Avatár: Az utolsó léghajlító - A háború után

•3.rész•

-Zuko! - mondja nagy mosollyal az arcán Katara, majd elindul felém.
Sokka és apjuk követi őt.
-Nagyon örülök, hogy eljö... - még be sem fejeztem a mondanivalómat, mikor Katara félbeszakít.
-Hiányoztál. - mondja és jó szorosan megölel.
Elmosolyodok, egyáltalán nem ilyen üdvözlésre számítottam. Hirtelen minden, ami miatt aggódtam, elszállt.
-Zuko, örülök, hogy látlak.
-Én is örülök, Sokka. - kézfogással üdvözöljük egymást.
-Hakoda, külön köszönet, hogy te is eljöttél. - hajolok meg előtte.
-Részemről a megtiszteltetés, Tűz Ura Zuko. - hajol meg. - De nem tudok sokáig maradni.
-Már most is késésben vagy, nem? - kérdezi Katara, a szemét forgatva.
-De... - sóhajt egy nagyot. - Már megyek is.
-Szívesen várunk a jövőheti ünnepélyre. - mondom.
-Köszönöm a meghívást. - meghajol, aztán felszáll a hajóra.
-Valami baj van? - fordulok Katarához.
-Dehogy. - kerekedik ki a szeme.
Kérdően ránézek Sokka-ra, ő csak megvonja a vállát.
-Ha gondoljátok, indulhatunk. - váltok témát.
Bólintanak. Oda hívok magunkhoz két őrt, ők átveszik Katara és Sokka cuccait, majd elindulnak a palotába. Mi pedig követjük őket.
Az út során Sokka mindent óriási kíváncsisággal megvizsgált. Nem jutottunk el sokáig, mikor egy hangos morajt hallottunk. Hátrafordultunk, mintha az égből hallatszott volna.
-Ez... olyan volt, mint... Appa! - csillan fel Sokka szeme.