Isteni csetepaté (P.J. FF)

1. Apollón fia, vagy maga Apollón?

Az első nap az elhatározásom után. Próbáltam elővenni a kedves és mosolygó Nelina-t, ami ennyi év után nehéz feladatnak bizonyult. Lehet, hogy egy zuhany után jobban menne...

Elindultam hát a fürdőbe, elvégeztem a dolgaimat, majd felöltöztem. Nem volt étvágyam, hát nem ettem. Tulajdonképpen mostanában ez van. Annyira ritkán eszek, hogy néhányan azt hihetnék anorexiás vagyok. Pedig távolról sem. Egyszerűen kevesebb étvágyam van, mint egy saras kőnek. Én meg ezek a hasonlataim...

Kiléptem a Nagy Házból, és más tekintettel néztem a táborra.  A nap sütött, de nem volt döglesztő meleg a szellő miatt. Mindenfelé félvérek nevetgéltek vagy edzettek, mesélték a történeteiket a suliról, és élvezték egymás társaságát. Ahogy ránéztem a tóra, szinte hívogató hatással volt rám, mint matrózra a szirén. Elindultam hát és a partján megálltam. A napsugarak fényesen verődtek vissza a víz felszínén, fényjátékba hívva ezzel a környező tájat. Tiszta volt a folyó vize, tán még tisztább is, mint a csapvíz. Hirtelen felindulásból levettek a cipőmet és zoknimat, majd azzal a lendülettel léptem volna be a csábító hullámok közé. Nos, igen. Léptem VOLNA, ha egy bizonyos kentaur úgy nem dönt, hogy ez a megfelelő alkalom az évi pár beszélgetésünk egyikére.

- Szia, Nelina! - futott oda hozzám, majd lihegett egy sort a halhatatlan.

- Baj van? - ráncoltam a szemöldökömet a tárgyra térve. Igen tudom, hol van az a kedves és nyitott szívű lány, akit ígértem? Bár a zuhany után tényleg előbújt egy kicsit, sokat rontott a hangulatán, hogy megzavarták miközben bele akart menni a tóba. Olyan csábító volt még mindig, hogy majdnem leszarva Kheirónt, beleugorjak a vízfodrok közé. 

- Szívességet szeretnék kérni. Jön ma egy vendég, aki csak pár hétig marad, de nekem most el kell sietnem egy sürgős ügy miatt. Körbe tudnád vezetni? És a szabályokat is el kéne neki mondani...- vakarta meg a tarkóját, és szerintem belegondolt, hogy akkor nem biztos, hogy a legjobb embert kéri meg rá.

- Persze, szívesen! - mosolyogtam rá, mert tényleg komolyan gondoltam azt a csapatépítős cuccot.

- Tényleg? - lepődött meg teljesen.

- Természetesen. Tudod tegnap volt egy kis időm gondolkodni, és arra jutottam, hogy szeretnék jobb kapcsolatot ápolni az emberekkel és nem olyan remeteként, mint eddig - mondatom végére érte el a meglepődöttség legfelsőbb határát, de én nem hagyva időt neki reagálásra témát váltottam - Melyik bungalóba vigyem?

-  Apollónéba - vágta rá azonnal. - És Nelina...Nem vagy egyedül! Pólyáskorod óta, mióta idekerültél melletted álltam, csak nem voltál kész nyitni. Erre még az is rájött, hogy a féltestvéreim és unokahúgaim/öcséim, mind nagy bolondok, amiért túl vakok, hogy felvállaljanak végre. De ne aggódj, én és a tábor végig kitartunk melletted - ölelt magához jó szorosan, de én a csodálkozástól meg se tudtam mozdulni. Zeusz szakállára! Épp most bolondozta le a főistent és az összes többit. Amint felébredtem bambulásomból, fullasztó szorítással válaszoltam közeledésére.

- Nem félsz, hogy villámot kapsz a fejedre? - mondtam halkan kuncogva.

- Ha nem szeretnének, már rég megkaptam volna azt a bizonyos villámot magamra - nevetett öblös hangján ő is. Most először hallom nevetni, jöttem rá csodálkozva. 

- Viszont tényleg mennem kell, Nelina...Ha visszatértem ajánlom, hogy itt legyen még ez a csodálatos lány!

- Ígérem itt lesz. Úgy tervezem, ezentúl más nem is lesz. Elég volt a szarakodásból!

- Jót beszélsz, kislány - majd elvágtatott a szélben. Ez most olyan költőinek hangzott, hogy muszáj volt. Valójában az a kellemes szellő elmúlt és már csak az izzasztó nyári meleg maradt. Nos, lássuk ki az új gyerek.