A győztes mindent visz! [ DRAMIONE ] - BEFEJEZETT!

~ 7 ~

  – A mai feladatotokat szintén az épületen kívül kell elvégeznetek – magyarázta teljesen feleslegesen a szállodaigazgató, hiszen már mind rájöttek erre az ismét zsupszkulccsá alakított kötelet látva. Hermione úgy kerülte Dracót, mintha a fiúnak ragyaszóródása lett volna, amivel persze csak még frusztráltabbá tette mindkettőjüket. Hermione most nem akart Malfoyon agyalni, ezért száműzte a fiúval kapcsolatos gondolatait, és kényszerítette magát, hogy a feladatra koncentráljon.

A zsupszkulcs ezúttal egy erdőbe repítette őket, és Hermione azonnal észrevette azt a kis csapatnyi embert, akik rájuk vártak.

– Ma a magizoológiával fogunk foglalkozni – jelentette be egyikük, aki sötétzöld sárkánybőrdzsekit viselt, és magas szárú csizmát. – Versenyzők, húzzatok egy pergamencetlit ebből a zsákból!

Hermione cetlijén csupán egy szó állt: hippogriff. Lehetne rosszabb is, legalább már találkozott párszor egy ilyen állattal. Még élénken élt benne az első és utolsó repülésének emléke, amikor meg kellett menteniük Sirius Blacket a rá váró borzalmas dementorcsóktól.

A lány körbepillantott, és látott pár halálsápadt arcot.

– Pompás! Aki akromantulát húzott, menjen a lila taláros úrral! Aki főnixet, az a sárga, aki unikornist, az a kék taláros hölggyel! A sárkányosak a fekete taláros úrral, a hippogriffesek pedig velem jönnek!

Hermione kíváncsian figyelte a többieket, hogy ki mit kapott. A halottra vált Juliette és Taylor kénytelen-kelletlen elindultak az óriáspókók idomárával, Nakami sem tűnt túl boldognak a maga unikornisával, de neki nem volt oka úgy félni, mint azoknak, akik sárkányt húztak... Hermione majdnem álló helyében elesett, amikor meglátta, hogy a tejölszőke hajú fiú is a fekete taláros varázslóval tartott.

– Igyekezz! – szólt rá a zöld dzsekis férfi, ő pedig végre mozgásra tudta bírni elgémberedett lábait.

A varázsló egy tisztásra vitte őket, ahol egy hatalmas, szürke tollú és szőrű hippogriff bizalmatlanul méregette őket, a férfi pedig elmagyarázta a roppant egyszerű feladatot: szerezniük kellett egy tollat az állat nyakáról vagy szárnyáról. Azok, akik épp nem a feladat teljesítésén dolgoztak, szemkötőt kaptak, hogy még véletlenül se leshessék el a helyes technikát. A varázsló vagy tizenöt perc után kopogtatta meg Hermione vállát.

– Te jössz.

A lány felállt, és leoldotta magától a kendőt. A hippogriff sokkal feszélyezettebbnek tűnt, mint amikor először látta, de azért bátortalanul megindult felé. Amikor már csak öt méter választotta el őket, mélyen meghajolt, és megvárta, hogy az állat is viszonozza a gesztust. Miközben Hermione egyre közelebb ért hozzá, kedveskedő szavakkal illette, és látta, hogy a büszke teremtmény egyre jobban megkedveli. Pár perc múlva már azt is hagyta neki, hogy megsimogassa a nyakát, a lány pedig igyekezett találni egy olyan tollat, ami már amúgy is elhullott volna hamarosan, így nem érezte meg a hippogriff, hogy kihúzta belőle. Lassan, mély meghajlások közepette hátrált el a hatalmas állattól, bezsebelt egy elismerő pillantást az idomártól, és visszaült a helyére, a földre. Hamarosan az utolsó versenyző is felhagyott a próbálkozással, és miután nem ismerte a hippogriffek trükkjét, toll nélkül menekült vissza a fák közé. A férfi visszaküldte őket a zsupszkulcsukhoz, ahol egy igencsak megfogyatkozott csapatot találtak.

– 'Ól vánnák á thöbbiek? – kérdezte Juliette, aki sokkos állapota ellenére egész biztos lábakon állt, nem úgy, mint a reszkető Taylor.

