Isteni csetepaté (P.J. FF)

4. Vonzás

Apollón szemszöge:

A vidéki házamba vittem Nelina-t, mert ezt éreztem legjobban az otthonomnak. Itt töltöttem a legtöbb időmet, ide vonultam el, ha nyugalomra vágytam. Erről a házról senki sem tudott, még Zeusz sem. Így sokkal biztonságosabb, és azt akartam, hogy a társam a lehető legnagyobb védelemben éljen. A társam. De furcsa még mindig kimondani magamban.  Odaadtam valakinek a sierámat, akit alig ismerek. Mi lesz, ha ellenem fordul? 
Akkor aztán Zeusz sem tud majd kihozni a poklok poklából. Ugyanis van egy hely a pokolban, ami még a Tartarosznál is rosszabb. Mégpedig ahova Kriosz testvére is került, miután az asszonya elhagyta. Ez volt az elrettentő példa, ami miatt az istenek nem tesznek siera-t asszonyaikra. Én mégis megtettem. De miért?

Visszaemlékezés:

A trónok termében ülök az olimposzon. Épp most mondtam el a jóslatot Zeusznak aki visszavonult pihenni és gondolkozni. Hirtelen különös érzés támadt a bensőmben. Mintha valami húzná a lelkemet magához. Nem erősen, csak épphogy, de azért érezni. Mivan, ha ez az akinek segítenem kell? A gyermek ki istenné lesz... Ámbár mivan, ha Hekáté egyik leszármazottja szórakozik már megint? Úgy döntöttem figyelmen kívűl hagyom ezt. Majd elmúlik. Elindultam a hegyvidékes házamba, és amint beléptem már útba is vettem a fürdőszobát. Nem kell nekem más, csak egy jó forró fürdő és az érzés magától távozik. Fürdés után az érzés egyre csak erősödött. Rendben, talán túl fáradt vagyok, és ennyi...
A baj csak az, hogy miután felébredtem, mintha csak rosszabbodott volna. Akkor meglátogatom Hekátét. Azt hittem már, hogy a dolog végére jártam amikor...
- Nem én voltam, és egyik leszármazottam se lehetett. Megérzem, ha használják az erejüket, főleg, ha egy istennel szemben. Nem mellesleg, nincsen olyan varázslat, ami ezt a hatást érné el - ezzel ki is penderített és úgy döntöttem, utána járok a dolognak. Elindultam hát az érzés után. Long Island-en kötöttem ki, és egy ismerős domb előtt álltam, tetején a hatalmas fával. Szóval a Félvér tábor... Ki lehet itt? Vajon tényleg a jóslat hozott ide?
Telepátiával üzentem Kheirónnak, hogy ne legyen váratlan a jöttöm. Viszont amikor felértem az ismerős kapuig, nos...nem azt vártam amire számítottam. Egy gyönyörű fekete hajú lány állt ott, aranyszínű szemekkel és...mezítláb. Nem zavarta, ha belemegy valami a lábába? És ha megsérül? Észrevettem, hogy engem néz, jobban mondva bámul. Tetszik amit látsz, élet? Élet...Dulce...
Ahogy közelebb értem hozzá, az a különös érzés egyre csak erősödött és észrevettem valamit a fekete tincsek közé elbújva. Fehér tincsek? Nem tűnik festettnek szóval...pigment hiánya lenne? És miért erősödik az érzés? Enyhe fájdalom kezdett létrejönni a mellkasomnál, a szívem fölött, ahol a sierám van. A siera minden istennél máshol van, és miután odaadtad valakinek a tiédet, a viszont kapott siera oda fog kerülni. Mi az istenért fáj ott? Mi van ebben a lányban? Miért vonz? Kinek lehet a lánya? Külseje alapján simán lehetne Aphrodité leszármazottja ám stílusa jobban már nem is térhetne el tőle. Nem tűnik Hermészesnek sem. És Hekáté boszorkányai közül sem való. Ki vagy te, dulce?
- Nyugodtan bámulhatsz egész nap, de közben örülnék, ha körbevezetnék - vettem lazára. Halvány pír borult arcára, ami miatt le se tudta volna tagadni, hogy tényleg megbámult.

- Nem bámultalak, hanem felmértelek - forgatta meg aranyosan a szemét. 

- Hívhatod ahogy csak akarod csak vigyázz... - odahajoltam a füléhez - ki ne száradjon a szád - súgtam elégedetten, majd tovább is álltam...VOLNA csakhogy, nem tudom a járást. Hallottam ahogy halkan szitkozódik. Komolyan lesuttyózott?, kuncogtam magamban. Tetszik a csaj. 

