Aki már volt első éves gimnazista az ismeri az érzést, hogy milyen egy teljesen új közeg. Aki azonban már korábban is váltott, annak persze már könnyebb a rutin miatt. Szerencsére nem egy vén életúnt nénibácsi keveréket kaptunk osztályfőnöknek, hanem egy aránylag fiatal 26 éves nőt. Clara Arkmannt. Nem kevésbé volt megszeppenve és elveszve mint mi, hiszen első osztályával találta szembe magát mikor velünk kezdett. Akkor tájt semmit még csak nem is nagyon gondoltam róla, kedves volt, félénk és ami egyedi, még aktív volt! Hatalmas energia volt benne, egyből mindenféle programokkal indított, és ezt a szokását megtartotta 4 éven át. Ami egyből feltűnt rajta, hogy bandzsa volt szegény, az egyik szemére nagyon, ami egyébként normális, már-már semmit jelentően barna volt, a haja a világos barna, dús de nem csillogó, és a válla alá ért kicsivel. Semmi különös nem volt ranézésre benne, ami miatt azt mondta volna az ember, hogy ő egy szép nő. És akkor nem is gondoltam volna, hogy egyszer majd máshogy gondolok rá. De az idő múlik, az emberek pedig élik az életüket, igy volt ez velem is...
ВЫ ЧИТАЕТЕ
Dehát Ő a tanárom!
Любовные романыHa nem pont ilyen lenne a kapcsolatunk... Nem... Nem lehet... Hisz... Ő egy tanár... Felnőtt tartalom!