Egymásnak teremtve

20.Rész

~Dylan az erdőbe~
Alig látok, egyedül a Hold világít. Fénye nem elég, hogy az egész erdőt be világítsa. Így a többi érzékszervemre kell támaszkodnom. Érdes fenyő illat csapta meg az orrom.  Pár másodpercel később már éreztem ahogy ropog a lábam alatt az ágak. Hűvös éjszaka néz elém. Azt se tudom hol járok vagy merre. Az út amin haladtam egyre lucskosabbá vált. Azt hidtem mikor kilépek az ajtón akkor rögtön megtámad egy szarvas. Lassan fél órája hagytam ott Scottit és még semmi nem tört az életemre. Csak nehogy el kiabáljam magam! Valaki van még az erdőben rajtam kívül. Hallottam ahogy ropognak az ágak egy kicsit messzebb.   Vajon ki? Körbe néztem, nem láttam semmit. Lehet egy lehulló ág vagy toboz. Kicsit megnyugodtam. Haladtam egyre beljebb az erdőben itt már nem világított a Hold fénye. Teljes sötétségbe borult az erdő. Ekkor egy bagoly huhogására lettem figyelmes a távolban. Majd egy szarvas bögésre. Ez biztos a szörnyeteg! Mára már az összes normális szarvas a szörnyetegek csordájába tartozik.   Kivedtem a kést a tokjából ami az övemre volt csatolva. Hallkan hallgattam hátha újra meghallom a szarvast. De nem így volt. Nem hallottam. Úgy látszik nem érezte meg a "szagom". Ezért haladtam tovább a lucskos úton.  Pár perc múlva egy pocsolyában álltam.  Elkeztem sétálni tovább hátha kilépek a pocsolyából. Nem, hogy ki léptem volna inkább mélyebb lett. Valami elkapta a lábam, nem engedett. Nem mertem felsíkoltani. Nehogy a szarvas meghallja. Gondolom krokodil, csak húzott a vízben egyre lejjebb és lejjebb. Már a fejem is a víz alatt volt. Ahogy kapáloztam a krokodil szorítása szorosabb lett. Egy gondolat szikra azt sugallta, hogy a fejére mérjek ütéseket. Hátha elenged. Így tettem. Kétszer, háromszor meg rúgtam a pofáját. Szorítása Valahogy ki kell jutnom. Elkeztem úszni kifelé. Nagy nehezen kiértem. Tudom, hogy rossz ötlet ki feküdnöm a partra. De, nem bírtam tovább haladni. Fel nem adom! Meg kell találom Kárment! Vajon jól van? Csomó kérdés keringett a fejembe.