A hetedik Angyal

13 Fejezet

És most - meglátogatom a  börtönben, azt a fiatalembert, akiröl Róbert beszélt, aki kioltotta egy lány életét. A börtön épülete körbe van fogva magas köfalakkal. A foglyok a napi sétájuk során, nem látnak semmit a külvilágból, a falak eltakarják szemük elöl környezetüket. Az égboltot láthatják fejük felett, és friss levegöt lélegezhetnek be, ennyi jár nekik. Még nincs itt a séta ideje, elöször a templomba kell menniük, ami a börtön területén talalható, ha még tudnak imádkozhatnak Istenhez. Hallom a hangjukat, vannak akik semmire sem gondolnak, fásultan ülnek padjaikon, vannak akik vissza emlékeznek szörnyü tetteikre, és megbocsátásért könyörögnek, természetesen Istentöl várják a megváltást. Ezek az emberek súlyos büntetteket követtek el, ha megbánták is büneiket , megváltás nincs számukra. A legutolsó padon egy fiatal férfi ül, magányosan,az ö gondolatai haragosak, nem magára haragszik hanem egy lányra, aki miatt itt ide került. Minek avatkozott bele - ezt hajtogatja magában.  Ö az, öt keresem. A templom látogatás után, következik a reggeli étkezés, amit a cellájukban kapnak meg.  A közös imádkozás után, az örök visszakisérik öket cellájukba, én is besétálok a fiúval. Az ör rázárta az ajtót, szólt neki hogy mindjárt érkezik a reggeli, utána a séta.

A fiú leült az ágy szélére, de már azonnal fel is ugrott, mert meglátott, az ajtó mellett a falnál álltam. Egy nö a börtön cellában, lehetetlen. Az ajtóhoz rohant, kiabált az örnek, hogy vigyék ki ezt a nöt. Az hitte, hogy az örök megakarják tréfálni, vagy csapdát állítani neki, még nagyobb bajba keverni, mindez persze értelmetlen, de nem tudta mire gondoljon. Az ör visszaszólt neki hogy maradjon nyugton, mert nem kap reggelit, de a fiú már öklével verte az ajtót, és még nagyobb hangerövel kövelte, hogy azonnal vigyék el, a cellájában tartózkodó nöt, és hogy nem találja viccesnek az ötletet, hogy becsempészték a szobájába. Az ör megfenyegette, hogy ha nem hagyja abba, egész héten nem mehet ki az udvarba. De mégis meggondolta magát, és kinyitotta az ajtót. Természetesen a rabon kivül, akit az elöbb személyesen zárt be, senkit nem látott. A fiú, fehérebb lett mint a fal, amihez támaszkodott. Mutatott abba az irányba ahol még egy perccel ezelött ott látott. Az ör mégegyszer körül nézett, persze még mindig nem látott ott senki idegent.

- Mit akarsz ezzel elérni? Senki nem fogja neked elhinni hogy megörültél. Ismerjük jól a trükkjeiteket. -

Többet nem szólt, bezárta maga után az ajtót. A fiú arcán megkönnyebbülést láttam, azt hitte hogy csak hallucinált, látomása volt. Megkönnyebbülése csak egy pillanatig tartott, mert újra megjelentem neki. Nagyon megijedt, rogyadozó lábakkal elhátrált az ablakig. Szemeit kezeivel eltakarta, gondolta hogyha vár egy kicsit, és kezeit leveszi  szemeiröl már nem leszek ott. Tölem nem könnyü megszabadulni. Nem szólok még hozzá, megvárom amíg szemeit szabaddá teszi. Egyik kezét leengedte, félig csukott szemmel néz felém. Megadóan veszi tudomásul hogy még ott vagyok.

- Itt vagy, akkor még normális vagyok, egy pillanatra azt hittem megbolondultam. Hogy tudtál bejönni, az ör nem látott, csak én, de nem is nem érdekel hogy kerültél ide, de ahogy bejöttél ugyanúgy hagyd el a cellámat. Nem szeretnék miattad még több problémát magamnak. Az örnek nem szólok többet, mert megint kitalálsz valami trükköt és újra eltünsz.-

Készült lefeküdni az ágyába, amikor megszólítottam.

-Üzenetem van számodra. Teri küldött. Azt üzeni, hogy még nagyon szeretett volna tovább élni. Tanulmányait befejezni, és késöbb mint tanárnö, gyerekeket szépre és jóra nevelni, tanítani, de Te nem hagytál neki lehetöséget, hogy terveit megvalósítsa, és nagyon szomorú, nem találja nyugalmát. -

Már nem akart lefeküdni, villámgyorsan fordult felém. A lány nevének kiejtésére, elmúlt nehezen visszajött nyugalma. Fenyegetöleg közeledik hozzám, kezeit ökölbe szorította, de itt a börtönben nem meri megtenni, hogy rátámadjon egy nöre. Nem is hagynék neki alkalmat rá. Ott maradt az ágya mellett, mozgásképtelenül. Kiakar bújni a cipöjéböl de nem sikerül, pedig nincs benne cipöfüzö. Csúnya szavakakat használ, nekem szánja öket, engem hibáztat hogy ilyen rosszul kezdödik a napja, és hogy nehézséget okozok neki.

