Isteni csetepaté (P.J. FF)

10. (minifejezet)

Igen, igen jól látjátok, ez csak egy minifejezet, mert a rendes fejezet nemsokára jön, és gondoltam örülnétek, ha egy kicsit beleláthatnátok Apollón fejébe. Bár már nem tudom, hogy ide merjek-e tolakodni azok után, hogy ilyen sokáig nem jelentkeztem, ráadásul most is csak ilyen röviddel jöttem:( Jöhetnék azzal, hogy milyen sok dolgom volt, vagy hogy nyaraltam, de jöjjön az őszinte igazság: egésznap itthon döglődök a kánikulában, és semmi dolgom, egyszerűen nem jöttek az ötletek.

Apollón szemszöge
(Valaki az előző fejezetnél lelőtte a poént:c)

Nem akartam ezt. Igazán rosszul érzem magam miatta. Az egész éjjel kezdődött. Az álmomról nem bírtam eldönteni, hogy a jóslatok egy új megjelenése, vagy csak a képzeletem szüleménye. Ezért voltam bunkó Nelina-val. Most pedig egyedül van egy többszáz kilométeres hegységben, a nemeai oroszlánnal és történetesen sehol nem találjuk napok óta.

- Ez a te hibád - jelentette ki egyszerűen Darren.

- Na ne mondd! - forgattam meg a szemeimet. Én is tudom, anélkül is hogy naponta százszor elmondanák.

- Nem kényszerítheted terhességre! - nagyon okos ez a törpe...

- Nem terveztem megerőszakolni - tényleg nem. Azt szeretném, ha gyerekünk lenne, akkor azt ugyanúgy akarja ő is.

- Zeuszt meg végképp nem kérheted, hogy termékenyítse meg - kontrázott a herceg.

- Úgy látszik nem verted be a fejedet eléggé - morogtam. Nem volt kedvem újra végighallgatni ezt a beszélgetést.

- Még ha én nem is, de a kis barátnőd eléggé. Nem láttad mennyire vérzett? És mivel még csak friss halhatatlan ezért nehezebben, és fájdalmasabban gyógyul egy betört koponya....

- Nem tört be a koponyája - az jobban vérzett volna.

- Persze, persze, ha te mondod. Miért parkoltál olyan hirtelen? Vagy te mindig ilyen csapnivalóan vezetsz? - nem Tripp, csak épp gondolataim elérték azt a szintet amikor muszáj volt lefékeznem. És hát...ez véletlenül megtörtént a valóságban is. Viszont jó hír, hogy az úticélnál történt meg.

- Most azt várod, hogy kiöntsem a szívemet? - mondtam inkább ezt.

- Nelina lehet, hogy örülne a szíved testeden kívüli látványának...

- Ja, elég "tüzes" a csajszi - pacsisztak össze nevetve. Tudtam, hogy még elő fog ez jönni. Jönnek majd a poénok, poénok hátán. Ellenben velük, engem aggaszt ez a dolog. Valami történik itt. Nem megszokott, hogy a tizenkét olimposzi elismer valakit. Eddig egy istennővel történt csak meg. De ő meghalt kb. 2 évtizede. Pontosabban 19 éve... Nelina 18 éves, szóval nem lehet ő az utódja. Várjunk csak! Viszont ott van a fogantatás időszaka és az a bizonyos 9 hónap...Szóval ezért ilyen különleges a társam. Mert ő egyfajta trónörökös a nagyon nem megszokott fajtából.

- Befognátok? Meg kell találnunk mielőtt a kiscica találja meg helyettünk - intettem egy kis fegyelemre a fiúkat. Mint fentebb említettem, napok óta kutatunk utána, mégsincs sehol semmi. Hol lehet a párom? Úgy látszik nagyon elgondolkodhattam, mert nekisétáltam az előttem megtorpanó Darren-nek.

- Mi a francért... - kezdtem el kérdésemet, aztán előrenéztem. Ó, baszki, itt nem csak oroszlánok élnek. Előttünk feszítette izmait egy...tigris?! Vagy ez inkább párduc. Nem tudtam eldönteni, talán hibrid lehetett. Remek! Egy cicamica akar ránk támadni, miközben a társamat már lehet, hogy széttépte Zeusz egyik torszülöttje. Hurrá!

A nem-tudom-milyen élőlény nekünk támadt, mire szétugrottunk hárman háromfelé. Közülünk Tripp volt a legvédtelenebb ezért amilyen gyorsan csak tudott odahúzodott Darren-hez. Magamra hívtam a tigris figyelmét, hogy addig a többiek el tudjanak menekülni. Ráadásul úgy én is jobban tudok harcolni, ha nem kell senki másra figyelnem közben. A tigris felém indult, én pedig jeleztem a többieknek, hogy menjenek. A herceg és a manó vette a lapot, és megvárták míg a fenevad minden érzékével rám koncentrál. Amint nekem ugrott, ők elkezdtek futni. Reményeim szerint tovább keresik Nelinát anélkül, hogy nagyon eltévednének.

(Sorry, hogy megint egy unalmas befejezés:( )