Meet Me In Another Life (G-Dragon FF) - Magyar

11.

Egyértelműen nem számítottam arra, hogy meg fog csókolni és szerintem Hyunwoo és Ae Ra sem. Amint elszakadtak egymástól, hallottam, ahogy mindketten lesokkolva motyogtak valamit. Én egész végig csak GD sötét szemeibe néztem és próbáltam felfogni a dolgokat. Igyekeztem kiolvasni a szeméből, hogy ez a cselekedete mégis mit jelentett, érzett-e valamit irántam, vagy csak úgy gondolta a pillanat hevében, hogy jó ötlet lenne megcsókolni. Valószínű ő is érzékelte a civódást a szemeimben, mert az addig kis ártatlan csókot elmélyítette, miközben a derekamnál fogva közelebb húzott magához. Abban a pillanatban körülbelül minden addigi gondolatom semmivé lett és inkább a srácba kapaszkodva hagytam, hogy tovább falja az ajkaimat, sőt, én is beszálltam a játékba. Reflexszerűen becsuktam a szemeimet és minden érzelmemet a csókba összpontosítottam. Ha magamnak nem is akartam bevallani, de legmélyen tudtam, hogy már nagyon régóta vártam arra a pillanatra, amikor végre közel férkőzik hozzám és úgy tartson a karjaiban, mint akkor. Érzékeltetni akartam vele, hogy mennyire szerettem a közelségét, ezért a nyakánál fogva még lejjebb húztam magamhoz, annyira, hogy érezni tudtam a szívverését. Gyors tempót diktált, ritmusra dobbanva az enyémmel.

Nem tudom mennyi ideig álltunk ott, egymásba gabalyodva, az idő úgy éreztem megállt körülöttünk. Mi ketten voltunk a lényeg, semmi más nem számított. Nem tudtam betelni GD érintésével, azzal, ahogy a karjaiban tartott és nem utolsó sorban azzal, ahogy csókolt. Úgy tette mindezt, mintha az lett volna az utolsó esélye és azután soha többé nem látna. Erre a gondolatra kicsit összeszorult a torkom, hiszen soha nem voltam képes kiigazodni a srácon, így azt sem tudhattam, hogy mi járhatott a fejében, amikor megcsókolt. Lehet, hogy túl sokat gondoltam bele, hogy elfogott a paranoia, de nem tehettem ellene. Végre elértem odáig, hogy közel merészkedett hozzám, így persze hogy nem akartam elveszíteni.

Lassan kinyitottam a szemem, amikor már nem éreztem ajkait az enyémen. Olyan volt, mintha egy álomból ébredtem volna fel, ami túl jó lett volna, hogy igaz legyen, ezért felemeltem a kezem és megérintettem az arcát. Amint megbizonyosodtam róla, hogy igenis megtörtént minden és GD nagyon is igazi volt, elmosolyodtam. Igaz, a nyugtalanság parányi kis szikrája ott lapult az elmém hátsó részében, azt hajtogatva, hogy mi lesz ezután. Mi van, ha valami történt és azért csókolt meg? Vagy már nem fogom látni többé? Vagy... GD hatalmas vigyorra húzta a száját, amint jobban szemügyre vette arckifejezésem. Minden bizonnyal mosolyom már nem csak boldogságot tükrözött, hanem pontosan azokat az érzelmeket is, amik cikáztak bennem. Újra két tenyerébe fogta az arcomat és közel húzta az övéhez, de még mielőtt azt hihettem volna, hogy ismét megcsókol, a homlokunkat érintette össze.

- Ne nézz így... - mondta még mindig szélesen vigyorogva. – Ezt még máskor is megismételhetjük.

- Akkor... holnap találkozunk? – kérdeztem reménykedve, mire csak egy halkabb nevetést kaptam válaszul. – Most miért nevetsz...

- Csak... ezt most komolyan megkérdezted? Azt hittem ez nyilvánvaló – fejelt le játékosan, persze csak annyira, hogy fejünk enyhén összekoccanjon, mire nekem is egy vigyor költözött az arcomra.

Hatalmas és egyben megkönnyebbült sóhaj szakadt fel belőlem, tudva, hogy ezután is látni fogom a szőkeséget és egyre közelebb és közelebb enged magához. Reakciómra az előttem álló bandavezér ismét elnevette magát, mire tettetett sértődéssel pislogtam rá. Mosolyogva távolodott el tőlem, majd gondolva egyet, a kezét a fejem tetejére helyezte és egy határozott mozdulattal sikerült összeborzolnia a hajam. Bosszúsan néztem rá, ő viszont csak mosolygott tovább, olyan érzelem tükröződött a szemében, amit még talán addig nem láttam. Melegség. Nem voltam képes haragudni rá, miután olyan tekintettel figyelt, ezért én is inkább boldog mosolyt engedtem az arcomra és élveztem a pillanatot.