Írástechnikai cikkek

Bétázásról I. - Mi az a bétázás, és kinek hasznos ez?

A cikkekről

Egy új cikksorozat keretében szeretnék minél több tudnivalót és előnyt bemutatni a bétázásról, ami minden író legjobb „barátja" kellene, hogy legyen. Ma egy rövid bejegyzés keretében a bétázáshoz köthető alapvető fogalmakat szeretném tisztázni, illetve magát a bétázás menetét; később pedig szó lesz arról, hogy milyen egy jó béta, mit kell megtennie az írónak a bétázás előtt és után, és végül fel fogok sorolni néhány olyan jelenséget, ami teljesen el tudja venni az ember kedvét attól, hogy önzetlenül segítsen más írópalántáknak. Tartsatok velem a következő hetekben. :)

Alapfogalmak

Bétázás: írós, amatőr írós körökben azt nevezzük bétázásnak, amikor egyik író a másiknak önzetlenül segít kijavítani a története hibáit, véleményt mond az alkotásról. Nevezzük még írós köröktől függően lektorálásnak is.

Béta: az a személy, aki a véleményt vagy javítást elkészíti. Nevezik még lektornak is.

Hogyan is zajlik a bétázás?

Lényegében nincs kőbe vésve a folyamat, a fontos az, hogy neked és a bétádnak is megfeleljen. Van egy kifejezetten bétakeresésre létrehozott Facebook-csoport (#Világ bétái), ahol a legtöbb felkínált történetre legalább két-három lehetséges béta is ugrik, úgyhogy én melegszívvel ajánlom mindenkinek ezt a csoportot — nemcsak annak, aki úgy érzi, hogy segítségre van szüksége, hanem annak is, aki teljesen elégedett magával, ugyanis nincs olyan írás, amit ne lehetne még pofozgatni.

Általában azért a legtöbb blogos és írós csoportban felüti néha a fejét egy-egy olyan bejegyzés, hogy valaki segítséget keres (vagy ritkábban: felajánl) egy történet javításához. Ha a két fél megegyezik a részletekben, akkor már bétázásról beszélünk!

Leggyakrabban e-mailben vagy Facebookon keresztül történik a kommunikáció: az író elküldi a történetét a bétájának, aki azt elolvassa, és visszaküldi a hibák megjelölésével a szöveget, ezután pedig ezeket az író kijavítja, vagy ha valami nem világos számára, akkor megbeszéli azt a bétájával. Ilyen egyszerű, nincs benne semmi ördöngösség: a történet jobb lesz, és mindkét fél boldog.

Miért jó ez az írónak?

Nyilván ezt egyszerűbb megérteni: mert fejlődik ő is, és az írása is. Ha nem utasítja el a segítséget (erről majd egy későbbi cikkben fogok bővebben írni), nem úgy éli meg a bétázást, mint egy ellene való támadást, akkor hamar rá fog jönni, hogy mik a típushibái, mikre kell jobban figyelnie, pár dolgot akár már egyetlen javítás után megtanulhat.

Sokan azt hiszik, hogy elég, ha saját maguk átolvassák a történetüket legalább ötször, de el kell keserítenem őket: közel sem elég. Főleg közvetlenül a megírás után tapasztalom magamon is azt, hogy képtelen vagyok észrevenni a legnyilvánvalóbb hibákat is, mert én pontosan tudom, hogy mit akartam írni, és a saját agyam képes becsapni. Így történt például, hogy egy néhány héttel ezelőtti cikkben azt írtam, hogy „bemenni a könyvespolcba" — utólag teljesen egyértelmű, hogy nem a könyvespolc a megfelelő szó, de hiába olvastam át többször is azt a cikket, nem vettem észre. A hibák azonban nemcsak ilyen jellegűek lehetnek: például te, mint író, ismersz egy titkot, egy jellemvonást, egy múltbéli töredéket, amivel teljesen összeáll a sztori, de valami folytán elfelejted beleépíteni a történetbe, vagy túl későn derül ki. Ez esetben lehet, hogy számodra teljesen egyértelmű minden, míg az olvasó csak a fejét kapkodja, mert nem érti, miért nem áll össze előtte az egész.