– Akik megsérültek, azokat hamarabb visszaküldték a szállodába – magyarázta nekik a sárga taláros boszorkány. Hermione kétségbeesetten forgatta a fejét, szemével egyre csak Malfoyt kereste, aki azonban sehol sem volt. A lány nem bírta kivárni, amíg a zsupszkulcs működésbe lép, egyszerűen se szó, se beszéd megpördült a sarkán, és hoppanált. A rettenetes, fojtogató érzés, ami összepréselte, csak fokozódott az út alatt, és közben attól is félhetett, hogy balul sikerül a művelet, és fél testét az erdőben hagyja, de szerencsére erre nem került sor. Amint kivetette magából a szorító űr, a szálló recepcióján találta magát, gyorsan ellenőrizte, hogy minden végtagja megvan-e, majd felrohant az emeletre. Valósággal rátörte az ajtót Malfoyra, akkora hévvel nyitott be a szobába.

Draco az ágyán ült, és a pálcáját a karján húzódó karmolások felett tartotta.

– Úristen – Hermione már előtte térdelt, hogy jobban szemügyre vehesse a sebeit. Mélyek voltak, és véreztek, a lány pedig azonnal a ládájához sietett, és előkeresett egy üveg boszorkányfű-kivonatot. A fiú fojtottan felkiáltott, ahogy a cseppek a nyílt húsára hullottak, és füstölögni kezdtek. A karmolások viszont gyorsan behegedtek, és a folyamat végére már pár naposnak tűntek.

– Ennél többet nem merek tenni – szabadkozott a lány. – Többet ne csinálj ilyet, hallod?

Draco sután magához vonta, és megölelte.

– Csak nem rád ijesztettem? – kérdezte Malfoy a hangjában bujkáló elégedettséggel. – A többiek?

– Még az erdőben vannak. Amikor láttam, hogy te nem vagy ott, fogtam magam, és ide hoppanáltam.

– És mi lett a hajaddal?

Hermione ijedten kapott a fejéhez. Eddig észre sem vette, hogy a haja, ami eddig a válla alá ért, most vagy öt-tíz centivel rövidebb lett.

– Úgy látszik, mégis amputoportáltam. Majd visszanövesztem...

– Ne, hagyd csak. Nekem tetszik így. – Malfoy erőt vett magán, és felkelt az ágyról, hogy a szekrényéhez sétáljon, és elővett egy fiolát, amiben kékes fénnyel ragyogott valami. – Ezt még reggel vettem ki neked.

– Mi ez? – érdeklődött a lány. Az üvegcsében lévő dolog meghatározhatatlan halmazállapotú volt, leginkább apró felhőnek tűnt, és különösen örvénylett.

– Ezek emlékek. Gondoltam, megkönnyítem neked a döntést.

Hermione kihúzta a dugót a fiolából, és kérdőn nézett a fiúra. Malfoy a pálcájával kicsalogatta az emlékfonalat az üvegből, és Hermione halántékához irányította.

– Ne mozogj! – kérte halkan, mire a lány még a lélegzetét is visszafojtotta. Egyszer csak érezte, hogy valami hűvös ér a bőréhez, a következő pillanatban pedig képek és hangok sokasága árasztotta el az elméjét, ahogy eltűnt a szállodai szoba, és felbukkant a Roxfort nagyterme. A díszítésből rájött, hogy a Trimágus Tusa évében járnak, a karácsonyi bálon. Felfedezte saját, három évvel ezelőtti énjét, ahogy Viktor Krummal táncolt. A negyedikes Draco közvetlenül mellette állt, és meglehetősen furcsa arcot vágott. A következő pillanatban már a folyosón voltak, a fiatalabb Hermionét meglökte pár rohanó hatodéves, és a könyvei szétszóródtak a földön. Malfoy azonnal odaugrott, és segített neki összeszedni őket, mire a lány csak annyit válaszolt, hogy szakadjon le róla, és elsietett. Draco savanyúan indult tovább a folyosón. Aztán megint változott a kép, Hermione éppen arról panaszkodott, hogy biztosan elrontotta a bájitaltan dolgozatát, a következő pillanatban pedig Draco betört Piton irodájába, és kikereste a lány munkáját, és sebtében kicserélte Hermione nevét a sajátjával. Hermione K-t kapott, Malfoy pedig, miután megkapta, hogy mostanában egyáltalán nem figyel oda, egy E-t. Aztán pár pillanat múlva már a könyvtárban voltak, Hermione éjszakába nyúlóan olvasott, Malfoy pedig egyszerűen csak meghúzódott egy sötét sarokban, és figyelte. Az arcán csodálat, és a reménytelen, viszonzatlan szerelem fájdalma tükröződött. Még pár hasonló életkép hatodikból, aztán néhány hetedikből, amikor már mindketten iskolaelsők voltak. Hermione a folyosón járőrözött, Draco pedig távolról nézte őt. Aztán a lány fürdeni ment, Draco pedig nem tudott ellenállni a kísértésnek, és leselkedett. Az emlék megszakadt, Hermione pedig ismét a szállodai szobájukban találta magát.

