Váratlan találkozás

4-Tejszínhab

Mikor hazaértünk az első utam a konyhába vezetett. Mivel az étkező és a nappali egybe van, így Zente, aki a kanapén feküdt, láthatta, ahogy azon tanakodom, hogy mit egyek. Két perc alatt 6-szor nyitottam ki a hűtőt, néztem át a polcokat, és nyitottam ki a sütőt. Az utóbbit nem tudom, miért csináltam, csak jól esett. A pultnak dőlve tanakodtam, hogy mit egyek, majd eszembe jutott, hogy van még tejszínhab! Mint aki megőrült, úgy rohantam a frigóhoz, és téptem fel az ajtaját. Persze, hogy a legeldugottabb helyen volt, a zöldségek mögött. Még én tettem oda, nehogy valaki megtalálja. Ünnepélyesen feltartottam, mintha valami őrült nagy kincs lenne, mire Zente felröhögött.
-Ezért szenvedtél annyit?-Kérdezte mosolyogva.
-Igen!-Feleltem sértetten-Te nem tudod, hogy ez mekkora érték.
-Bocsánat-Kért elnézést, de a mosolyráncai elárulták, hogy csöppet sem gondolta komolyan, és hogy nagyon jól szórakozik rajtam.
Vállat vontam, majd nyomtam egy hatalmas adagot a számba. Idilli pillanat volt, még a szemem is csukva tartottam, ami kár volt, mert nem vettem észre, hogy Zente felém settenkedik, majd megnyomja az arcom, ami következtében kiköptem a habot. Telibe találtam Zente arcát, és a pólója sem úszta meg teljesen. Kínosan sütöttem le a szemem, miközben egyre erősebben kellett visszafognom a kitörni készülő nevetésem. Zente szemébe néztem, aki unottan bámult rám, majd magára.
-Bocs-Röhögtem el magam, ami már jól esett a sok visszatartás után.
-Semmi gond. Te takarítod le-Mondta lazán.
-Máris hozok egy rongyot-Indultam volna el, de a következő mondata megakadályozott ebben.
-A nyelveddel gondoltam-Kacsintott rám, mire hozzávágtam az első kezembe kerülő tárgyat. Ami a telefonom volt. Zente elkapta, majd még szélesebb vigyorra húzta a száját.
-Add vissza-Kérleltem.
-Majd ha letakarítod ezt-Mutatott az arcára.
-Nem. Van itt még-Emeltem fel a tejszínhabos flakont, és a számhoz emeltem. Nyomtam, de csak egy kevés jött belőle, és az is csak nagy nehezen. Zentének egyre nagyobb lett a vigyora.
-Na, el is fogyott. De kár. Vagy nézd, van itt is-Mutatott magára.
-Nem kell, köszönöm, még a végén elhízok-Mondtam a szemébe.
-Majd lemozogjuk-Nőtt mégjobban a vigyora.
-Najó, feladom. Adok egy rongyot, te pedig eme dicséretre méltó cselekedetemért visszaadod a telóm-Mosolyogtam.
-B verzió?
-Nos, lássuk csak... Igen, van. Én nem adok neked rongyot, de visszakapom a telefonom.
-Ez se jó-Rázta meg a fejét.
-Akkor passzolok.
-Biztos? Lenne egy jó ajánlatom-Kacsintott rám.
-Na, mi az?
-Lenyalod a tejszínhabot az arcomról, és ezért én viszaadom.
-Nem vagyok rá jogosult!-Húztam össze a szemem.
-De, te köptél le.
-Miattad volt-Néztem rá nyertes fejjel.
-De ez nem lényeg-Kacsintott ismét.
-Megőrítesz-Forgattam meg a szemeimet.
-Na, mi lesz már?-Sürgetett, mire odaléptem hozzá. Zente meglepetten nézett rám, szerintem egy másodpercig elhitte, hogy komolyan gondolom, de aztán rájött, hogy ismer, és hátrálni kezdett.
-Ne merészeld!-Tette fel a kezét, de már késő volt. Nagy lendülettel ráugrottam, majd csikizni kezdtem. Csakhogy nem volt csikis.
-Most azt várod, hogy kezdjek el rángatózni, és sikítsak nevetve? Mert ha igen, akkor közlöm, hogy nem vagyok csikis.
-Ajj-Szálltam volna le, de Zente megfogott, és a kanapéra tett, és követve a példám, csikizett. Csakhogy én vele ellentétben nagyon csikis vagyok, így rugkapálóztam, nevettem, és mindent csináltam, de Zente nem engedett el.
-Na, lemosod az arcom?-Kérdezte ismét.
-Igen, csak engedj el-Mondtam ki, de meg is bántam.
Zente felém hajolt, majd arcát a fejemhez tartotta.
-Kezdheted-Mosolygott rám, mire tehetetlenül felemeltem a kezem, letöröltem vele a fiúról a habot, majd lenyaltam a kezemről. Zente unottan meredt a szemembe, mire én a győztesek vigyorával ismételtem a mozdulatot még egy párszor, majd amikor késznek nyilvánítottam, kimásztam alóla.
-Megőrítesz, te lány-Jött mögém, és hátulról átölelte a derekam, miközben kezet mostam.
-Lehetséges. Kérdés az, hogy ez a javadra vagy ellenedre szolgál?
-Hát persze, hogy a javamra-Kacsintott, mire zavarba jöttem-Egyébként-Nyúlt a zsebébe-Ez itt maradt-Nyújtotta a kezembe a mobilom, mire szembe fordultam vele.
-Köszönöööm!-Vettem el a készüléket.
-Mostmár csináljál nekem vacsorát-Húzta kisfiús mosolyra a száját.
-Oké. Rántotta?
-Jó lesz-Mondta, majd nekj kezdtem a vacsoránk elkészítésének.

Miután ettünk, fáradtan bámuluk a kanapén a TV-t.
-Menjünk fürödni-Szólaltam meg. Zentének zavart mosoly jelent meg a fején.
-Oké baby, gyere-Nyújtotta ki a kezét, mire rájöttem, hogy félreértelmezte a mondatot.
-Nem, nem, nem úgy. Ahjj. Külön gondoltam, Zente-Meredtem rá.
-Kár. Pedig együtt jobb lett volna, de majd bepótoljuk-Kacsintott rám, mire éreztem, hogy a fejemet pír önti el, és a légzésem se normális.
-Aha, persze-Bólogattam, de cseppet sem gondoltam komolyan.
-Na, mindegy, én megyek-Indult el. Hosszan meredtem az irányába, majd felsóhajtottam. Annyira bírom ezt a fiút, bár nem vallanám be senkinek, de azért mégis. Olyan jó fej.

Sziasztok! Tudom, ritkán hozok részeket, de ez a visszajelzések hiánya, és a tanulás miatt van. DE! Rajta vagyok az ügyön, és megpróbálok minimum heti egy részt hozni.
Petra