- Segítség kellene, cicafiú? - cicafiú?! Ezt most miért kaptam?

- Cicafiú? - vontam fel fél szemöldökömet. - Inkább nem kérdezem - hagytam annyiban a dolgot, majd áttértem a sürgős dologra, ami idevezetett. - Kheirónnal van találkozóm. Odavezetnél hozzá? - a fájdalom egyre erősebb, és csak reménykedhetek, hogy a féltitán kentaur tud valamit...

- Nincs itt, az én gondjaimra bízott, szóval haladjunk - sürgetett haladásra. 

- Ugye csak viccel?! Nem bántásból szivi, igazán nincs baj veled, de hogy bízhatott rád? - baj van, nagy baj. Sürgősen kell vele beszélnem. Mi van, ha túl késő lesz?

- Sajnos be kell érned velem, új fiú. Gyere már, még sok dolog van hátra. Először is irány az Apollón bungaló, a kentaur azt mondta, hogy odavigyelek. Hogy is hívnak? - basszus, mit mondjak neki? Csak nem mondhatom, hogy hé, Apollón vagyok a görög főisten és te?

-  Ap...Aprion - majdnem elszóltam magam....van egyáltalán olyan név, hogy Aprion? Baszki, de hülye vagyok - És ezt a bájos hölgyet?

- Kire gondolsz? - nézett rám kerek szemekkel.

  - Nagyon vicces...Szóval, mi a neved, dulce? - miért hívom így? Élet. Nem szokásom mindenkit így hívni. Ez egyszerűen csak jön.

  - Dalku mi a franc?

  - Dulce - javítottam ki, és elgondolkoztam, hogy elmondjam-e neki most, de végül úgy döntöttem... - Lényegtelen most, mert még mindig nem tudom a nevedet...

  - Nelina. Nelina Deam - Deam. Ez nem lehet véletlen. Hacsak az egyik szülőjének nem ez volt a vezetékneve...a Deam latin eredetű szó, annyit tesz, isten/nő

 - Gyönyörű név, egy gyönyörű lánynak - és ezt komolyan is gondolom.

 - Szívtál, gyerek? - nézett rám furcsán.

És itt kezdödőtt minden...a két nap alatt beszéltem Kheirónnal, ámde nem tudott ő se semmit. A fájdalom...nos annyira erősödött, hogy mára már szinte elviselhetetlen lett. A vonzó érzés miatt pedig folyton Nelina mellett akartam lenni. De megálltam annyira, hogy a távolból figyeltem... Csodás lány. Hát ő lenne a jóslat főszereplője? Az istennő?
De hát akkor miért van itt? És miért egyre több hajában a fehér?
A sierámmal kapcsolatban...már nem csak fájt és kínzott. Késztetést éreztem, hogy Nelinára rakjam. Nem teheted.. Ezt mondogattam magamban. Nem szabad. Mégcsak nem is ismerem. Talán csak azért érzek így, mert valószínűleg nem sokára halhatatlanná válik. De akkor a többi isten miért nincs itt? Miért nem érzik ők is ezt, amit most én?

Megtettem. A fájdalom olyannyira erőssé vált, hogy muszáj volt. Rátettem a sierámat. Megbántam-e? Nem. Olyan érzés volt, mintha minden bajom kitörlődött volna. Hatalmas békét éreztem, és hogy megtaláltam a páromat. Aki hát, nos...nem hiszem, hogy ugyanígy érzett. Távolról sem. Haragudott rám, de bármennyire is ismételgette, nem utál.
Halhatatlanná vált. Vagy legalábbis a mai nap folyamán azzá lesz. Újabb jóslatot kaptam vele kapcsolatban, és szerepelt benne név is. Őrület! Azt hinné az ember, hogy nem nagy dolog. De aki már annyi évet megélt, mint én, az tzdja, hogy a jóslatok mindig rejtélyesek, és nem említenek konkrétumot.
És bár Zeuszék kételkednek benne, én pontosan tudom, hogy Nelina a tizenharmadik olimposzi isten.

Sziasztok! Nagyon sajnálom, hogy ilyen későn hoztam a részt, de családi probléma alakult és...tényleg sajnálom. Azt is, hogy ilyen gagyi lett, és még terveztem tovább írni, csak nem akartam olyan későn hozni, így majd később hozom, pár résszel később.
És mielőtt kérdezitek, fogalmam sincs, hogy mikor lesz fent a következő rész, adjatok max egy hetet és utána szóljatok, zaklassatok, bármit, hogy legyen fent rész:)))