Isteni csetepaté (P.J. FF)

9. Lesz gyerekünk?!

Amint kiértünk Sylaris csodás birodalmából - immár négyen -, a ház felé vettük az utunkat. Kellenek fegyverek, ruhák, kaja és víz sem ártana. Miután végeztünk mindent beraktunk abba a furcsa kocsiba és mi is beültünk. Apollón vezetett, szótlansága nem tört meg. Mellette ültem én, a mögöttem lévő üléssort Tripp foglalta el, az utolsón pedig Darren pedig az utolsón terpeszkedett.

- És hogyan is tovább? - tettem fel a legfontosabb kérdést. Az jól van, hogy meg kell ölni Kronoszt, de azt sem tudom, hogy hol van. Azt meg végképp nem, hogy merre induljunk.

- Úgy tudom jól íjászkodsz, igaz? - hajolt előre Tripp.

- Hát...végül is igen - a fegyverek közül az íj és a kard ment a legjobban. Tőrdobásban szánalmas vagyok. 

- Akkor szuper! Még a végén valaki olyat kaptunk volna, aki úgy lő, mint a nagyanyám! - sóhajtott megkönnyebbülten. 

- Még mindig nem értem - céloztam, hogy folytathatná. Helyette a hercegünk kezdett mesélésbe. 

- Héraklész tizenkét próbáinak része volt, hogy ölje meg a nemeai oroszlánt, vagyis a féltestvérét. Legalábbis ezt adták be a halandóknak és egyéb kisisteneknek. Viszont nála rejtették el Héphaisztosz titánölő íját, az Arcum-ot. Vagyis csak a nyílvesszőket. A tár magától töltődik újra - vont vállat. Ilyen nem csak a filmekben van? Újratöltődő tár? 

- És ha Héphaisztosz készítette, akkor nem tudna újat kreálni? - reménykedtem.

- Nem hiszem, hogy lenne potya ezer évünk, amíg készen lesz. Na meg anyaga sincs, de az végül is teljesen mindegy - mondta Apollón szarkasztikusan. 

- Na jó! Neked mi a fene bajod van ma egész nap?! - először szótlan, most meg kigúnyol...tegnap még minden teljesen rendben volt. Vagyis miután hazaértem, elvileg két hónap után. 

- Nem értem mire gondolsz - ismerős. Én is ezt szoktam csinálni, ha kerülni akarom a választ. 

- Tudod jól, hogy mire gondolok! Tegnap este tudtommal még semmi bajod nem volt! 

- Persze! Miután két hónapig eltűntél, és égre földre kerestelek! Azt hittem, hogy elvesztettem a páromat! És tudod jól, hogy mástól nem lehet több gyerekem! - szóval innen fúj a szél...Honnan vette, hogy én gyereket fogok szülni neki?!

- Mégis honnan vetted, hogy gyereket fogok szülni neked?! Attól, mert te önkényesen megjelöltél, még nem vagyok köteles hozzád láncolni magam! - emeltem meg a hangomat egy kicsivel. A kocsiban megfagyott az eddig is feszült csend. Apollón annyira szorította a kormányt, hogy bütykei teljesen kifehéredtek, és már szinte vártam, hogy mikor fog letörni. Száját összeszorítva meredt előre. 

- A nemeai oroszlán, a Nemea közelében fekvő hegységben él - próbált terelni Tripp. A napisten szó nélkül ment tovább, ugyanúgy fénysebességgel, mint ahogy elhozott a táborból. 

- Gondolom az íjvesszőkhöz tartozik egy íj is - vagy itt a vessző a lényeg? 

- Ó, igen. Azt már nehezebb lesz megtalálni. De most koncentráljunk először a nyilakra. A nemeai oroszlán elég veszélyes lény. Kiszámíthatatlan. Épp ezért ő az őrzője a fegyver egyik részének - az út hátralévő része teljes csendben telt, senki nem szólalt meg. A tájból semmi nem látszott a gyorsaság miatt, így csak néztünk ki a fejünkből. Nem kellett volna valami kiképzést kapnom? Hogy használni tudjam az erőmet? Mert így elég silány vagyok. Azt mondják erős vagyok, és pótolhatatlan, hogy valamilyen főisten vagyok. Főisten, aki nem tudja kezelni az erejét. Ez valami vicc? 

Nos, soha ne kívánjátok, hogy egy ideges Apollón mellett üljetek, miközben fénysebességgel utaztok. A megállás...szörnyű lesz. Hirtelen fékezett le, ami miatt majdnem mindenki előre esett. Én bevertem a fejemet, ami irtózatosan kezdett fájni. Éreztem, hogy valami meleg elkezdett folyni a halántékomon. Ez a szemét miért nem tudott lassítani fékezés előtt?! A világ egy percre elsötétedett előttem, aztán kezdett kitisztulni. Amint kicsit jobb lett, hátrafordultam a többiekhez. 

- Jól vagytok? - kérdeztem Darren-t és Tripp-et. 

- Én jól - mosolygott rám a manó.

