Avatár: Az utolsó léghajlító - A háború után

•13.rész•

Valaki hátulról megérinti a vállam. Nem fordulok meg, anélkül is tudom, hogy anya az, érzem abból, ahogy hozzámér. Gyengéd és féltő.
-Miért nem alszol? - kérdezem, a szememet le nem vetve a csillagokról.
-Ezt én is kérdezhetném. - támaszkodik neki ő is a korlátnak. - Ma lesz az ünnepély, kipihentnek kell lenned.
-Csak délután kezdődik. Lesz egy csomó időm pihenni. - fordulok felé.
-Talán könnyebb lenne, ha elmondanád, mi nyomja a szíved. - mondja, közben nézi a csillagokat.
-Minden teljesen rendben van. - mondom határozottan.
Anya sóhajt egyet.
-Tudom, hogy sokáig nem voltam melletted, de még ígyis látom, ha valami baj van. - gyengéden végigsimítja az arcom.
-Rémálmom volt. Ennyi az egész.
Anyu közelebb jön, s ráteszi a kezét a hátamra.
-Mit álmodtál? - kérdezi.
-Butaságot, - próbálok mosolyogni. - ami sosem fog megtörténni.
-Jobb lenne, ha elmondanád, nem gondolod?
Látom rajta, hogy egyre jobban aggódik.
-Azulával álmodtam... - bököm ki végre. - Kihívott egy Agni Kai-ra, én pedig igent mondtam. Végül ő nyert, de mielőtt bármit is tehetett volna velem... felriadtam.
-Ez csak egy álom! - ölel meg. - Vagy nem így gondolod?
-Nagyon rossz érzésem van. - nézek fel az égre. - Nem hiszem, hogy véletlen lenne...
-Hogy érted?
-Régóta nem hallottam felőle...
Pár másodpercig csend ül közénk.

-Szerinted jól van? - néz fel az égre.
-Azula egy erős és ravasz lány, biztos vagyok benne, hogy boldogul. - nézek rá a szemem sarkából.
Nem tudom kiolvasni az arckifejezéséből, hogy mire gondolhat éppen.
-Hiányzik? - fordulok teljesen felé.
-Nagyon is. - hajtja le a fejét. - De attól félek, hogy ő látni sem akar engem. Szörnyű anya voltam.
-Ez nem igaz! - nézek bele a szemébe. - Te voltál és vagy a legjobb anya a világon. És mondhat Azula bármit, biztos vagyok benne, hogy a szíve mélyén szeret téged.
Beleharap az ajkába. Látszik rajta, hogy ideges.
-Neked hiányzik? - próbálja terelni a szót.
-Igen. - fordítom el a fejem. - De igazság szerint, nem szeretném ha visszajönne. Legalábbis most nem.
-Hogy érted?
-Azulával sosem voltunk túl jóban, főleg a háború vége fele. - nézek lefelé. - Nem szeretném, ha nektek vagy Aangéknak bántódásotok esne.
-Gondolod, hogy képes lenne rá?
-Nem gondolom, tudom. - jelentem ki.

Körülbelül öt perc után anyu törte meg újra a csöndet.
-Szerintem én megpróbálok visszaaludni kicsit. Jobb lenne, ha te is ezt tennéd! - simítja végig a hátam.
-Azt hiszem, én még maradok. - mosolygok rá.
Anyu nyom egy puszit a homlokomra, majd elmegy.