– Te disznó! – förmedt Dracóra, miközben megpróbálta megpofozni, de Malfoy elkapta a csuklóját.

– Oké, meglestelek egyszer, amikor fürödtél. Férfiból vagyok, mit vársz? És mellesleg, Piton el is kapott utána, és vagy egy hónapnyi büntetésre ítélt, de még így is simán megérte.

– Azt hiszem, ezt nem akartam tudni.

Draco elengedte a lány kezét, már nem nevetett.

– És... a többi?

Hermione már nem tudta magának bebeszélni, hogy Malfoy csak átveri, és nem is táplál iránta igazi érzéseket. A saját szemével látta, hogy valamikor három éve menthetetlenül belezúgott, és onnantól fogva csak szenvedett. El is felejtette azt az esetet, ott, a könyvekkel. Na és hogy kicserélte a dolgozataikat! Az már akkor is feltűnt neki, hogy az nem az ő kézírása, de a fáradtság számlájára írta a dolgot, és nem foglalkozott vele többet. Malfoy tényleg három éven át volt titokban odáig érte?

Igaza van. Túl sokat gondolkodok, és túl keveset élek – gondolta magában, majd előrehajolt, és megcsókolta Dracót. A fiúnak se kellett több bíztatás. Három év után végre viszonzásra találtak az érzései, így, bár vigyáznia kellett a sárkánykarmolására, a lehető legnagyobb szenvedéllyel vette birtokba a lány ajkait. Hermione Draco nyaka köré fonta a karjait, és nem sokkal később engedett a szelíd erőszaknak, és hanyattfeküdt a puha ágyneműn. A fiú gyengéden kibújtatta a felsőjéből, és apró csókokkal borította be a nyakát, majd egyre lejjebb haladva lecsúsztatta a lány vállairól a melltartója pántját, és kikapcsolta a fehérnemű franciakapcsát. Hermione szinte felsikkantott, amikor Draco rátalált, és gyengéden beleharapott az érzékeny mellbimbójába, a háta ívbe feszült, a fiú kezével a dereka alá nyúlt, mintha csak megérezte volna, hogy a teste pillanatokon belül elernyed, ahogy szájával továbbhaladt lefelé. Mindenhol érinteni és csókolni akarta ezt a gyönyörű, csodálatos lányt, aki most feltétlenül megbízott benne, és szabad kezet engedett neki.

– Vedd le az inged – kérte rekedten, és a ruha keményre vasalt anyagába kapaszkodott. Draco azonnal engedelmeskedett neki, bármit megtett volna, amivel boldoggá teheti Hermionét. A lány megbűvölten nézte őt, mint aki nincs teljesen magánál, miközben végigsimított a fiú mellkasán és izmos hasán. – Annyira szép vagy.

– Nem annyira, mint te – felelte Draco, és lehajolt egy újabb csókért. Érezte Hermione simogató kezeit az arcán, aztán később az oldalán és a hátán is, ő pedig ismét a lány vetkőzetésére koncentrált. Egy mozdulattal lerántotta a szoknyája cipzárját, Hermione megemelte a csípőjét, hogy könnyebben lehúzhassa róla, a fején át. Végigcsókolta a hasát, miközben lesimogatta róla a fekete térdzoknit. Szájával egyre lejjebb kalandozott, végül elérte Hermione fehérneműjének szélét, és kérdőn felnézett a lány arcára.

– Ha te is akarod – suttogta a fiú, miközben hüvelykujját az utolsó megmaradt ruhája alá csúsztatta, a csípőjénél, két oldalt. – Bízz bennem, élvezni fogod – biztosította Draco, majd lassan lehúzta róla a világoskék bugyit. A combja belső felét simogatta, amíg nem érezte, hogy Hermione feloldódik, és már nem markolta görcsösen a párnája szegélyét. Ekkor fejéve a lány lábai közé hajolt, és nyelvével kezdte kényeztetni őt. Érezte, hogy a lány megvonaglik alatta a kéjtől, és halkan felsóhajtott, miközben ő folytatta, amit csinált.

