Teltházas koncertre szerződött a szívem.
Reflektorfény törte meg a teremben uralkodó félhomályt, fel alá járva, már-már toporzékolva keresve téged.
Nem jöttél el, s most valaki más hagyja ott lábnyomait azon az útvonalon, mit Neked kellene megtenned, hogy utat törj magadnak az első sorig.
Az elsőig, bizony, ahol a színpadról lenézve ha egyszer kiszúrlak, onnantól kezdve csak Téged látnálak.
A hangos basszusba bele is zengett volna az egész helység, majd a mellkasom elcsendesül egy pillanatra, egyfajta megnyugvást jelezve, itt vagy, én pedig mélyen a szemedbe nézve énekelném a neked íródott sorokat.
Teltházas koncertre szerződött a szívem, igen.
De, mint ahogyan azt te is tudod, nem jöttél el, így az egész nem marad más, mint értelmetlen feltételezés.
Még arra sem vetted a fáradtságot, hogy belémtiporj, ami kár, hisz úgysem te lennél az első. Hozzászoktam a szigszalaggal való ragasztgatáshoz.
2018. november 12.
YOU ARE READING
Felnőni
PoetryFelnövünk? Talán túl hamar. Talán soha. De valami biztos: egy darabig tehetetlenek vagyunk és muszáj sodródni az árral. Néha maguktól jönnek a szavak, amiket könnyebb leírni, mint kimondani. Versnek nem nevezném őket, inkább csak gyenge próbálkozás...
