Isteni csetepaté (P.J. FF)

14. Irány Chicagó!

- Hála az isteneknek, hogy ti vagytok azok. Már kezdtük azt hinni, hogy leléptetek romantikázni. Biztos forró volt a hangulat - vigyorgott rájuk a herceg. 

- Nagyon vicces. Az eredeti terv szerint nyárson akartam megsütni, de látom, hogy van aki már megtette ezt vele - bólintottam a holttest. - Láttatok valamit?

- Áruló van köztünk. Hesztia Kronoszt választotta. A lányt jelzésül hagyhatta itt, esetleg rosszkor volt rossz helyen. 

- Mielőtt tovább megyünk, temessük el szegényt. Már soha nem térhet haza a családjához - temetés közben azon járt az esz, vajon annak nehezebb aki meghal, vagy a családnak, barátoknak akik a hiányával élnek ezentúl. 

- Merre tovább? - szólalt meg most először a szőke isten, a kocsi felé tartva. 

- Valahogyan meg kellene találnunk az íjat, azt hiszem. Anélkül nem nagyon venném hasznát a nyilaknak. Ötlet, hogy merre menjünk?

- Na igen, ez az ami már egy kicsit más tészta. Van egy, hogy is mondjam... Olyan, mint egy mostohagyerek. Zeusz fogadta örökbe, de nem tudjuk, hogy valójában honnan származik. Nem sokkal később, amikor az oroszlánt is megbízta a nyílak védelmezésével, neki az íjat adta oda. Egyes feltételezések szerint, jelenleg az emberek között él, Chicagóban - miközben beszélt, kinyitotta nekem a kocsi ajtaját, amin őszíntén szólva nem kicsit meglepődtem, de szó nélkül beültem, ő pedig már csukta is be és átszaladva a másik oldalra beült mellém. Megvártuk, amíg a többiek is beszállnak, majd útnak indultunk Chicagó felé.

- És ki is ez a mostohagyerek?

- Pandóra - sóhajtott egyet Tripp. Pandóra, Pandóra....

- Az a Pandóra? Aki kinyitotta a szelencét?

- Ő bizony. És meglehetősen kibírhatatlan személyiség. De addig még van jó pár órám, szóval addig akár valamilyen balesetet is elszenvedhetek, ami miatt meghalok, és kihagyhatom eme csodás találkozást - úgy tűnik tényleg elhiszi, hogy ez megtörténhet.

- Ennyire rossz? - néztem hátra, hátra a többiek valamilyen jobb hírrel szolgálnak.

- Én még sosem találkoztam vele - tette fel védekezően a kezét Darren.

- Egyszer nála húztam meg magamat pár napra. Kedves, de ravasz és fondorlatos. Az a legjobb, ha az ember vigyáz vele - társaságunk legkisebb tagja kicsivel kevesebb ellenszenvet mutatott felé, mint Apollón.

- Történt köztetek valami, ami miatt ennyire utálod? - néztem rá a vezetőnkre.

- Nem mondanám, hogy utálom, csak ha tehetném, jobban kerülném, mint a pestist.

- Rád nincsenek is hatással a betegségek - vontam össze a szemöldökömet.

- Ezerszer is megküzdenék Kronosszal, egyszál gatyában, ha ezzel elkerülhetném őt. Nincs az az isteni erő, ami megvédene attól a...nőtől.

- Apollón, még egyszer megkérdezem. Volt valami köztetek? - nem féltékenységből kérdeztem, csak már kezd röhejes lenni a viszolygása, nem hiszem, hogy ehhez elegendő lenne Pandóra puszta létezése.

- Nem, dehogyis. Egyszerűen láttam, hogy hogyan viselkedik másokkal. Egyébként, ha Tripp úgyis aludt nála, akkor ő biztosan tudja hogy merre menjünk és, hogy pontosan hol találjuk. Chicagó nagy hely, és nincs kedvem eltévedni benne.

- Nem akarok tapintatlan lenni, de tudsz vezetni? Mármint rendesen leér a lábad, igaz? Mert, ha nem akkor elég csak mondanod, hogy mikor merre menjünk.

- Ez kicsit au, de igen, tudok vezetni. Sőt igazából át vehetem, mert szerintem a dögös isten nem tudna, hogy merre menjen - a dögös szónál kacsintott egyet. Célzás? Á, nem hiszem...

- Látod? Dögös vagyok - nézett rám jelentőségteljesen a szőkeség.

- És mit kezdjek vele? - pillantottam rá szórakozottan.

- Hát, nem is tudom... Értékelhetnéd mondjuk - vigyorgott miközben, szerintem, csodásan eltévedt. Persze, hogy neki kell vezetnie.

- Azt értékelném, ha tudnád, hogy hol vagyunk.

- Én pontosan tudom. Apollón, a Nap és a többi szarság istene sose téved el.

- Átvegyem? - kérdezett Tripp.

- Légyszíves - néztem rá szenvedő arckifejezéssel. - Apollón, kérlek állj meg! Valamikor még oda is akarok érni Chicagóba, ha nem haragszol - valamiért szótakoztatott a helyzet. Felszabadult voltam, és egy kicsit boldog is. Semmi különösebb oka nem volt, sőt! Kifejezetten rosszkedvűnek kellene magamat éreznem, a halott lány, és a tény miatt, hogy Hesztia lényegében megcsalt minket egy titánnal. Valahogy mégis, nem tudtam negatívan állni a dolgokhoz. Talán az, hogy újra a csapattal vagyok" újra ismerős környezetben és bár nem esik túl jól, de kicsit hiányzott a mellettem vezető Apollón.

A kocsi lassan megállt, és Darren, aki útközben elaludt, felébredt.

- Máris Chicagóban vagyunk? - kérdezte álmos hangon.

- Nem, csak valaki kicsit eltévedt - kuncogtam Apollónra.

- Nem tévedtem el, csak nem hagytatok elég időt. Nem két perc innen Chicagó - játszotta a morcost.

- Hé, Tripp! Eltévedt? - kiálltottam oda a vezetőülésbe beszállni készülő törpének.

- El hát! De nem vészesen, csak úgy kb. a másik irány haladtunk eddig...

- Igazán szólhatott volna - súgta oda nekem Apollón, mialatt beszálltunk a középső üléssorba.

- Abba mi lett volna a móka? Kihagytuk volna ezt az arckifejezést.

- Nelina, ez nem játék. Nem azért vagyunk itt, hogy szórakozzunk. Rengeteg élet múlik rajtunk, és ha nem járunk sikerrel....

- Tudom - komolyodtam el egy pillanat alatt. - Csak tudod, könnyebb néha a dolgok vidámabb oldalát nézni, keresni a jót, mint szembetalálkozni a valósággal.

- Tudom, hidd el, tudom - valami eszébe juthatott, mert mintha nem is lett volna köztünk. Az autó elindult, én pedig gyengéden megérintettem a kezét.

- Próbálj meg aludni egy kicsit. Ki tudja mi vár ránk Chicagóban... - bólintott felém, én pedig visszahúzva a kezemet, az ablaknak döntve a fejemet csak hamar álomba szenderültem. Az utolsó amit láttam, Apollón gyengéd tekintete volt, mely az álmomban is kísértett.