Hermionéval hatalmasat fordult a világ, életében először vesztette el józan eszét, és semmi más nem borította el az elméjét, mint a szenvedély és a vágy köde. Fel sem fogta, hogy mit tesz, amikor egyik kezével lenyúlt Dracóhoz, az ujjai a fiú szőke, selymes hajába szántottak, és még előbbre nyomta a fejét, hogy fokozza saját gyönyörét. A halk sóhajok és a zihálás lassan felerősödött, és egyre gyakrabban hagyták el a lány száját rekedt nyögések. Elképesztően közel állt ahhoz, hogy elélvezzen, amikor Draco hirtelen felkapta a fejét, és abbahagyta, amit csinált.

Hermione csodálkozva meredt rá, meglehetősen fókuszálatlanul, és már épp értetlenkedni kezdett volna, amikor Draco felé hajolt, és újból megcsókolta. Hermione érzett a csókjában valami újat, valami érzékit, de nem volt ideje elmélázni ezen, mert a szőke fiú a következő szavakat suttogta a fülébe:

– Olyan finom vagy – lehelte, miközben egyik kezét lassan a lány lába közé csúsztatta, mire Hermione felnyögött. – Benned akarok lenni.

Hermione hallotta, hogy Draco az övén és a nadrágján dolgozott egy pár pillanatig, majd a ruhát a földre hajította, és ismét elhelyezkedett a lány lábai között.

– Biztosan akarod? – kérdezte halkan, bár már előre tudta, hogy mi lesz a válasz. Hermione a tarkójára tette a kezét, és lehúzta magához egy újabb csókért, miközben a lábait még jobban felhúzta. Draco helyezkedett egy kicsit, majd nagyon lassan és óvatosan beléhatolt. Hermione szeme káprázott a hirtelen jött fájdalomtól, és akaratlanul is felsikoltott. A körmeit a ziháló fiú hátába mélyesztette, miközben próbálta megszokni az idegen, feszítő érzést.

– Te még... szűz voltál – suttogta maga elé Draco.

– Különleges alkalomnak akartam – felelte könnyben úszó szemmel Hermione.

– Shh – csitítgatta a fiú, miközben szeretetteljesen lecsókolta a fájdalomtól kicsordult sós cseppeket az arcáról. – Vigyázok rád.

Draco a tőle telhető leglassabban mozdította meg a csípőjét, miközben továbbra is végtelen gyengédséggel simogatta, és csókolgatta a lány testét. Hermione egy rövid ideig képtelen volt másra koncentrálni, mint az éles, égető fájdalomra a belsőjében, de a fiú feltétlen szeretete és odaadása csakhamar feledtette vele minden gondját. Ahogy a lány zihálása egyre hangosabb lett, Draco is felbátorodott, és fokozatosan erősített a lökésin, és gyorsított a tempón.

– Annyira csodálatos vagy – súgta a fülébe Draco, és egyre keményebben mozgott Hermrionéban, aki viszont készségesen befogadta, és mindent megadott neki, amire csak vágyott. A lány hamarosan elveszett saját élvezetének tengerében, Draco olyan magasságokba repítette, amiről álmodni sem mert, és már nem érdekelte, hogy hangosan kiabál, egyszerűen képtelen volt csöndben tűrni ezt az érzéki kínzást tovább, miközben a fiú a csúcsra juttatta.

Draco, látva, hogy Hermione elérte a beteljesülést, tovább fokozta a tempót, és pár pillanat múlva követte őt. A lány nevét kiáltotta, mielőtt megmerevedett, és egy hangos nyögéssel elélvezett. Remegve borult a verejtékező lány testére, aki azonnal magához ölelte, és a haját kezdte simogatni.

– Nem is tudod, milyen régóta vártam erre, és hányszor, de hányszor képzeltem el... – suttogta Draco félálomban.

– És, eleget tettem a magas elvárásaidnak? – kérdezte Hermione.

– Sokkal jobb volt veled, mint az összes többi lánnyal együttvéve.

Hermionénak megint eszébe jutott, hogy hány, de hány lány fordult meg már a mardekáros ágyában őelőtte. Akárhogy is tiltakozott ellene, eszébe jutott, hogy Draco talán magában kipipálja a nevét a „Meghódítandó boszorkányok" című listáján, és többet felé sem néz...

– Hermione. – A lány maga is meglepődött, milyen jó volt a nevét a fiú szájából hallania. Draco furcsán ébernek tűnt, és felült. – Ne törődj velük. Csak gyakoroltam rajtuk.

– Miattam? – kérdezte Hermione.

– Nem akartam csalódást okozni – magyarázta Draco.

– Nem okoztál – biztosította a lány, majd egy lágy csókot nyomott a fiú homlokára, és a csendet hallgatva édes álomba szenderült.