Meet Me In Another Life (G-Dragon FF) - Magyar

6.

Nem voltam képes lereagálni a hallottakat. Úgy éreztem magam, mintha leforráztak volna, pedig az eső hideg cseppjei egyre jobban kezdték beteríteni a testem. A hajam csurom vizesen tapadt az arcomhoz, de abban a pillanatban a kinézetem volt a legkisebb problémám. A szememet egy pillanatra sem vettem le a vezérről, aki ugyanúgy nézett engem, a reakciómra várva. Nem akartam hinni neki. Minden idegszálammal azt akartam elhitetni magammal, hogy ez csak egy rossz tréfa és csak próbára akar tenni, hogy tényleg nem félek-e tőle, hogy bármelyik pillanatban elröhögi magát, azt mondva, hogy látnom kéne az arcom. Szinte könyörögve néztem a szemébe, esdekelve, hogy nevessen fel. Nem tette. Felhorkantott és bólintott, mint aki ezt várta, majd elengedte a kezem. Elkerekedett szemekkel kellett belátnom, hogy nem viccelt. Igazat mondott, ez pedig kicsit megrémisztett, viszont nem tőle féltem, hanem attól, hogy mi kényszeríthette arra, hogy megölje a saját testvérét. Kezemet elemeltem az arcáról, majd a testem mellé engedtem, ő ezt jelnek véve pedig egy lépéssel közelebb jött hozzám, szinte éreztem a leheletét az arcomon, amikor beszélni kezdett.

- Úgy látom ez megtette a hatását – mondta mosolyogva, mely olyan fagyos volt, hogy kirázott a hideg. – Te is olyan vagy, mint mindenki más.

Szavai hidegzuhanyként hatottak elmémre, melyek megtették a hatásukat és feleszméltem. Pánikba esve pislogtam, miközben GD eltávolodott tőlem és egy könnyed mozdulattal kikerült, zsebre vágta a kezeit és elindult abba az irányba, ahová eredetileg tartott. Olyan hirtelen fordultam meg, hogy majdnem elcsúsztam a vizes úton, ám ügyet sem vetettem rá, az járt a fejemben, hogy meg kell állítsam, el kellett mondjam neki, hogy tévedett. Mit csinálsz? Tűnj innen! Miért akarod tisztázni magad? Hát nem ő mondta a saját szájával, hogy egy szörny-

- Félreérted! – kaptam a felsője után, így kénytelen volt megállni, viszont nem fordult hátra. – Nem félek tőled. Miért akarsz eltaszítani? Nem tudom mi vezetett arra, hogy azt tedd, amit, de a szememben nem változtál semmit. Ugyan az vagy. Úgyhogy kérlek...

Nézz már rám! - akartam kiáltani, de valamiért nem tudtam. Igazából féltem látni az arckifejezését. Biztos voltam benne, hogy a csalódás tisztán látszott az arcán, ám amikor végre megfordult és rám nézett, a kezemből minden erő elpárolgott, és elengedtem a felsőjét. Az az eszelős vigyor, ami az arcára kiült, pont olyan volt, mint amikor elbújtunk a huligánok elől. Mint aki bármelyik pillanatban ugrik. Nem erre számítottam, így összehúztam a szemöldökömet, a szívem pedig gyors ütemre váltott.

- Tényleg? – kérdezte, hangjából csak úgy sugárzott a gúny és a ridegség. – Pedig gondold csak el, ha a saját véremmel ezt tettem, akkor egy olyan kis virágszállal, mint te... - sóhajtott, majd végigsimított az arcomon, mintha tényleg valami törékeny dolog lennék.

Ezúttal rajtam volt a sor, hogy az arcomon lévő kezére az én kezemet helyezzem, és elhomályosult tekintettel nézzek rá. Már nem tudtam megállapítani, hogy az eső volt az ok, amiért homályos lett a látásom, vagy a könnyek, amik egyre jobban kezdték csípni a szememet. Addig fagyos tekintete egyszerre eltűnt, helyét a sötétség vette át, amikor meglátta könnyekkel telt szemeimet. A vigyor lassan lefolyt az arcáról, szemöldökét összehúzva hatalmasat szippantott a levegőből, miközben beletúrt víztől áztatott szőke fürtjeibe. Ezúttal frusztráció és idegesség keveredett a szemében.

- A francba... - sziszegte, majd kezét visszahúzta, olyan gyorsasággal, mintha a bőröm megégette volna, majd megfordult és újra elindult, de ezúttal nem állítottam meg, már nem volt értelme.

Az eső köpönyege alól szomorúan néztem, ahogy gyorsan szedve a lábait közeledett az utca vége felé. Akkor vettem csak észre, hogy valaki, egy piros esernyővel a kezében végignézte a civódásunkat GD-vel. Kissé összeszűkítettem a szemeimet, hátha jobban ki tudom venni, hogy ki lehetett az. Bár ne akartam volna tudni. Az a furcsa érzés ott fúrta az oldalam, amikor felismertem az elegánsan felöltözött lányt. Ő volt az, akinek aznap GD a virágokat adta. Az említett fiút nem lepte meg a lány jelenléte, így amikor odaért, a lány mosolyogva fogadta és valamelyest a feje fölé billentette az esernyőt, bár a srácnak már rég mindegy volt. Az ajkamba harapva néztem őket, miközben a bőrdzsekit kissé összehúztam magamon. Akkor eszméltem fel, hogy nem adtam neki vissza. Legalább lesz még egy okom újra látni őt... Talán.