Avatár: Az utolsó léghajlító - A háború után

•7.rész•

Körülbelül egy óráig sétáltunk, közben bemutattam neki a palota környékét. Ő könnyes szemmel tett meg minden lépést, én pedig nem tudtam mit tenni, hogy megnyugtassam. Végül odaértünk a palota bejáratához, bácsikám már ott várt minket Aangékkal.
-Bocsánat, hogy eddig tartott. - mondom. Mikor látom, hogy jelzik, hogy semmi baj, folytatom. - Hadd mutassam be nektek az... - összecsuklik a hangom, megköszörülöm a torkom. - Édesanyámat.
Mindenkin egy apró meglepődést látok, meg tudom érteni őket, én is pont így érzem magam.
-Anya, - nézek rá. - Ők itt Katara, Sokka...
Ők egy mosollyal üdvözlik őt, anya pedig biccent egyet.
-És Aang. - szólalok meg újra. - Ő az...
-Avatár. - szakít félbe. - Tudom, hallottam róla.
Aang egy picit elmosolyodik.
-Örülök, hogy megismerhetlek, Avatár. - hajol meg előtte.
Aang arcán az értetlenség tűnik fel. Összehúzza a szemöldökét, majd megszólal.
-Ismerlek valahonnan?
Anya és a bácsikám összenéznek és elmosolyodnak.
-Lehetséges, hogy emlékszik? - kérdezi anyu.
-Úgy tűnik. - mosolyodik el bácsikám.
Most már mindannyian értetlenül nézünk egymásra, mivel nem sikerült sok mindent -mondhatni semmit nem sikerült - kiszűrni az előbb elhangzott beszélgetésből.
-Lassan el kell indulnunk, hogy időben kiérjünk. - mondja bácsikám.
Rengeteg kérdés fogalmazódik meg bennem.
-Indulhatunk akár most is, ahogy gondolod. - mondja anya.
Bácsikám bólint, és el is indulnak.
-Hova mennek? - kérdezi Sokka.
-Fogalmam sincs. - rázom meg a fejem.
Pár másodperces sokk után, Katara törte meg a csöndet.
-Akkor most már biztos boldog vagy. - mosolyog.
-Igen... - mondom lesütött szemmel.
-Mi a baj? Azt hittem vissza akartad kapni az édesanyádat...
-És meg történt. - fejezem be a mondatát. - De ezzel rengeteg kérdés merült fel bennem.
-Nem csak benned. - tesz egy vicces beszólást Sokka.
Ránézek Aangra, látom, hogy valamin nagyon gondolkozik.
-Aang?
-Hmm? - figyel fel.
-Min gondolkodsz ennyire? - kérdezi Katara.
-Nagyon ismerős nekem, csak nem tudom honnan. - mondja Aang. - Tudom, hogy láttam már őt valahol.
Katara, Sokka és én elkezdünk furán nézni rá.
-Hol láthattad őt? - kérdezi Sokka.
-Nem tudom. - temeti a kezeit az arcába Aang. - Fogalmam sincs.
-Igazából nem lényeges. Miket tudsz róla? - kérdezem.
-Nem túl sokat... - kezd bele.

Aang elmondott mindent, amit tudott, nagyjából azokat, amiket eddig is tudtam... Közben beültünk a palota egyik szobájába. Miután átbeszéltük a témát, és már senki nem tudott mit szólni, Sokka törte meg a csöndet.
-Nem eszünk valamit?
Felnevetünk.
-Na de tényleg. Komolyan kérdeztem.
-Ha ti is éhesek vagytok, én nem vagyok ellene. - nézek rá Katarara és Aangra.
-Ehetünk. - vonják meg a vállukat.
-Akkor menjünk. - mondom, és elindulok az ebédlő felé.
Amint belépünk a helyiség ajtaján a szakács fogad minket.
-Tűz Ura Zuko! - hajol meg előttem, én biccentek egyet. - A szokásos megfelel?
-Természetesen. - mondom.
-Körülbelül fél óra és kész. - mondja, és bemegy a konyhába.
Ránézek a többiekre. Ők már helyet foglaltak az asztalnál, én is leülök hozzájuk.
Pár másodperc után odajött hozzánk egy felszolgáló.
-Tehetek valamit, amíg el nem készül az étel? - kérdezi tisztelettudóan.
-Tudna szólni a bácsikámnak? - kérdezem tőle. - Lehet ők is csatlakoznának.
-Természetesen Tűz Ura Zuko. - hajol meg, majd elindul kifelé.

Elkezdtünk beszélgetni, ezúttal random témákról, bármiről, ami eszünkbe jutott. Majd fél óra elteltével kihozták az ételeket. Szó nélkül mérem végig a fogásokat.
-Baj van? - kérdezi Aang.
Megrázom a fejem. Annyi minden történt az elmúlt pár órában, hogy elvette az étvágyam az új információk begyűjtése. Nem voltam túl meggyőző, mert Aang csak egy szemöldök felhúzással válaszolt.
Ebben a pillanatban jelenik meg az a felszolgáló, akit nem olyan rég küldtem el. Meghajol, mielőtt bármit is mondhatna.
-Bármelyik percben ideérhet a bácsikája és édesanyja.
-Köszönöm. - bólintok egyet.
Besétál a konyhába.
Ahogy mondta, úgy volt. Nem telt el két perc, és máris itt voltak. A tekintetünk semleges, nem mosolyognak, de nem is konyul le a szájuk. Anyun inkább az idegesség látszik.
-Minden rendben? - kérdezem.
Összenéznek, majd anyu idegesen beleharap az alsó ajkába.
-Bácsikám! - szólok újra.
Megint egymásra néznek. A többiek nem szólnak egy szót sem.
-Meg fogja érteni, ne aggódj! - szól oda anyának bácsikám.
Anya vesz egy nagy levegőt, majd hosszan kifújja. Nem értem mi történik.
-Zuko, kijönnél velem egy percre? - vékonyodik el a hangja.
Felállok a székből, és elindulok felé.
-Muszáj tudnod valamiről... - mondja, közben kilép az ajtón.