Írástechnikai cikkek

A történetes blogger nem blogger

Ez a cikk sokkal inkább blogos körökben számottevő, de úgy gondoltam, nektek is megmutatom, biztosan többen vannak köztetek is, akik nem csak Wattpaden tevékenykednek. :)

És ha már itt vagyunk, egy kis önreklám: a blogom új címre költözött, mától a http://daremo.hu címen érhetitek el leghamarabb az új cikkeimet és a novelláimat is. Nem minden kerül ám fel Wattpadre. :)

Ellentétek bloggerek és bloggercsoportok között mindig vannak és lesznek. De néha úgy érzem, hogy félreértésen, meg nem értettségen vagy az ismeretek hiányán alapul a konfliktus vagy a másik lekicsinylése.

Az utóbbi időben több, különböző témában író blogger véleményébe is belefutottam arra vonatkozóan, hogy a történetes blogok — mondjuk ki csúnyán — hulladékok. Butuska szappanoperák ezernyi részen át elhúzva, mint a rétestészta, lelkes, de nem sok ésszel bíró tizenévesek által lepötyögve. Úgy érzem, hogy ez mellett nem mehetek el szó nélkül, és nyilván nem csak azért, mert én már kiléptem a tizenéves korszakból, és mégis körmölöm a kis történeteimet.

Madarat tolláról, embert a... blogjának témájáról?

Én ugyan ritkán olvasok olyan blogokat, mint amiken általában az ilyesfajta véleményekbe szoktam botlani. Szépégápolás, életmód, gasztronómia, bulvár — mint blogtémák, engem alapvetően nem vonzanak, de ha szembejön egy érdekes című cikk, rá szoktam kattintani. Így jutok el azokhoz a véleményekhez (nemcsak bejegyzésben, hanem beszélgetés során is), amik arról szólnak, hogy történetet írni, és ezáltal bloggernek hívnia magát az embernek nem helyes, gáz dolog. Mert a neten közzétett szappanoperák igénytelen minőségűek (különben könyvben lennének már, nem?), és attól, hogy valaki fiktív sztorikat agyal ki, még ne nevezze már magát bloggernek.

Persze nem mindenhol ilyen radikális a helyzet. Van, aki csak megjegyzi, hogy nem olvasna ilyen történetes blogokat, mert biztosan nem olyan színvonalasak, mint egy kiadott könyv. Valahol ez a hozzáállás még jogos, ha az illető nem ásta bele magát mélyebben a történetes blogok világába. Nekem viszont van 7 érvem, ami megdönti az övéiket.

1. Kezdők mindig, mindenhol vannak

Nem is értem, miért kell ezt ragozni, miért nem egyértelmű. Például az ember nem születik gasztrobloggernek, nem úgy kezdi a konyhában, hogy a saját receptjeit próbálgatja ki már azelőtt, hogy megtanulna tojásrántottát készíteni. Vagy mondhatnám azt is, hogy egyetlen lány sem tud elsőre egyenes tusvonalat húzni — és akkor most csak két nagyon népszerű témát emeltem ki abból a rengetegből, amin kívül esik a történetes blog.

Ugyanígy logikusan feltételezhető(nek kellene, hogy legyen), hogy történetet írni sem úgy kezd az ember, hogy nyolcévesen lerak az asztalra egy hatkötetes bestseller sorozatot, amiből aztán hollywoodi sikerprodukció lesz filmek formájában. Miért kell azon meglepődni, hogy a főleg tizenévesekből álló amatőr írói bloggerréteg művei nem kiadható színvonalúak még? Ne gondolja bárki is azt, hogy a ma világszerte kötetek millióit eladó szerzőknek nem voltak kezdeti próbálkozásaik, szárnybontogató, de aztán a fiókban maradó regényeik, amiket ma már semmi pénzért nem vállalnának fel.

Az írásban is, mint mindenben, fejlődni lehet. Attól, hogy a mi nem kézzel fogható termékekkel foglalkozunk, esetleg nem a mindennapi közéleti eseményekkel foglalkozunk (vagy nem nyíltan), a mi munkánkban is vannak kezdők, amatőrök, gyakorlottabb amatőrök és profik is. Sok olyan, mára már kiadott könyves író van az országban, aki annak idején internetes publikálással kezdte, akár saját blogon, akár amatőr írós közösségi oldalon (pl. a Merengőn). Sokunk csak itt bontogatja a szárnyait, gyakorlóterepnek használjuk a blogot, hogy később komolyabban tudjunk foglalkozni a szenvedélyünkkel. Nincsen abban semmi szégyen, ha valaki nem profin kezdi, de tisztában van a hibáival, hiányosságaival, gyengeségeivel, és alázatosan tanulni, fejlődni akar!