Meghatározó pillanatok

2. fejezet

A szép álmomból valami fülsüketítő zene ébreszt fel. Fejemre húzom a párnát ,de még így is hallom a borzasztó dallamot.
-Mi ez, Lara?-nyafogom.
-Azt hittem ,te vagy.-az ő hangján is hallatszik ,hogy reggel van. Végre megszűnik a zene, melyet az igazgató rekedtes hangja vált fel.
-Hány óra?-kérdem.
-Nyolc múlt öt perce...
-Jó reggelt diákok!-köszönt az igazgató ,én meg kipattanok az ágyból ,és körülnézek ,de nincs a szobába .A hangját viszont hallom, és észreveszem a hangszórót a plafonon. Lara röhögni kezd a cselekményem láttán,és ragadós a jókedve. Most komolyan azt hittem ,hogy az igazgató itt van a szobánkba?-Arra kérek mindenkit ,hogy kilencre legyen ott az ebédlőben, a reggeli közben minden fontos közlendő dolgot elmondunk majd! Senki ne késsen, az első napon!-ennyit mondott még ,én meg visszadőlök az ágyamra. Bekapcsolom a mobilomat, és van öt nem fogadott hívásom anyáéktól. Nincsen kedvem beszélni velük, ezért csak egy kurta üzenettel lerázom őket. Ez előtt sosem sminkeltem, viszont most megpillantom Lara neszeszer táskáját ,ami tömve van mindenféle kenceficével. Fogmosás közben is azokkal szemezek, de még akkor is, mikor lófarokba kötöm hullámos fürtjeimet.
-Lara!-szólok ki.
-Hm?
-Ki sminkelsz?-egy pillanat alatt terem mellettem tenyerét dörzsölve.-De csak szolidan...-nem tudom mit csinált, de a szempilláim kétszer akkorák lettek, mint amúgy szoktak.
-Csak szempillaspirált tettem fel, mert amúgy gyönyörű vagy!-bókol nekem, én meg csak vállba bököm. Magára tucatnyi sminket tesz, pedig már most úgy fest, mint valami modell. A ruhái kicsik, és kevés anyagból készültek, de ha neki ez tetszik. Míg az ő testét alig fedi valami, én az enyémet a kedvenc farmerszoknyámmal és egy fehér pólóval takarom. Miután kijött a fürdőből, közösen indulunk az ebédlő irányába. Szeptember ellenére, még most is nyári forróság honol, így szinte minden lány haspólóval villogtatta vékony alakját .Lara automatikusan az ebédlő végében levő asztalhoz vonszol. Páran itt ülnek, gondolom ez Lara társasága. Egyetlen arc mintha ismerős lenne, de nem jut eszembe honnan.
-Sziasztok srácok!-köszönti a többieket ,és puszit nyom az arcukra.-Ő itt Nelli, a szobatársam.-mutat rám. Alig figyelnek felém , szerencsére , bár az ismerős magas fiú jól megnéz magának.
-Hello! -Ők is motyognak valami köszönés félét, és nyugodtan folytatták a cseverészést. Larával helyet foglalunk, és új témába kezdünk valami buliról, ami a héten lesz. Még aközben is folytatják, mikor az igazgató beszél.
-Üdvözöllek benneteket az idei tanévben!-a többit nem hallom a nagy ricsaj miatt,de a tantervet se tudom kivenni,ezért felállok az asztaltól,és közelebb sétálok a tanárok irányába.Felszeretnék iratkozni az irodalom szakra is,mivel még feltudok venni egy tárgyat az angol mellé.A mai nap,csak körbevezetnek minket,bemutatkoznak a tanárok és megismerkedhetünk az új környezettel.Most még jobban megtetszik az egész egyetem,mindenki kedves,és hatalmas könyvtára van az iskolának.Éppen sorban álltam,hogy olvasóbérletet igényeljek,mikor valaki megböki a vállam.Hátrafordulok,és egy inges fiúval találom szembe magam.Szőke haja,és zöld szeme kissé "hercegessé" teszi a látványt,és elmosolyodok gondolataimon.Szőke herceg.

-Szia!-üdvözöl kezét nyújtva.-Gergő ,vagyok!
-Szia,Gergő!-mosolygok és kezet rázva bemutatkozok neki.
-Láttam,hogy feliratkoztál irodalomra,és megörültem,hogy nem leszek egyedül.-meséli.Nagyon megörülök,hogy megismerek valakit,aki szeret olvasni.Lara meg a többiek nem az a típus.
-Azt hallottam,hogy jó.-felelem.Később elmentünk a sarki kávézóba,egész jól elbeszélgettünk.Egy új barátot szereztem,és mindkettőt igazán kedvelem.Ő is messziről érkezett,szintén Bécs környékéről. Egyke gyermek , és világ életében szeretett olvasni. Gergő igazán jólnevelt és illedelmes.Vannak itt olyanok akik egymás orrára zárják az ajtót...Megbeszéltük,hogy holnap együtt megyünk az első irodalom órára.
-Rendben,akkor szia!-barátságosan elmosolyodik ,és kisfiús zavarában megölel.
-Viszlát holnap!

A kampuszon keresztül sétálok, és minden egyes emberre rámosolygok aki velem szembe jön. Annyira otthonosan érzem itt magam. Eleinte attól féltem, hogy anyáék nagyon hiányozni fognak, de ma még nem is írtam nekik. Szabad vagyok és önálló! Erre eleinte nem is mertem gondolni.
B épület , második emelet , 25. szoba. Még szoknom kell ,hogy mikor belépek az épületbe fel kell mutatnom az ú.n. belépőkártyámat ,rajta a fényképemmel, ami nem mellesleg borzasztó lett. Ezen a kis kártyán szerepel még a szobaszámom, az életkorom és a teljes nevem. Attól függetlenül , hogy ez a lányok épülete, igen sok fiú üldögél a színes kanapékon. Ez itt már az egyetem, vannak szerelmes párok. Oké , én is rájöttem. Lépcső helyett a liftet választom, (ha a lustaság fájna) félúton beszáll a magas, ismerős arcú gyerek. Kicsit zavarban vagyok , így a földet pásztázom. A cipőjéről rá jövök honnan volt ennyire ismerős. Ő az a bunkó az első napról, akinek véletlen ráléptem a lábára. Végre felnézek rá , épp találkozik a tekintetünk és halvány mosoly jeleni meg az arcán. Végre nyílik az ajtó , de nem enged előre. Hatalmas lépteit követem, mivel egyenesen a szobánk felé sétál . Megáll az ajtó előtt , elővesz egy kulcsot és kinyitja a szobám (!) zárát.
-Te meg mi a fenét csinálsz?!-érződik a hangomban az idegesség.
-Mi közöd van hozzá?-kérdezi nyugodtan , majd halál lazán besátál az ajtón.