Egymásnak teremtve

5 rész

-Szívem kibántott?
Beszélj!
Kérlek.
Láttam ahogy előttem ül,de nem hallottam mitmond csak annyit láttam,hogy mozog a szája. Probált felálitani a földről. Feláltunk,leültünk az ágy szélére.
-Mond mitörtént!-könyörgött,hogy szólaljak meg. De én csak sírtam tovább,miközben a padlot bámultam. Megfogta a combom. Kezét látva,ami a combomon pihent. Megrémültem.Odéb huzzodtam töle. Egyre jobban látszot rajta,hogy félt és megakar védeni.Felált,az ajtó felé vezete léptei. Lépései egyre lassabbak voltak.  Mindga arra várba,hogy megszólaljak. Jó,hogy léptei lassuak voltak. Mert,meghallhatta azt amit mondtam.
-Bántot.
Vissza fordult hozzám. Tekintetünk összetalálkozott. Leült mellém. Az ágy szélére.
-Kibántot?
-Egy férfi az éjjel,bejött a szobámba. -alig birtam bestélni a hangom folyamatosan össze vissza csukladozott. Fájt minden porcikám. Sok sírástól a szemem vörös volt. A lelkem pedig meggyötört.
-Ki volt az?
Tovább fagatott. Minél többet gondoltam rá,beszéltem. Annál rosszab volt.
-Nem tudom.
-Micsinált veled?-féltem elmondani. Hisz alig ismerem Dylent. Nincs kiben megbíznom.
-Bízhatok benned?
-Persze életkém!
-Miért vagy ilyen velem,nem is ismersz?
-Mindent tudoj rólad. Tudom,hogy sokat szenvedtél,és,hogy szofogado vagy.
Az arcomba logó hajtincset a fülem mögé kotorta.
-Mikor elöszőr látalak rögtön beléd szeretem.
Minden lány aki idekerül azt  születésük ota figyeljük. A szüleid mindig,mindenről beszámoltak nekünk. Szüleid tudtak,hogy ide fogsz kerülni. Böségesen megjutalmaztuk őket. Három éve apám egy fotót mutatott egy lányról. Akinek nagy csillogó kék szeme és szöke haja volt. Te voltál az. Rögtön beléd zugtam. Azota a naptol fogva figyellek. Érted? Mostmár érted,hogy miért vagy  itt?
Mittedt veled az a férfi?
Ahogy,Dylen a szüleimről mesélt rájottem,hogy nem is szeretek a szüleim,csak elviseltek,várták mikor jövök el tölük.
Újra vissza jöttem a jelenbe. Rájottem,hogy egyetlen ember aki szeret,az itt ül előttem és nagy szemekkel néz végig. Alig várta mikor jövök ide. Elmondom neki,hogy mitörtént. Most már tudom,hogy bízhatok bene.
Dadogtam.
-Meg-e-rő-sza-kolt.
-Tessék?-Dylen vissza kérdezet.
Újra megismételtem. Halkabban mint az előbb.
Most már bitosabban.
-Megerőszakolt.
-Látad kivolt,hogy nézet ki.
-Igen,sötét haja,világító kék szeme volt.
Úgy látszott mintha Dylen ismerné,tudná kiaz.
Rákérdeztem. Mé mindig szipogok.
-Ismered,fudod kiaz?
Nem válaszolt,felált az ajtó felé vezeték léptei. Egy pillanatra megtorpant,vissza fordult,rámnézet és cak annyit mondot.
-Ne agódj szépségem, meglesz a tettes. Megfogja báni,hogy a világra jött. Azt is,hogy így elbánt veled.
Ez volt az utólsó mondata,mielőtt kiment azon az ajtón.Az ajtót maga után jól becsapta,még az ablak is megremeget tőle.
Lefeküdtem az ágyon. Hátha tudok aludni,nagyon nehezen,de sikerült.
          Órákkal később
Felnéztem a kommodon lévő órára,délután négyet mutatótt.
-Jó sokat aludtam.
Kikeltem az ágyból,bementem a fürdőbe. Lezuhanyoztam,rendbeszedtem magam. Valahogy sikerült kinézhetővé tennem magam. Kijöttem a fürdöből. Vissza feküdtem az ágyra. Meglátam az egyik sarokban a táskámat. Gyorsan oda rogantam,megörültem neki. Bene volt az egyik kedvenc könyvem. Vissza vidtem a táskámat az ágyhoz. Lefeküdtem és olvasni kezdtem. Két-három óra is eltelt. Kopogás zökentet ki az olvasásból.
-Szabad.-Dxlen lépet be,egy ismetős férfivel mögöte. Rájötem miért volt ismerős a férfi. Ő volt az éjjel nálam. Ő volt aki bántot.Megilyedtem. A könyvet is eldobtam. Leugrottam az ágyról. Hátrálni kezdtem.
-Szivecském ne félj,doga többet nem fog bántan,se ő,se más.
Ovatosan bolintottam egyet,hogy mutasam,megértetem.
Jobban megnéztem a férfit, az arcából ömlöt a vér. Gyorsan beszaladtam a fürdőbe és egy vízes rongyal jöttem vissza. Letöröltem a férfi arcáról a vért. Dylen nagy szemekel kémleli,hogy mitcsinálok. Meg sajnáltam. Dylen pedig elmosolyodot.
-Hagyd nem érdemli meg az ilyen a kedveséget.
Fogta Dylen kilögdöste a férfit az ajtón. Kimentek mind ketten.