Avatár: Az utolsó léghajlító - A háború után

•1.rész•

Mielőtt kimennék, veszek egy nagy levegőt. Tudom, hogy amint kimegyek, minden meg fog változni. Tudom, hogy mi fog történni, mégis félek, bár kicsit megnyugtat, hogy itt van mellettem Aang. Belenézek a szemébe, s hirtelen feltámad bennem az összes emlék, a legjobbak is, és a legrosszabbak is.
Egy éve még bele se tudtam volna gondolni, hogy itt fogok állni, az oldalamon az Avatárral, mint jóbarátommal.
Lecsukom a szemem, majd ici pici sóhajtással széthúzom a vörös függönyt, és kimegyek rajta. Aang követi a példám. Amint kiérek százak szempárja szegeződik rám. Ekkor egy férfi, az egész Tűz Népe nevében elkezd szónokolni, majd tisztelettel beleteszi a Tűz Urának járó fejdíszt a hajamba. Óriási éljenzés tör ki. Körbenézek, mindenki ott áll, mind a három nép. De főleg azok, akik számítanak nekem, a népem, a társaim, a bácsikám, a barátaim, Katara, Sokka, Toph és Suki. Egy könnycsepp is kicsordul a szememből. Eddig azt hittem, hogy akkor leszek a legboldogabb, mikor apám visszafogad, most rájöttem, hogy ez nem igaz, most vagyok a legboldogabb.

Hihetlen, hogy ez már fél éve történt...
Fél éve, hogy vége lett a háborúnak.
Fél éve, hogy a Tűz Urává váltam.
Fél éve, hogy nem találkoztam Aangékkal... Egészen a mai napig...