- Megleszek - láttam, hogy a sacee is vérző fejjel ül kábán. A teljesen sértetlen Apollón felé fordultam. 

- Ezt mégis, hogy képzelted?! - emeltem meg a hangomat. Az úton előttünk semmi nem volt, nem is futott elénk valamilyen állat. Egyszerűen a hegyvidéken voltunk, gondolom a Nemeai-hegységnél voltunk. - Te teljesen megbuggyantál?! Most tervezzük elvenni az íjat egy rohadt halhatatlan oroszlántól, aki védelmezi, mint a rohadék, erre úgy fékezel, mint egy őrült! - fakadtam ki. 

- Halhatatlanok vagytok, pár perc és jobb lesz a fejetek, mint újkorában - kiszállt a kocsiból és én is követtem Trippel együtt. 

- Te maradj itt, elég szarul nézel ki, az is lehet, hogy betört a fejed - néztem be a hátsó ülésre. Elég rosszul nézett ki a sérülése. Csak egy halk beleegyezéssel válaszolt, majd úgy ahogy eldőlt a hátsó ülésen. - Ja és nyugodtan vérezd össze az ülést, megérdemli - kacsintottam rá, amin halványan elmosolyodott. Lehet, hogy halhatatlan, de attól még nem kellett volna sérülést okoznia! És így akar még több gyereket?! Ezzel a felelőtlenséggel? A harag utat tört magának, miközben a társaim után mentem. A testem olyan volt, mintha izzott volna. Lassan utolértem Trippéket, akik megdöbbenve néztek rám. 

- Izé...Nelina...dühösnek tűnsz - makogott Tripp. 

- Az vagyok - fújtattam. 

- Le kéne nyugodnod - nézett rám a Apollón. 

- Neked meg nem kéne veszélyeztetned mások testi épségét! 

- Talán nem kellene felhúzni vezetés közben!

- Talán nem kellene mindent egymagad eldöntened! 

- Nem kellene akadékoskodni!

- Nem kellene NEKED eldöntened, hogy ÉN fogok-e gyereket szülni neked!

- Ha megjelöltek természetes, hogy már csak tőled lesz gyerekem! - emelte fel a hangját.

- Tőlem biztos nem! - ordítottam most már én is. Tripp csak megszeppenve nézett ránk.

- Mindketten tudjuk, hogy lesz egy közös kis gyermekünk - mondta cseppet lenyugodva.

- Meg a szart! 1. Nem is vagyunk együtt. 2. Így akarsz te gyereket?! Felhúz valami és máris imádkozhatunk, hogy a gyerek ne haljon meg miattad?! - én nem hogy nem nyugodtam meg, de még dühösebb lettem. Éreztem, hogy lángok nyaldossák a testemet, amik a dühömből táplálkoztak. Nem égették meg a bőrömet, inkább, mintha csak arra várnának, hogy támadhassanak. Ez új volt. Nagyon új. 

- Nyugodj le, Nelina! - ezzel próbált csitítani? Hát nem túl eredményes. Meg akartam nyugodni, de nem ment. Kezdtem kétségbeesni. A tűz veszélyes, és bár engem nem bánt, de mi van, ha megsebesítek valakit? Apollón nyugtatóan hozzáért a kezemhez, majd abban a pillanatban sziszegve el is húzta. A kezén égésnyomok éktelenkedtek. Ettől még jobban megijedtem. Miért is nem maradhattam erő nélkül? Vagy valamilyen kevésbé pusztító képesség nélkül? Például Démétér gyereke is lehetnék. 

- Sajnálom - hebegtem - Nagyon, nagyon sajnálom - az utolsó szó után befutottam az erdős hegységbe. Csak futottam és futottam, vigyázva nehogy nekimenjek a fáknak, bokroknak, egyéb gyúlékony anyagnak. Percek lassan összemosódtak, és időérzékem szerint már órák óta futottam, amikor az összeesés határán egyensúlyozva találtam egy barlangot. Mint egy jelzőfény tértem be a sötétbe, de a barlang végét még így sem láttam. Leültem egy szikla mögé és fejemet a térdemre hajtottam. Légzésem lassan a megszokott tempóra váltott, mikor morogva szólt hozzám egy érces hang.

- Te ki a frász vagy? - szívem megfagyott, majd dörömbölve újraindult. Lassan felnéztem és szemeim kikerekedtek. Egy átlagos oroszlán kétszerese feszített előttem, arcán mégis felfedeztem néhány emberi vonást. Csak egyvalaki lehetett. A nemeai oroszlán.

Huhh...hát régen hoztam részt, amiért bocsánatot kérek, csak a hangulatom valahol a béka s*gge alatt volt kilométerekkel, és nem akartam, hogy a fejezet is átvegye ezt. Úgy látszik, hogy nem múlt még el teljesen, mert eléggé...hogy is mondjam...rossz hangulata lett, amiért ezer bocsi és ígérem, hogy a következő rész jobb lesz. Legalábbis jobbra igyekszem megcsinálni.:D