Bastard soul

17.

Pár perc ölelkezés után, eltávolodva tőlem megszólalt

      - Menjünk be. Kezd ránksötétedni.  - pillantott rám, mire én csak bólintottam egyet.
Összeszedtük a sörös dobozokat, majd beültünk a nappaliba, ahol aztán csend telepedett ránk. Elővettem egy szál cigit, mire ő kivette a kezemből mikor ajkaimhoz emeltem azt.

      - Én jobban tudok. -mosolyodott el-

      - Mire gondolsz? - kérdeztem figyelve mozdulatait, ahogy kivette a kezemből a cigis dobozt és vissza csúsztatta belé a szálat, majd lerakta a mellettünk lévő kis asztalra.

      - Valamit már egy ideje ki szeretnék próbálni. - válaszolta -

      - Mit? - értetlenkedtem továbbra is-

      - Csak csukd be a szemed. - válaszólta ezúttal halkabban én pedig tettem amit mondott. -

Nem tudtam mit akar. Csak ültem ott és vártam.
Aztán pár pillanat múlva megéreztem arca közelségét, ezután pedig az ajkait az enyémeken. Egy pillanatra megijedtem, de nem húzódtam el. Gyengéden csókolt ajkaimra, de még nem viszonoztam, csak ültem ott és hagytam. Éreztem, hogy emiatt elbizonytalanodott egy pillanatra, ezért abba hagyta. Még ezután sem nyitottam ki a szemem ezért újra próbálkozott. Ismét ajkaimra csókolt. Ezúttal óvatosan viszonozni kezdtem, közben lassan arcára vezettem a kezem. Kis idő elteltével elváltak ajkaink és csak bámultunk egymás szemébe, amíg én meg nem szólaltam.

      - Azt akartad kipróbálni, hogy össze tudsz-e zavarni? Mert ha igen, akkor sikerült.

       - Azt akartam kipróbálni, hogy viszonzod-e ha megcsókollak, vagy esetleg melegebb éghajlatokra küldesz. - válaszolta mosolyogva. Erre csak én is elmosolyodtam.

      - Mostmár tudod. - szólaltam meg -
De.. én azt hittem csak barátként tekintesz rám..

      - Egy ideig úgy is volt, viszont kezdetektől fogva érdekeltél, de sosem gondoltam, hogy lehet akár egy ici pici esélyem is, főleg miután meséltél Dávidról. Világos volt, hogy mennyire szereted, ezért nem is próbálkoztam. Annak is örültem hogy veled lehettem. - mosolygott továbbra is, de mégis látszott a keserűség arcán. Tényleg nagyon fontos voltam neki. Ezt a mindig jókedvű, mosolygós fiút először láttam szomorúnak.

      - Nem tudom mit kéne mondanom.. -nyögtem ki végül. -

      - Nem kell mondanod semmit. -mondta majd magához húzott és átölelt.
Fogalmam sem volt hogy mit éreztem iránta, de valamit biztosan. Nem akartam csalódást okozni neki. Miközben ezen agyaltam elnyomott az álom.
Másnap reggel korán megébredtem Dominik lábai közt fekve. A fejem a mellkasán volt ő pedig hanyatt feküdt a kanapén. Ezt észlelve azonnal feltápászkodtam róla.

      - Dominik? - szóltam rá, de nem reagált. Mélyen aludt, én pedig kerestem egy plédet amivel aztán betakartam, majd a konyhába csoszogtam és összedobtam egy szendvicset amit aztán jóízűen megettem. Egy órával később éppen elpakoltam pár cuccot mikor mozgolódást hallottam, így hát megnéztem Dominikot aki felemelve a fejét rám pillantott, majd álmosan megdörzsölte a szemét.

      - Jó reggelt. - motyogta -

      - Jó reggelt. - válaszoltam -  Kérsz valamit?

      - Csak egy kávét.

      - Hogy iszod? - kérdeztem a konyhába indulva -

      - Tejjel és két cukorral. - takarta el a szemeit karjával álmosan. -