Meet Me In Another Life (G-Dragon FF) - Magyar

12.

Kwon Ji Yong. Ezt a nevet ejtette ki, a nevet, melyre annyira kíváncsi voltam, melyet senkinek sem mondott el, mely azt az embert takarta maga mögött, aki GD asztalán lévő képen olyan önfeledetten mosolygott. Elmondta nekem, ezzel azt is bizonyítva, hogy megbízott bennem. Egy ideig nem tudtam megszólalni. Nagyon sok érzelem kavargott bennem, és tudtam, ha akkor szólásra nyitom a számat, akkor csak össze-vissza beszéltem volna. Így vártam, míg leülepszik bennem az információ és teljesen felfogom a tényt, hogy ezzel a lépésével még egy fal dőlt le közöttünk. GD mindeközben nem nézett rám. A kezében tartott gyűrűt bámulta, mintha nem tudná, hogy húzza-e fel az ujjára, vagy inkább dobja el olyan messzire, amennyire csak lehet.

- A szüleim adták nekem ezt a gyűrűt. Családi hagyomány. Minden testvérnek van egy – dobta fel a plafon felé a kis fém darabot, majd amikor már közeledi kezdett gazdájához, az elkapta a levegőben.

- Ji Sung. Ji Yeon... - soroltam a testvérek neveit, amivel felkeltettem az érdeklődését és a gyűrűről rám vezette a pillantását, én pedig egyenesen a szemébe néztem, amikor az utolsó névre került a sor. – Ji Yong. Köszönöm, hogy elárultad nekem a nevedet.

Teljes szívemből boldog voltam és ezt az arcomon sem tudtam leplezni, mivel egy hatalmas mosoly terült szét rajta. Éreztem, hogy nem volt könnyű neki felfednie magát előttem. Olyan volt ez, mintha teljesen kitárulkozott volna előttem, látva azt az embert, aki annyira megtört ezen évek alatt. Annak ellenére mennyire el akarta rejteni mindenki elől azt a srácot, aki a Kwon Ji Yong névre hallgatott, mégis megosztotta velem azt a titkát, amit csak a nagyon közeli emberek tudtak róla. Hyunwoo, Ji Yeon és most már én is. Hálásan néztem a velem szemben ülő srác szemeibe, melyen kicsit elsötétedtek a köszönetem után. Pislogni kezdtem, a mosolyom is kezdett halványulni, ahogy a bandavezér olyan mélyrehatóan és kiolvashatatlanul tartotta a szemkontaktust. Már hozzá voltam szokva ehhez a csendes megnyilvánulásához, de amikor egyik pillanatról a másikra változott a hangulata mindig felkészületlenül ért.

Immár komoly arckifejezéssel néztem GD-re, várva, hogy megszólaljon a hosszas csönd után. Ahelyett hogy bármit is mondott volna, inkább lenézett a kezemre, majd megérintve a hüvelykujjamat felhelyezte az addig a markában tartott gyűrűt. Lélegzet visszafojtva figyeltem, ahogy gyengéden felhúzza az ujjamra azt a gyűrűt, melyet valamilyen szinten mégis családi örökségnek számított, és ami még úgymond összekötötte őt a családjával. Olyan mozdulat volt ez a részéről, amire végképp nem számítottam. Amint az ujjamra került a nagy „J" betűvel ellátott ezüst karika, a srác mutató ujjával végigsimított rajta, majd visszahelyezte a kezemet az ölembe. Gyors reflexek révén viszont mielőtt a kezem a combomhoz ért volna, elkaptam a kezét és azt helyezve az ölembe kulcsoltam össze az enyémmel.

- Miért adod nekem...? – kérdeztem halkan, a tekintetemet le sem véve a gyűrűről.

- Mert ez az a részem, amelyet ma felfedtem neked. Ji Yong, ő a sebezhetőbbik énem. Neked adom, mert megbízom benned – mondta, én pedig ezen szavak hallatára felkaptam a fejem.

- Biztos, hogy egy ilyen értékes tárgyat nekem akarsz adni? Hiszen ez a gyűrű veled volt abban a részében az életednek, amikor még Ji Yong voltál. A múltadhoz köt...

- Ezért adom neked. A látványától is undorodom, pontosan úgy, mint ahogyan attól a rohadt névtől is, amivel azok a szüleimnek nevezett idegenek bélyegeztek meg. Meg akartam szabadulni tőlük, a múltamtól, magamtól. Így G-Dragon lettem. Meg aztán sokkal menőbben hangzik, mint a Ji Yong – vont vállat, nekem meg egy halvány mosoly jelent meg az arcomon.

Amilyen gyorsan megjelent, olyan gyorsan el is tűnt, amint teljesen beleivódott a tudatomba mit is közölt velem a srác. Meg akart szabadulni a régi énjétől, amikor elküldték az otthonából. Vajon volt egyáltalán olyan pillanat, amikor azt a helyet otthonának tekintette? Megtehette volna, hogy harcol a pozíciójáért és azért, hogy bebizonyítsa semmi köze nem volt a testvére halálhoz, mégis inkább ott ült, velem szemben és arról mesélt mennyire idegenek voltak neki azok az emberek, akik helyet kaptak a múltjában, és akiktől megszabadult a jelenében. Az úgynevezett szülei, akik simán a sorsára hagyták, miután egy olyan tragédia történt, ami teljesen megváltoztatta az életüket.