Dehát Ő a tanárom!

Általánosság

- De teljesen megértem az érzéseidet, ha te neked túl nagy teher, egy ilyen kapcsolatot hordozni, én megértem.
- Bob... Olyan dolgokban részesítettél amikben még nem volt részem soha... Nem tudom megfogalmazni se. Egyszerűen még nem éreztem ilyet. - Lassan visszanyerte normál levegő kapacitását. - Igen, kockázatos, és nem vagyok biztos az érzelmeimben...
- Nem kell, hogy szeress! - Szakítottam félbe. - Nem várom el... Nem erőltethetek rád érzelmet, csak meg akartam mutatni, hogy mennyire kívánlak minden egyes percben és, hogy mi mindent nyerhetsz velem. - Mosolyodtam el.
- Ne mondj ilyeneket, ez úgy hangzik, mintha kihasználnálak. - Mondta fájó tekintettel.
- Akár ki is használhatsz! Te mit veszithetsz? - Kacsintottam, lehajoltam a cuccomért, és választ meg nem váróan kimentem a teremből. - Viszlát Tanárnő!
-Bob! - Kiálltott még utánam, de már nem figyeltem, csak elindultam haza, a gondolataimba feledkezve.
Egész úton azon agyaltam, hogy végülis sikerült! Megkaptam őt! És ha minden jól megy, még többet is fogok belőle. Még a számban volt a nektárjának íze. És a szemem előtt a látvány amit el se hittem, és csak lassan tudatosult bennem, hogy mi is történt. Nem tudtam többet úgy tekinteni rá, mintha csak egy tanárom lenne... Soha többet.

Nehéz az ember élete, hogyha az osztályfőnöke az, aki megbolondítja. Van benne valami izgatóan erotikus mikor a folyosón, szembe jön veled, és kacsintasz, vagy beleharapsz a szád szélébe, és ő viszonozza. Persze szívfájdítóan hosszúak azok a napok, hetek mikor nem nagyon beszélhettek kettesben, úgyhogy azt a látszatot kell tettetnetek, hogy minden az elképzelhető legnormálisabb. Azon kívül a sok kíváncsi szem előtt nem szabad semmit se mutatni, ezért is volt h sokáig legfeljebb a tiltott pillantásokkal kellett beérnünk.
Aztán szerencsére felkérték a 11.eseket, hogy táncoljanak a végzősök szalagavatóján. Mondanom se kell, úgy intéztem, hogy ne jusson nekem pár, így sajnálatos módon kötelező volt, az osztályfőnökömmel táncolnom.
Őszintén kívánni se kívánhattam volna jobbat. Heti egy nap 3 óra tánc. Folyton azt kellett hallgatnunk ahogy az oktató arról áradozik, hogy milyen jó táncosok vagyunk, hogy mennyire átadjuk magunkat a táncnak, és hogy mennyire beleéljük magunkat.
Egy bökkenő volt csak... Hiába próbáltuk egy résznél a gyors forgást a keringőben, valahogy nem ment. És ezt valahogy kezelni kellett...