Váratlan találkozás

Bevezető

Itt ülök a lépcsőházban, megállás nélkül sírva. A fülemben folyamatos lejátszáson szól Green Day-től a 21 Guns. Hamuszürke hajam tekergetem az ujjaim közt, miközben gondolkozon. Leginkább Krisztiánon. Krisztián végzős, szőke hajú, és barna szemű. Beleszerettem, amikor még csak 10-edikes volt, és 2 hete bevallotta, hogy szívesen járna velem. Persze csak hazudott. Kiderült, hogy egyfolytában megcsalt. És ma délután átjött hozzám, hogy közölje, megunt, és nem kellek már neki. Hitetlenkedve néztem a szemeibe, majd annyit mondtam: rohadj meg!, és kinyitottam az ajtót, és kitessékeltem. Megvártam amíg elhagyja a lépcsőházat, leültem a lépcsőre, majd keserves zokogásban törtem ki. Azóta másfél óra telt el, és még mindig a lépcsőn ülök, hátamat  a falnak támasztva. Anyu este jön haza, mert most dolgozik, Apu meg külön lakik, mivel elváltak. A bátyám, Norbi, és a nővérem, Fanni pedig táborban vannak.
Fogtam magam, kinyomtam a zenét, hogy átkapcsoljak egy másikat, de zajokat észleltem. Megálltam az írásban, és kihúztam a fülemből a fülhallgatót. Tisztán lehetett hallani, ahogy felettem egy-két emelettel kiabálnak.
-Jólvan, a sohaviszontlátásra!-Ordította egy fiúhang, majd egy ajtócsapódást hallottam még, és ennyi. Visszatettem a füllhallgatót, és halkabban betettem a Revolution Radio-t. Fejem nekidöntöttem a falnak, és becsuktam a szemem. Hirtelen arra riadtam fel, hogy egy fiú leül mellém, ugyanúgy a falhoz támaszkodva. Fekete haja volt, és ragyogó zöld szemei. Észrevette, hogy nézem, ezért felém fordította a fejét. Kivettem a fülhallgatót a fülemből, és csodálkozva meredtem rá.
-Szia-Mondta kék szemeimbe.
-Szia-Köszöntem vissza.
-Zente-Nyújtotta a kezét.
-Sophy-Fogadtam el, és kezetráztunk.
-És te hogyhogy itt vagy? És mi a baj?
-Szakított velem a barátom, lassan két órája, és azóta itt vagyok.
-Miért nem bent?-Ott a pont.
-Nemtudom. Lusta vagyok. Meg bent telienném magam bánatomban-Improvizáltam-És te milyen útban vagy itt?
-Itt laktam. Mostanáig-Olyan lazán mondta, mintha csak azt mondaná, hogy éhes. Döbbent arckifejezésem láttán vigyorogni kezdett-Nyugi, nem miattad.
-Ja, nem, nem arra gondoltam-Habratyoltam össze-vissza.
-Összevesztem a szüleimmel, és kiraktak.
-És min? Ja, bocs, ez nem rám tartozik.
-Csak azon, hogy sokat isznak. Meg drogoznak.
-Sajnálom.
-Nincs semmi olyan, amit sajnálnod kellene-Mosolyodott el keserűen. Hirtelen ötlettől vezérelve odahajoltam hozzá, és megöleltem.
-Hé! Akkor hova mész?-Jutott eszembe.
-Fogalmam sincs. A haverom nincs itthon, a nagyszüleinél van, holnapután jön haza, a többi barátomhoz nem akarok menni. Úgyhogy szerintem megyek a reptérre, és elutazom Londonba.
-Mi? Nemár! Nálunk lehetsz, amíg nem találsz egy biztos helyet, jó?-Bár arra még kiváncsi vagyok, hogy anyu mit szólna hozzá, de megoldanám, csak ne kelljen hajléktalannak lennie.
-Nem kell, köszi, de azért aranyos vagy.
-De. Gondolj bele, a szüleid mennyire idegesek lennének-Próbálkoztam a másik módszerrel. Zente elgondolkozott.
-Nem lenne gond?-Fordult felém.
-Dehogyis. Csak még meg kell beszélni anyuékkal.
Így történt, hogy Zente ideiglenesen hozzánk költözött.