- Remélem hogy nem Te vagy az oka annak, hogy nem engedelmeskednek a lábaim. Még csak az hiányzik hogy valami betegséget kapjak ebben a nyomorult börtönbe. Mostmár nagyon elegem van belöled, és arról a lányról végképp nem akarok hallani. Nem volt teljesen normális, ha nem avatkozik bele , nem lennék itt, így egész életemet itt tölthetem le, miatta.  Egyébként senki nem tud üzenni a másvilágról, bolondság, aki meghalt az meghalt, örökre, vagy talán Te onnan jöttél, a másvilágról?- kérdezte gúnyosan.

Igaza van. A halottakkal én sem tudok kapcsolatot teremteni, senki sem tud.

-Majdnem eltaláltad. Egy más világból jövök, de az a világ ahonnan én jövök, nem az amire Te gondolsz. Semmi megbánást nem mutatsz, Teri normális volt, hogy a Te szavaiddal éljek, de Te nem vagy az. Ne aggódj nem maradsz egész életedre itt a börtönben, fiatal vagy, ha jól viselkedsz pár év múlva elengednek, mindíg így van,  és ha szabad leszel, ott folytatot ahol abbahagytad, sajnos nem látok benned semmi jót, soha nem fogsz megváltozni, de én ezt nem hagyom, azért jöttem hogy megbüntesselek. Mostantól csak akkor beszélhetsz, mozoghatsz ha én akarom. Ülj le az ágyra és várj a reggelire, ha kész vagy én is kimegyek veled az udvarba, elkisérlek a sétádra, lehet hogy ez lesz az utolsó, majd meglátjuk, de ha segítségért kiabálsz csak magadnak ártasz vele, tudod engem senki nem láthat rajtad kivül. Szemei villámokat szórnak felém. Ismerem ezeket az átkokat szóró  villámokat.

- Megérkezett a reggeli. Az ör beadta az ablakon. Megdicsérte hogy milyen jól viselkedik, mindjárt kimehet az udvarba. A foglyok mindíg örülnek a friss levegönek, sétának . A fiú mivel mozgásképtelen lett, helyette én vettem el az ételt az ablakból,  letettem mellé az ágyra. Rázta a fejét, hogy nem kell neki, nem akar enni. Érthetö. Nem sok idöt hagytak a reggeli élvezetére, az ör beszólt az ablakon hogy sorakozó, irány az udvar. Szabadmozgást engedtem neki,  mostmár beszélhet is, ha akar, de már elment a kedve töle. Együtt sétáltunk ki a cellából.  Keresett engem, fejét minden irányba forgatta, mivel sehol se látott, megint egy kis reménység öntötte el , talán mégis csak egy látomás volt az egész. Megint tévedett. Az udvarban szabadon járkálhatnak, sportolhatnak, beszélgethetnek egymással a rabok. Fegyveres örök vigyáznak rájuk, lesik minden mozdulatukat. A fiú lassan mozog, semmi kedve ma sétálni, járása bizonytalan, szemei idegesen rángatóznak, megpróbál szemeivel feltünés nélkül minden sarkot átkutatni. Hagyom még egy pár kört járni, utána kiemelem társai közül, és felszállunk a levegöbe, jó magasra.

Egy pillanatra megállt hogy valamit igazítson a ruháján. A nadrágja akart lecsúszni, megigazította, újra kiegyenesedett, ekkor möge álltam, de ö nem érzett engem, kettönk között kialakult energiám segítségével, lassan felemelkedünk a felhök irányába. Megsem próbál védekezni, vagy kiabálni, a meglepetéstöl nem jön ki hang a torkából. A társai megmerevedve állnak, néznek a fiú után , újjal mutogatnak felfelé, ilyet még nem láttak. Az örök se csinálnak semmit, tehetetlenül állnak , nem tudják eldönteni hogy használják e fegyverüket vagy nem. Viszem öt felfelé a magasba, mint egy ragadozó madár a zsákmányát. Elhagytuk a köfal magasságát, ami öt méter lehet, de még feljebb repülünk. A férfiak odalent követik az utazásunkat, aggódnak hogy lefog esni, és találgatják milyen láthatatlan erö repíti fel társukat az égbe. Utasom végre hangokat ad ki magából , rendesen beszélni képtelen a félelemtöl, olyan hangok ezek, mint amikor valakinek nagy fájdalmai vannak, pedig neki nincs, még nincs. Repülünk vissza, utazásunkat befejeztük, lefelé, a köfal fölött pár méterre megállunk egy pillanatra, a közöttünk levö energiát megszüntetem. Tehetetlenül zuhan lefelé, teste nagyot csattan a betonon. Az udvar közepére esett. A férfiak szétrebbentek. Kicsavarodot végtagokkal fekszik a földön . Nem halt meg, azt akartam hogy éljen még, de már soha többé nem lesz a régi, erötöl kicsattanó ember, életét tolókocsiban fogja leélni. Szemei nyitva vannak, néz felfelé , engem keres, de én már örökre láthatatlan leszek számára. Mindenki övele foglalkozik körbe állják, már nem látom öt. Megszólalnak a szirénák, a férfiak egymás szavába vágva vitatkoznak, kiabálnak. Az örök mentökért telefonálnak, elövették fegyvereiket, és beterelték a rabokat a cellájaikba.