Star Wars: The light of the First Order ( Az Első Rend fénye)

8.Fejezet

Miután ajkaik elváltak egymástól percekig csak csöndben nézték egymást, mikor cipők dobogására lettek figyelmesek. Megfordultak, és megpillantották a feléjük tartó Leiat. Ann, aki a találkozást édesanyjával most elkerülte volna gyorsan oda suttogta Poenak, hogy „Majd találkozunk", és elviharzott a másik irányba, amilyen gyorsan csak tudott, remélve, hogy a nő nem vette őt észre. Futott, egészen addig, míg el nem került az épületek közeléből, és ki nem ért a csatatér szélére. Egyszerre három ellenálló katona támadt rá, akiket nem akart megölni, így egy ideig csak megpróbált kitérni a lövések elől, de a három férfi hamar körbe kerítette. Ann az egyikőjük fegyvert tartó vállába lőtt, aki így kénytelen volt azt elejteni, és ügyetlenebb kézzel próbálkozni. Megkísérelte ugyanezt a többieknél is, de nem jött össze. Épp miután ellőtt vaktában egy lövedéket fájdalom hasított a bal combjába, és a saját teste súlya alatt összerogyott. Itt már érezte, hogy ha meg akar menekülni, akkor ölnie kell, más lehetősége nincs. A katonák célba vették őt, és ő csak lövöldözött, talán az egyiket el is találta, de látása homályosodni kezdett a fájdalomtól. Egyszer csak az egyik férfi felkiáltott, és mikor Ann oda kapta a fejét látta a mellkasából kiálló vörös fénykardot. Összeszorította a szemét, és mikor megint kinyitotta mind halottan feküdtek körülötte, Ben pedig előtte térdelt, és aggódva nézett le rá.

- Köszi – préselte ki a fogai között.

- Látod, mondtam, hogy nem kéne eljönnöd – csóválta a fejét Ben.

- Nem, jó, hogy eljöttem, még életben vagyok, végül is.

- De nem magadnak köszönheted...

A lány hangosan felnevetett.

- Hogy bírsz te ilyenkor is nevetni – húzta fel a szemöldökét a testvére.

- Ügyesen, tehetséggel – mosolyodott el, majd Ben vállába kapaszkodva megkísérelt felállni, ami végül nagy nehezen sikerült, de megállni csak úgy tudott, ha a fiú tartotta.

- RZ-1126 – szólt oda Ben az egyik rohamosztagosnak. - Keress egy pilótát, mondd, hogy jöjjön ide – adta ki a parancsot.

- Igen, uram – szalutált a rohamosztagos, RZ-1126, majd futva elindult.

Pár perc elteltével visszatért mellette egy az Első Rend egyenruháját viselő férfival.

- Parancsára, uram – fordult Ben felé.

- Galran, vidd el Annt a bolygóról, vissza a hajóra, és figyelj rá, amíg vissza nem érek!

- Igen, uram – bólintott, majd hagyta, hogy a lány rátámaszkodjon, és elvitte az egyik tie vadászgéphez.

- Ugye tudsz lőni – nézett Annre, aki megrázta a fejét. A férfi felsóhajtott.

- Rendben, nem olyan nehéz, de ha nem védekezünk, biztos meghalunk, szóval muszáj megtanulnod – mondta, mire a lány csak bólintott. – A bal oldali kapcsolóval tudsz fegyvert váltani, a jobb oldalon van egy irányzék, azzal célzol, és a középső gombbal tüzelsz. Érthető?

- Bal vált, jobb céloz, gomb lő. Egyszerű! – bólintott, és emlékezett a jelenetre, mikor az Ébredő erőben ugyanezt mondja el Poe Finnek. A gondolatra elmosolyodott.

- Mehetünk, kérdezte Galran, miután besegítette a lányt a gépbe.

- Én készen állok – bólintott Ann, miközben fejében még egyszer elismételte, hogyan kell lőnie: Bal vált, jobb céloz, gomb lő.

Szép lassan felszálltak, de egy idő után, ahogy várható volt, az ellenálló gépek lőni kezdtek rájuk. Ann pedig visszalőtt. Az első pár próbálkozás után már kezdett egész jól belejönni, és úgy érezte magát, mint régen, amikor a húga (aki nem is az igazi húga) videojátékaival játszottak. Csak ez egy kicsit komolyabb. Nem arra megy, hogy ki teregessen, vagy menjen a boltba, hanem hogy túlélik-e, vagy nem. Hát igen, van azért némi különbség. Miután kilőtt egy pár gépet, épségben megérkeztek a hajójukig. Amint Galran kisegítette a vadászgépből Annt megint megcsapta a fülledt meleg. Remélte, hogy a harcnak hamar vége lesz, és eltűnhetnek innen.

Fent a hajón szerencsére maradt egy gyógyító droid, aki bekötözte a lány sebét, és ezek után Galrannal együtt kiültek a homokba egy-egy pohár hideg vízzel.

- Ne haragudj, gondolom, szívesebben harcolnál, mint hogy rám vigyázz, amire amúgy semmi szükségem sincs – nézett kissé bűnbánóan a férfire.

- Viccelsz? – nézett rá. – Senki sem akar meghalni. Hála neked, élve megúsztam.

A lány elkomorodott. Mikor a filmeket nézte, soha nem gondolkozott el azon, hogy ezeknek az embereknek családjuk is lehet, vagy ha nem is, csak életben akarnak maradni. Valahogy a filmek ebből a szempontból nem elég figyelmesek, hisz csak Han, vagy Obi-Wan halálára fordítanak jelentőséget, de az átlagembereké senkit se érdekel. Annt se érdekelte, amíg azt hitte, ez csak egy ember agyának szüleménye, de mint kiderült, ez a valóság. Vagy valaki nagyon bedrogozta... Lehet, hogy volt valami az ebédjében? De ezt a lehetőséget hamar elvetette. Ezek az emberek léteznek, élnek, és meg is halnak. A szüleik, a testvéreik, a gyerekeik... rájuk senki se gondol? Senki. Ahogy Ann se gondolt, amikor lelőtte a gépeket. Azokra gondolt, akik neki hiányoznának. Ben. A testvére, aki visszahozta őt az igazi világába. Bár még csak pár napja ismeri, nem akarta elveszíteni őt. Jelenleg nem számíthatott senkire rajta kívül, és ő is bármelyik pillanatban meghalhat a csatatéren. És akkor mi lesz? Egyedül maradna! Egy csomó rohamosztagossal... Egyedül még csak el se tudna szökni az ellenálláshoz. Poehoz... Aki szintén bármelyik pillanatban meghalhat. Őt még kevésbé ismeri, mint Bent, de valahogy kötődik hozzá... lenyűgözi őt a férfi. És ők ugyanúgy meghallhatnak, mint bármelyik másik ember a csatamezőn. Ugyanúgy, mint ahogy Ann is meghalt volna, ha Ben nem menti meg.

- Ms. Solo, minden rendben?

Eddig észre sem vette, hogy az arcát könnycseppek áztatják. Lassan bólintott, majd a férfire nézett.

- Kérlek, segíts bemenni a hajóba.

- Gyere – nyújtotta a kezét, és besegítette a lányt az űrhajó belsejébe, ahol jóval hidegebb volt, mint kint.

- Köszönöm – erőltetett mosolyt magára Ann. – Csak kicsit egyedül szeretnék maradni.

A férfi bólintott

- Ha szükséged van valamire, nyugodtan kiabálj - mondta majd elsétált, így Ann végre egyedül maradhatott.