Avatár: Az utolsó léghajlító - A háború után

•11.rész•

Aang és Kiyi olyan gyorsan szúrták fel a nyársra a pillecukrukat, amilyen gyorsan csak tudták. A többiek szemmel láthatóan nem szálltak be a "játékba". Viszont ők ketten nagyon is komolyan veszik, egy pillanatra sem kalandoznak el a tűz felett lebegő édességtől..
Én, mint "házi gazda" utoljára nyúlok a zacskóba és veszem el a saját adagomat. Körbenézek, Aang és Kiyi még mindig a tűz felé merednek. Kezembe veszek egy pillecukrot, majd összeszorítom az öklömben. Érzem ahogy a testemen áthalad a tűz ereje, de éppen csak annyira engedem ki, hogy a pillecukrot picit megégesse. Kinyitom az ujjaimat, hogy szemügyre vegyem kreálmányomat.
-Azt hiszem nyertem. - mosolyodok el, miközben a többiek felé mutatom a pillecukromat.
Aang és Kiyi egyszerre kapják fel a fejüket.
-Ez nem ér! - teszi le a nyársát Kiyi.
Mindenki elmosolyodik.
Megfogom a pillecukrot és feldobom pár cm magasra. Becsukom a szemem és nyitott szájjal várom, hogy a finomság a számba essen, de nem történik semmi. El kezdek körbenézni magam körül, de nem találom sehol, amikor is hangos nevetés tör ki. Felnézek, és megragad Aangon a tekintetem. Ott a kezében a pillecukor, valószínűleg levegő idomítással szerezte meg.
-És ez ér, Kiyi? - szedi ketté a tőlem ellopott édességet Aang, majd Kiyi felé nyújtja, aki elfogadja tőle.
-Igen. - mondja kuncogva Kiyi, miközben megeszi a pillecukrot.
Én is elkezdek nevetni.

Körülbelül fél óráig sütögettünk még, mire annyira beesteledett, hogy elindultunk befelé.
-Jó éjszakát! - köszönök el anyától, Ikemtől és Kiyitől. - Ha bármi van, csak szóljatok.
-Jó éjt, Zuko! - anyu ad egy puszit a homlokomra, majd becsukja maguk mögött az ajtót.
Megfordulok, és látom, hogy Aang, Katara és Sokka távolodnak el tőlem.
-Jó éjszakát, Zuko! - mondják egyszerre. - Holnap találkozunk.
Meg sem várták, hogy bármit is mondhassak, máris bementek a szobájukba.
Elindulok a szobám felé, közben halkan kántálva, hogy "Nem lesz semmi baj.", "Nem lesz semmi baj.".

Egy gyors zuhany után fáradtan, de főképp idegeskedve huppanok le az ágyra.
Hátradőlök és magamra húzom a takarót. Kinézek az ablakon, gyönyörűen látszódnak a csillagok, annyira békés az egész. Elkezdek kevésbé parázni. A szívdobogásom szépen lelassul, egyre lassabban veszem a levegőt, végül a szememet lecsukva elalszok.