Meet Me In Another Life (G-Dragon FF) - Magyar

1.

Remegő lábakkal, esetlenül lépkedtem a nyüzsgő utcán. Éreztem, ahogy minden szempár rám szegeződik, amint elhaladtam mellettük, és összesúgnak a hátam mögött, vagy akár meg is szólítanak, megkérdezve, hogy minden rendben van-e. Egy pillantásra sem méltattam őket, csak mentem előre, üres tekintettel, könnyektől áztatott arccal, erősen szorítva fehér ruhámat, mely akkor vörös színben pompázott. Vér. Teljesen érthető volt, hogy miért bámultak meg az emberek, de nem érdekelt, semmi és senki. Semmi nem számított a világon abban a pillanatban, csak én. Erőtlenül tettem egyik lábamat a másik elé, olyan voltam, mint egy zombi. Ám nem foglalkoztam vele, csak mentem előre, a végzetem felé.

Az életem nagy részét sötétségben töltöttem, addig a pillanatig, ameddig ezt egy váratlan és egyben furcsa találkozás meg nem változtatta. Egy esős, zord tavaszi este találkoztam Vele, és teljesen a feje tetejére fordult a világom. Jó értelembe. Ám kezdjünk mindent az elején.

A sötétség, mint lepel borította el az elmémet. Próbáltam pozitívan gondolkodni, a jót látni az emberekben, egyfolytában azt hajtogattam, hogy minden rendbe fog jönni, de végül semmi nem oldódott meg. Egyszerűen nem voltam képes optimistán felfogni a dolgokat, azok után, hogy minden egyes nap arra kellett hazamennem, hogy anyám sírva könyörög apámnak ne bántsa tovább. Persze ezt ő meg sem hallva egyre jobban ütötte tovább, ahol érte. A tény, hogy állandóan a sárga földig itta magát az őrületbe kergetett. Féltem tőle, anyám is egyaránt, ezért nem mertünk semmit sem tenni ellene. Anyámnak már sokszor megfordult a fejében a válás gondolata, viszont nem volt képes rá, hiszen rettegett, mivel az az ember, akit apámnak szólítottam, bármire képes volt, és ezt anya is nagyon jól tudta. Kiáltva és esdekelve rohantam oda minden egyes alkalommal szüleimhez, amikor már hihetetlenül elfajultak a dolgok. Meggondolatlanságom arra vezetett, hogy a végére az én testemen is éktelenkedett pár lila folt. Minden napom egy kínszenvedés volt, amiből kézzel-lábbal próbáltam kiszabadulni és egy esős, májusi napon sikerült is.

Apám valamilyen verekedésbe keveredett az egyik gengszter bandával, így bevitték a rendőrségre kihallgatásra. Több sem kellett, anyával már csomagoltuk is össze a cuccainkat és menekültünk a házból, ahogy csak tudtunk. Megbeszéltük, hogy mindketten másutt keresünk szállást magunknak, így nagyobb az esélye, hogy az a szadista állat nem talál ránk.

- Szeretlek, kincsem. Ígérd meg, hogy nagyon vigyázol magadra – húzott magához anya, majd szorosan megölelt, miközben patakokban folytak a könnyei.

- Én is szeretlek. Ígérem, de te is vigyázz magadra. Bármi történjen, kérlek, ne itt találkozzunk újra... - szipogtam a vállába, nehéz volt az elszakadás.

- Úgy legyen, drágám. Majd felhívom Ae Ra-t, hogy minden rendben van-e.

- Minden rendben lesz. Ennél már minden jobb lehet... - mondtam, eltávolodva tőle könnyes szemébe néztem, majd intettem a fejemmel, hogy induljon.

Még egy utolsót szorított a kezemen, majd nehéz szívvel ugyan, de elindult az ellenkező irányba. Addig álltam ott, míg az utca sarkához nem ért és el nem tűnt volna a kerítések sokaságában. Nagyot szippantva a levegőből fordultam meg én is és indultam el a bőröndömmel úti célom felé. Ahogy egyre távolodtam a házunktól, egyre jobban tudatosult bennem, hogy mit is cselekedtem abban a pillanatban. Milyen nagy lépést tettem a szabadulásom, a szabadságom felé. Ahogy mindez elért a tudatomig, számat egyre nagyobb mosolyra húztam, melyet semmi sem tudott volna letörölni. Bár örültem, azért a félelem ott bujkált az elmém egyik sarkában, ezért folyton néztem a környezetemet, minden idegszálam vigyázban állt.