Dehát Ő a tanárom!

Gyakorlat teszi a mestert

Teljesen normális napnak indult ez a nap is, de még fel voltam dobódva a tegnapi táncpróba miatt. Mindig jó kedvem támadt egy olyan naptól amikor pár órát Clarával tölthettem, és ez szerencsére több napon át tartó energia löketet adott számomra. No persze a reggeli felkelés azért ugyanolyan kómásan zajlott, mint máskor. Bedobáltam az aznapi cuccokat benyomtam valamit a konyhában és indultam.
Akkoriban biciklivel jártam iskolába így rajtam múlt, hogy mikor érek be. Ezeken az utakon általában Clarán agyaltam, körülötte forogtak a gondolataim, álmodoztam róla, a testéről, a hangjáról,  vagy akár arról ahogy előttem áll, és csak nézzük egymást. Még néha visszaestem abba az állapotba, hogy nem tudtam felfogni hogy ő meg én. És csak mondogattam magamnak, hogy de! Ez megtörtént!
Utána beértem az órára, rutinosan reflexből kértem elnézést a késésért, és mentem tovább a helyemre, általában az első óra elejét lekéstem és aztán a feléig még pihentem.
Az első óra utáni szünetben jött be Clara begyűjteni valamit, mikor hozzám ért és megbeszéltük hogy mennyi jegy kell a szalagavatóra, megjegyezte hogy kéne gyakorolni egy kicsit, mert nagyon nem megy az a rész.
- Tudom, de még egy csomó óra van hátra. - Próbáltam mondani megnyugtatóan.
- Nem úgy értettem... A tánc órákon kívülre gondoltam.
Beletelt pár másodperc mire felfogtam mire felfogtam amit mondott, de aztan rögtön jobb lett a kedvem.
- Jaa hát persze! Mikorra gondolt tanárnő?
- Hát nekem ma a csak 8 órám van úgyhogy utána szabad vagyok.
- Hát akkor az órák után én is felszabadítom magam. - Mosolyodtam el.
- Rendben, akkor órák után gyere a kis raktár teremhez, az szolgál most magyar tanárinak.
- Ott leszek tanárnő!
Tovább ment a többi emberhez, én pedig a gondolataimba mélyedtem. Amiből a padtársam rángatott vissza.
- Ugye hogy azért te is szúrnád? - Vigyorgott perverzen, amit válaszra se méltattam.
Nagyon lassan teltek az órák, úgy hogy ráadásul koncentrálni sem tudtam, hiszen végig az járt az eszemben, hogy lehet hogy Clarának tényleg fontos ez a tánc dolog. Végülis, mégiscsak egy párrá próbálnánk válni, vagy mi.

Éppen abban a rám jellemző melankóliában voltam mikor megszólalt az az idegesítő dallam ami az iskolánkban a csengőt helyettesítette. Általában ilyenkor megvártam, hogy a nyüzsgő tömeg kimenjen a teremből, és ne kelljen szardíniát játszani az ajtóban. Kicsivel később én is kimentem a teremből, és elindultunk fel az aulában, mert az alagsorban volt óránk.
- Hát akkor srácok, én még megyek egy kört... Táncikálok egyet. - Mondtam savanyú pofával.
- Kitartást haver! - Feleltek a többiek, és elindultak haza.
Ilyenkor általában mindenki egyszerre végzett mindenki, csak a dupla tesisek maradtak a 9. óra végéig, de ők is kint az udvaron.
Gyakorlatilag teljesen kiürült az iskola, az elsőn még jött szembe egy két ember, de mire felértem a másodikra, már csak a saját lépéseimet hallottam, és távoli zajokat valahonnan lentről.