Avatár: Az utolsó léghajlító - A háború után

•10.rész•

Körülbelül egy óra elteltével visszatérnek bácsikámék. Egészen beesteledett már. Közben Kiyi sokat mesélt magáról, és most már talán nem akar megölni a szemével.
-Gyönyörű ez a hely! - mondja anya, miközben közelebb jönnek. - Szebb, mint ahogy emlékeztem.
-Rengeteg dolog változott. - mondom.
Elmosolyodik.
-Leülhetek hozzátok? - kérdezi.
Körbenézek, hogy lássam, mit szólnak hozzá a többiek. Elkezdenek bólogatni, jelezve a beleegyezésüket.
-Persze. - mondja ki végül Aang.
Anyu leül közém, és Kiyi közé, Aang pedig visszaül Katara mellé. Egymásba karolnak, és Aang ráhajtja a fejét Katara vállára. Elmosolyodok. Szemem sarkából ránézek anyura, ő is mosolyog. Végigmér minket. Nem tudok kiigazodni rajta, mosolyog, mégis mintha szomorúság mutatkozna az arcán.
-Szeretnétek pillecukrot sütögetni? - töri meg a csendet bácsikám.
-Igen. - csillan fel egyszerre Aang és Kiyi szeme.
Bácsikám elmosolyodik, és elindul befelé.
-Ahhoz kellene tűz is, nem? - kérdezi Sokka.
-Itt vagyunk a Tűz Népében. Tényleg kérdéses a tűz? - nevet fel Katara.
Mindannyian elmosolyodunk.
-Szedjünk egy kis tűzi fát! - javaslom, majd felállok és elindulok a fák felé.
Sokka és Aang követnek.

Hárman gyorsan sikerült összeszedni megfelelő adag fát, és bácsikám is visszaért a pillecukrokkal. Szépen összeraktuk a tűzrakóhelyet, s visszaültünk a padra.
-Hagy én! Én szeretném! - mondja Aang, miközben közelebb húzódik a fákhoz.
Egy apró tűz gömböt formál a tenyerében, majd a fákra irányítja azt. Meggyullad, azonban azonnal el is alszik.
-Szép munka! - nevetek fel, majd én is meggyújtom, de ezúttal égve is marad.
Bácsikám kiosztja a nyársakat, illetve a pillecukrokat hozzá.
-Versenyzünk, hogy kinek sül meg előbb? - kérdezi édesen Kiyi.
-Igen! - vágja rá Aang.