Buborék veszi körül a szívem, kipukkaszthatatlan.
Irántad érzett vonzalmam talán ugyanilyen elmúlaszthatatlan?
Bármennyirre küzdök, hogy kiírtsam magamból az érzést,
Elég egy pillantás feléd, s megint megjelenik bennem a féltés.
Egyoldalú valami ez a kezdetektől fogva,
Talán ezért voltam veled mindig olyan durva.
Nem is tudom, talán megijedtem,
Az érzéseket elnyomni siettem...
A legszebb az egészben, hogy te minderről semmit sem tudsz,
Hisz te amúgy is minden lány után csak futsz.
Idióta vagyok, amiért irracionális módon minden gondolatom körülötted forog,
Mint mikor a túlengedett kádból a víz kicsobog.
Talán csak a képzeletem játszott, de többet láttam benned, mint amennyit mutatni véltél,
Ez elgondolkoztatott, eddig milyen módon éltél.
Egyetlen dologgal csitítom haszontalan szívem,
S hamarosan ez lesz a legújabb hírem;
Elmegyek ebből a poros kisvárosból
Itthagyva emléked okozta, felszáradt könnyeim a vánkosról.
De tudom, hogy még sok év el kell teljen,
Hogy azt a csillagos téli éjszakát végleg elfelejtsem.
2016. december
YOU ARE READING
Felnőni
PoetryFelnövünk? Talán túl hamar. Talán soha. De valami biztos: egy darabig tehetetlenek vagyunk és muszáj sodródni az árral. Néha maguktól jönnek a szavak, amiket könnyebb leírni, mint kimondani. Versnek nem nevezném őket, inkább csak gyenge próbálkozás...