Egymásnak teremtve

9.rész

Emmel megbeszèltünk mindent. Ő vissza ment a szobába egy üveg pezsgővel és két pohár társaságában. Egy férfi volt a szobájába, akivel épp játszadozni szeretet volna. Gondolom mikor beér a szobájába leveszi csipkés köntösét, és a játékot kezdhetik is. Úgy szoktam hallani a szomszéd szobából, hogy elég hangosan szereti csinálni.
Folytatam az útamat a konyhafelé. Végre odaértem anélkül, hogy valaki leszólított volna. Kivettem a frigoból, csirkemellet hozzá egy kis burgonyát. A burgonyát meghámoztam.  A húst mosni kezdtem, mikor egy kéz melegét éreztem a derekamon, másodpercekkel késő pedig már a nyakamat csókolta. Az érzékeny pontra ért a nyakamon, akaratom ellenére felsziszentettdm. Megfordultam, eltoltam az illetőt annyira, hogy a szemébe nézhesek. Mielőtt megláthatam volna az arcát, gyorsan bekötötte őket, hogy még véletlen se lássam az izgatom arcát. Meg se szólalta csak a szuszogását hallottam. Ismerős volt.  Megfogta a kezem, átölelte a derekam. Vezetni kezdet. A másik kezemel tapogatoztam. Folyamatosan szórítottam az illető az kezemet és a derekamat. Vezetett tovább. Hallottam a csapot a húst áztatva. Egyre messzebb haladtunk a csaptól. Kérdezősködtem.
-Kivagy? Dylen, ha te vagy, le veszed a kendőt a szememről vagy bármi is ez akkor nagyon megbüntetlek. De ha nem akkor most engedj el mert ha nem akkor kinyírlak. Kiskoromban jártam boxolni, nem félek használni azt a tudást amit ott megszereztem.
Értve vagyok.
Meg se szólalt. Csak vezetet tovább. Megbotlottam, úgylátszik a lépcsőhőz értünk,akkor az emeletre vissz. Vezet tovább. Ajtó nyitódást hallottam, akkor valamilyen szobába vissz. Leveszi a derekamról a kezét, vezete felfelé azokat, levedte a rongyot a szememről. Kinyitottam a szemem, körbe pillantottam. Sok lufit, rózsa csókrok mindenhol, rózsa szírmok a padlón. Annyira gyönyörű volt. Megfordultam, Dylen állt mögöttem. Akinek a vigyora a füléig ért.
-Tetszik szerelmem.
Annyira elérzékenyültem, hogy köpni nyelni nem tudtam. Nyakába ugrottam, sírva. Halkan a fülébe súgtam.
-Dylen úgye tudod, hogy a többi férfi nem jelent semmit.
SZERETLEK.
Eltoltam magamtól,hogy láthassák gyönyörű kék szemeit.
-Szerelmem van még egy meglepetésem.
Az ablakhoz kísért. Kinéztem azon. Gyertyákból kivolt rakva SZERETLEK.
És egy nyíl volt, ami egy léghajóhoz muzatótt.
-Istenem. Dylen. Honnan tudtad,hogy ez minden álmom?
-Tudod, hogy éveken át figyeltelek.
-De erről senki nem tudot.
-De egyedül én. Mindenről tudok ami hozzád kapcsolódik.
Kármen szeretlek.
-Én is.
-Akkor mehetünk repülni?
Életem legnagyobb álma most teljesülni fog. Izgulok. Kimentünk a léghajóhoz, beszáltun,Dylen elvágta a köteteleket és már szálhatunk is. Kicsit féltem az elején. De megszoktam és immár élveztem. Annyira szeretem Dyent. Ő nem bánt, nem várel semmit tőlem, úgyan úgy szert minta nem egy ilyen borzasztó munkán lenne.
Fülébe sugtam.
-Nagyon köszönöm.
-Mit köszönsz. Ez természetes szeretlek.
-Mindent.
-Mi mindent?
-Azt,hogy szeretsz.
Azt,hogy kedves vagy velem.
Azt,hogy te vagy az egyetlen férfi a házban aki nem bánt. Önmagamért szeretsz és nem azért akinek kell lennem. Aki most vagyok. Te látod ki vagyok valójában.
Szeretlek. Ezt köszönöm neked.
Közben pár könnycsepp kis is csordultig a szememböl. Láttam, hogy Dyen is elérzékenyült. Szeme megtelt könnyel. Néztük a csillagokat, holdat. Csodáltuk a tájat. Hirtelen egy viharba kerültünk. Dylen nem bírta irányítani a léghajót. Lezuhantunk. Egy réten ébredtem fel. Dylen nem volt mellettem. Tele voltam sebekkel, horzsolásokkal. Szólongatni kezdtem, elindultam megkeresni.
-Dylen hol vagy? Szólalj meg! Kérlek.
Lassu, bizonytalan léptekkel megkerültem a léghajót. Dylen ott feküdt, mozdulatlanul. Ahogy csak bírtam oda rohantam hozzá. Letérdeltem hozzá, hogy megnézem éle még, pulzusa lassú volt. Tele sebekkel. Az ővé súlyosabbak voltak.