Meghatározó pillanatok

12.fejezet

CSAK SAJÁT FELELŐSSÉGRE KEZD EL OLVASNI!

A hazavezető út csöndesen,és kínosan lassan telt.Ádi egész úton üvöltette a zenét,így próbálta elnyomni a mély beszélgetésünk súlyát.Nekem persze ez egyáltalán nem tetszett,és arra következtettem,hogy most örökre elbúcsúzunk.
-Egy élmény volt!-csatoltam ki az övemet,és némi iróniát vittem a hangomba.
-Ne menj messzire!-mosolygott.
-Én nem értelek téged.-motyogtam és kinyitottam az ajtót,épp felakartam állni,amikor Ádi gyengéden  megragadta könyökömet ,és visszahúzott eredeti helyzetembe.Az égre emeltem szemeimet,és dacosan felé fordultam.
-Komolyan,Nell'!Nem fogok itt leállni,ezt jegyezd meg!-miért nehezíti meg ennyire a dolgomat?Szinte elképzeltem magunkat együtt,ahogyan fagyit nyalogatva sétálunk kéz,a kézben.De ez csak álom,mert valószínűleg a plázában hallottam meg Ádinak,a rólam alkotott(valódi) véleményét.És ez egyáltalán nem jó!
-Már elmondtam...nem tudok hinni neked.És eleve,szerintem a háremedben van hozzám hasonló lány.Mind ugyanolyanok vagyunk Ádi.Tudod miért?-szemébe néztem eléggé lenézően,és fájó szívvel,de végül kimondtam:-Mert mind hisszük,hogy boldogok lehetünk melletted.
-Jobb,ha mész.-intett Lara közelgő alakja felé,én pedig kivágódtam az egészen kényelmes autóból,és rendesen becsaptam az ajtaját.Had fájjon neki...

-Na,mi volt?-ölelt át Lara izgatottan.Elgondolkodtam azon,hogy most hazudjak-e.Nem önthetem Larára az összes bajomat,főleg úgy nem,hogy Ádi egy jó barátja.Mindenkinek jobb lesz,ha elfelejtjük a mai nap történéseit.Egyszerűen megnyomjuk a törlés-gombot,és vége.
-Minden rendben ment.-erőltettem egy mosolygás félét.
-Ennyi?Részleteket akarok hallani!-rázta meg a vállamat,és később beültünk az iskola kávézójában,és hamis álmokat kergetve,kitalált dolgokkal tömtem a fejét.
-Ah,most nekem is megjött a kedvem vásárolni!-kuncogta teli szájjal.
-Elmehetünk holnap,ha akarod.-vontam meg a vállam.Végül is egy kis shoppingolás nem árthat.
Az este folyamán olvastam,és behoztam néhány elmaradást.Larával még megnéztünk egy filmet,a "Két lépés távolság"-ot.Szinte az egészet végig sírtuk,borzasztó volt látni,ahogy a beteljesületlen szerelem darabokká hullik.De ez a film is azt bizonyítja,hogy testi érintkezés nélkül is lehet szerelmesnek lenni.
Másnap:
Az idő hűvös és száraz volt,ezért egy fekete csőnadrágot vettem fel,a halvány rózsaszínű pulcsimmal.
-Indulhatunk?-siettetem Larát,aki még mindig a sminkjét csinálta.
-Egy pillanat!-kiáltott ki az apró fürdőszobából.Amikor kilépett alig ismertem rá,mivel úgy festett,mint aki most lépett le a kifutóról.Aranybarna sminkje kiemelte a szeme színét,és tökéletes kontúrja egészen felnőttes hatást keltett.A haját besütötte,így festett loknik omlottak vállára.Kétségtelen,sokkal menőbb mint én.Megdicsértem a külsejét,és elindultunk a közös házba.Van egy külön kis úgynevezett posta-szoba,ahová a diákok szülei küldenek levelet,zsebpénzt a gyerekeiknek vagy amire szükségük van.Ez az iskola saját postaszolgáltatója továbbítja,és minden egyes idejáró gyereknek van saját posta-boxja.Ezek elég kicsi,fém szekrénykék,alig fél bele valami.De a lényeg,hogy én a zsebpénzemért,ám mikor kinyitottam üresen állt a kis fakkom.
-Kaptál?-kukucskált be Lara.
-Nem!-rikácsoltam döbbentem.
-Mi?!
-Pedig mindig küld!-értetlenkedtem.Lara közölte,hogy elmegy a mosdóba és aztán kitalálunk valamit.Tétlenül bezártam a posta-boxomat,majd karba tett kézzel tanakodni kezdtem,hogyan is spóroljak össze a pénzemből úgy,hogy most vásárolni tudjak.
-Mi a baj,Nelli?-lépett elém Ádi,túlságosan jó kedvel.-Olyan sápadtnak tűnsz...
-Minden rendben.Csak nem találok valamit.-motyogtam,és már fordultam is volna el,hisz távolságot kell tartanom tőle,de felmutatott egy fehér borítékot,amin az én nevem állt.
-Honnan?!Hogyan került hozzád?-nyújtottam a kezem,hogy elvegyem tőle,amikor is eldugta a háta mögé.Mélykék szeme vidáman ragyogott,és szála szélén megjelent a huncut mosoly,amit annyira nagyon szeretek.
-Az én boxomba dobták.Lehet anyukád nekem szánta ezt a szép összeget.-számolgatott magába természetes totálisan túl színészkedve.Bevallom én is elmosolyodtam ezen,mivel tisztában vagyok azzal,hogy anyuék tényleg túl sok lóvét küldenek nekem.Szerintük jobb,ha több van nálam a biztonság kedvéért.
-Kérlek add ide!Mennék vásárolni.
-Igen?-vonta fel szemöldökét,mire bólintottam.-Velem nem volt jó a vásárolgatás?-eleinte viccnek szánta,de aztán mindkettőnknek eszünkbe jutott a tegnapi vitánk,és az a fura pasas.Komoly képet vágva kinyújtottam a kezemet (ismét),amikor is megrázta a fejét.Most komolyan nem adja oda az én pénzem?!
-Egy feltétellel.
-Ádám,ne játssz már velem!Szállj le rólam,légyszíves !-toporzékoltam és csak kiröhögött.
-Mindent ilyen szépen kérsz?
-Engem a szüleim megtanítottak a jó modorra!Meg arra is,hogy ne nyúljak más dolgához!-céloztam a borítékomra és a benne lapuló összegre.
-Mint mondtam,van egy feltételem.
-Jól van,csak add már ide.-elégedett arccal odaadta a borítékomat,és sóhajtottam egyet.
-Most már nem vonhatod vissza,jössz velem bulizni!-átkarolta a derekamat,majd mikor észrevette hogy mit csinált gyorsan elsétált.