerűen... szörnyű volt.
A telefonom csörgésére ébredtem pont akkor, amikor végre megcsókolt volna életem szerelme. De ez sosem fog megtörténni, mert szerintem ezt sem tudja, hogy egyáltalán létezem..ez van..
Gloria hív, a legjobb barátnőm. Megdörzsölöm álmos szemeimet, majd az éjjeli szekrényen lévő telefonomért nyúlok és felveszem:
- Ember tudod hogy hány óra van?? segítek, reggel 7 óra. Pont akkor kell felébresztened mikor végre Ryan Collins megcsókolt volna?!!- kérdeztem a reggeli rekedtes hangomon
- Azt hittem, hogy már ébren vagy! Különben is, nem én tehetek arról, hogy csak álmodozol a hercegedről, de élőben pedig még nem is beszéltél vele! - válaszol flegmán a lány
- Gúnyolódj csak. Tulajdon képpen miért is hívtál?- ásítok egyet a telefonba
- Ja, csak azért hogy akkor elkészültél már, mert fél óra múlva kezdődik a mozi!
- Úr isten, a mozi!!- pattanok ki az ágyamból- Pár perc és kész vagyok!
- Akkor indulok hozzátok, pár per- ekkor letettem a telefont és szinte futva mentem a fürdőszobáig
Ez rémesebb, mint gondoltam. Egyenes hajamban akkora csomók vannak, amit még nézni is rossz, ezért neki esek a fésűvel. Szerencsére pár perc alatt sikerült elfogadhatóvá tennem a hajkoronám, már csak az arcom maradt. Mivel 16 éves vagyok, ezért egy kis smink már szinte kötelező. Visszarohanok a szobámba hogy felkapjak valami lenge ruhát,( ugyanis nyár van. Pontosabban az utolsó napja, mert holnap kezdődik az iskola...megint.) majd le rohanok a lépcsőn, egyenesen a bejárati ajtóhoz. Vagyis csak rohannék, mivel anya hangját hallottam meg:
- Emily Henderson, mégis hova mész ilyen korán?
- Tudod, anya mára beszéltük Riával a mozizást, mert holnap suli után ő nem ér rá.
- Rendben, de vigyázzatok magatokra! - azzal nyomott egy puszit az arcomra
Az ajtón kilépve már ott állt a szőkeség, egy fekete rövidnadrágba és fehér pólót viselve, ami kiemelte tengerkék szemét. Nos, én is egy hasonló fehér hosszabb pólót vettem fel és egy nadrágot, de a pólóm takarta, igy olyan volt mintha nem lenne rajtam nadrág.
- Akkor indulhatunk? - kérdezte
- Még szép! - azzal karon ragadtam és elindultunk a mozi felé, de nem a városon keresztül. Mi inkább szerettünk a síneken egyensúlyozni, vagy a mezőn virágot szedni, igaz, így mindig késöbb értünk oda, ahova indultunk.
Út közben sok mindenről beszélgettünk, és megtudtam ki Gloria álmainak hercege, ami azért nagy szó, mert 3 éves korom óta ismerem, de eddig még egy fiú sem tetszett neki. De most valami csoda folytán beleszeretett valakibe.
- És ki a szerencsés? - kérdeztem egy kacsintás kíséretében.